Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2011. március 1., kedd

Eltemették a török politikai iszlám atyját

MTI


Erbakan, aki a modern török iszlamista mozgalom megalapítója volt, vasárnap hunyt el egy ankarai kórházban. A 85 éves politikus szívinfarktust kapott. A gyászolók imáját Recep Tayyip Erdogan kormányfő és Abdullah Gül elnök vezette: mindkettejük politikai karrierjét Erbakan egyengette. A néhai miniszterelnök koporsóját a koránból vett versekkel hímzett zöld lepellel takarták le, és a 15. században épített Fatih mecset udvarán helyezték el, majd később egy közeli temetőbe vitték. Erbakant egyes források szerint több tízezer, mások szerint több százezer török kísérte utolsó útjára. Erbakan iszlamista pártja mérsékelt népszerűségnek örvendett Törökországban. A politikus 1996-ban érte el karrierje csúcsát, amikor egy koalíciós kormány élére kerülve a Török Köztársaság első iszlám irányvonalú miniszterelnöke lett. Öröme azonban nem tartott sokáig, mivel a szekuláris társadalmi rend aláásása vádja miatt a hadsereg lemondásra kényszerítette. 1998-ban betiltották az általa vezetett csoportosulást, a Jólét Pártját (Refah). Ebből a politikai formációból fejlődött ki az Erény Pártja, amelyből pedig a jelenleg hatalmon lévő Erdogan Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) nőtt ki. Bár Erbakant öt évre eltiltották a politikától, élete végéig aktív közéleti szerepet játszott.


Videófelvétel Erbakan hodzsa temetési szertartásáról:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése