Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2011. március 5., szombat

Martonyi, Európa növekedése és a milliárdnyi muszlim

MTI


Martonyi János
Martonyi János külügyminiszter szerint a jelenlegi körülmények között el kell dönteni, hogy mit tehetünk, illetve mit kell tennünk. A jelenleg zajló változások az egész világot megváltoztatják, legnagyobb hatásuk azonban előreláthatólag Európára lesz. Ebből a szempontból Európa jövője, szerepe, súlya, befolyása a tét. Mindez attól függ, hogy milyen képet sugárzunk magunkról a világnak, mindenekelőtt az arab és az iszlám országoknak. Rendkívül fontos az európai gazdaság növekedése és versenyképessége, de legalább ennyire fontos, hogy megőrizzük és erősítsük annak a szellemnek és gondolkodásmódnak a kisugárzását, amely Európát Európává tette - hangsúlyozta Martonyi János, rámutatva, a világ és Európa jövője jelentős mértékben függ attól, hogy a több mint egymilliárd muzulmán milyen politikai, gazdasági és társadalmi rendszert választ a maga számára.

2 megjegyzés:

  1. martonyi elvtárs mitörtént magával? miaz hogy magyar külpolitikának fontos az arab világgal való kapcsolat? martonyi elvtárs nemtudok magán,és a kormányának külpolitikáján eligazodni !és izraellel mi lessz?(szegény "népírtó" zsidókkal)őket,ha nem a magyar külpolitika,akkor kifogja az eu államai közül istápolni?? martonyi elvtárs akkor most mi a magyar kormányzat külpolitikai prioritása? a népírtó Izrael,vagy a tiszteletre méltó,és jelentős gazdasági potenciával bíró arab,illetve egyéb ázsiai országok ! Nemártana ha magyarország végre a jó oldalon állna,s nem mindig "utolsó csatlósként" járatnák le a történelemben állandó jelleggel az országot,a magyarságot! Tisztelt miniszter úr !szépen kérem !NE VESZÉLYEZTESSE országunk nemzetközi megitélését,illetve az arab országokban magyarország,illetve a magyarság felé meglévő szinpátiát azzal,hogy szoros kapcsolatot ápol az ország politikai vezetése,a nemzetközi elstigetelésben lévő népírtó Izraellel ! JÖJJÖN MÁR VÉGRE A JÓZAN ESZÜK ! S SZAKÍTSANAK MÁRMEG MINDEN NEMŰ DIPLOMÁCIAI,ÉS GAZDASÁGI KAPCSOLATOT !az apardheid -fasistoid politikát folytató Izraellel !szépen kérem önöket,az országunk érdekében:jöljön már meg végre önöknek a józan eszük !addig amíg nemkéső! tisztelettel:kárpáti koppány.

    VálaszTörlés
  2. mosd a lábadat a vérben

    VálaszTörlés