Ajami - filmkritika

Filmkritika a cspv.hu-ról

A mozi, Európát leszámítva sosem szólt igazán másról, mint a szórakozásról, a sok szórakozás közepette pedig még ha akarnánk, sem lennénk képesek befogadni valamit, ami metszően valóságos. Ha erre mégis sor kerül, akkor pedig egyedül a döbbenet és az ebből keletkező pátosz az, amit belőlünk kivált (azt, hogy basszus, de durva !). Az Ajami c. film most végre történelmet ír - nem pusztán sokkol, de gondolkodásra, látásra késztet, nem csak azt mutatja be, hogy "ez van", de azt is, hogy mindez hogyan épül fel, hogyan működik ...

Az ősi kultúrák önmagukban is konfliktust jelentenek, lásd az arab világban a nők másodlagos, alárendelt szerepét, vagy a halálbüntetést, a házasság ősi intézményét, stb, stb. Amikor egy-egy ilyen ősi kultúrában játszódó filmet nézünk, leggyakrabban eleve bukásra, esetleg eleve halára ítélt szereplőket látunk, a történet pedig elsősorban arról szól, hogy az ősi kultúra nem engedi magát felpuhítani, és ennek a fiatalok áldozatául esnek. Az Ajami nem ilyen film ... Az ősi kultúrát igenis bemutatja, részletgazdag képet ad arról, de nem pusztán arra megy ki a játék, hogy "jó lenne haladni a korral" ... sokkal többről van szó.


Az olyan filmek, melyek olyan térségekben játszódnak, ahol valakiknek a szabadságjogai sérülnek, lásd például Észak-Írország, roppant nehezen képesek megbirkózni az "objektivitás" kihívásaival, és legesleggyakrabban egy-egy requiembe torkollnak, és mindent az érzelmiazonosulás lapjára tesznek fel. Nos, az Ajami nem ilyen - nagyon nem.
Az Ajami-t egy arab és egy zsidó filmrendező együtt készítette, ráadásul nem egyfajta nyájas "kéz-a-kézben" módon, hanem ki-ki a saját kultúrájának fejezeteit rendezte meg. Így az objektivitás és szubjektivitás problémáját máris hihetetlen (és hihetetlenül meggyőző módon) oldották fel, objektivitás= "multiple" szubjektivitás formájában.


A film a legeslegtöbbet ennek az eszköznek köszönheti, hogy hol ezt az oldalát látjuk a történetnek, hol azt. Ráadásul, ez egy finom film (!), és nem is "oldalakról" van szó, hanem nézőpontokról. Hol ennek a személynek a nézőpontjából látjuk a történetet, hol pedig annak, s mindez időben is össze van keverve. Így végül elmondhatjuk, hogy az Ajami egy-az-egyben a Ponyvaregényben Tarantino által látványosan alkalmazott idő- és nézőpont-tripen alapul. Fejezeteket látunk, melyeknek más és más személyek a szereplői, más és más személyek a főszereplői. Ezek a történetek egymást át-meg-átfedik, ugyanazt a történést látjuk ebből és abból a nézőpontból is (de nem kényszeresen egyet innen- egyet onnan alapon). Különböző szubjektumok, főszereplők szemén keresztül látjuk ugyanazt, végül pedig az egészet az időrendiség megborításával teszik totális trippé.


Amíg azonban a Ponyvaregényben az idő-trip a szórakozást szolgálja, addig itt inkább a detektív-regények és krimik végső leleplező jelenetsorainak módján vándorlunk az időben - végül látjuk ugyanazt másképp, más nézőpontból, és ekkor KIDERÜL, hogy amit láttunk, az valójában mi, és az is beüt egy kemény flash formájában, hogy az egész honnan jön, és miről szól.


Mindez kicsit virágnyelven van, ezért lássuk közelebbről. Egy arab srác szerelmes egy arab lányba. Ez konfliktus. Meglehetősen Rómeo és Júlia-i. Miért? Mert az arab srác muszlim, az arab lány pedig keresztény. Szerelmük tiltott. Van ám egy másik tiltott szerelem is, egy arab srác és egy zsidó lány, de a történet nem szimmetrikus - és ez benne a legjobb.
Ami az arab srác és lány szerelmét illeti, ez csak a jéghegy csúcsa. A lány apja nem más, mint az a férfi, aki "békítő-tárgyalást" szervezett akkor, amikor a srác épp lógott - az életével egy családnak.
Hogy mi van?
--------------------------------------------------------------------------------------------------

Adott egy délutáni nap, valaki bemegy egy konditerembe, előkap egy pisztolyt és a levegőbe lő. A terem tulajdonosa előkapja a sajátját és lelövi. Ebből jön a vérbosszú. A férfi egész családját ki akarják irtani. Mit csinálhat egy fiatal srác? Nincs pénze, munkája, bandája, semmije. Elutazni nem tud, semmit sem tud. Középkori, sőt, ókori körülmények közt kell folytatni a életét, várni, hogy mikor lövik le. A tárgyalás bíró ellőtt zajlik, és úgy végződik, hogy valamennyi pénzt kap az, aki lemond a vérbosszú "jogáról". Így a srác pár ezer dinárral fog lógni egy családnak. Egészen pontosan ... több tízezer dollárral!!!!! Néhány száz dollárt még összeszedne, esetleg ezret, de azt is csak bűnözéssel. A több tízezres tartozás, amely pár hét után duplázódik, reménytelen. Reménytelen, de a tárgyalást szervező férfi kifizeti, cserébe a srác neki fog dolgozni. Gyakorlatilag a rabszolgája lesz.

Itt kezded el szeretni ez a filmet, a szociológiai érzékenysége és akkurátus, feltáró képalkotása miatt. Nem ő az egyetlen rabszolga. Egy másik srácnak az anyukája megbetegszik, ezért videón felolvastatnak vele egy üzenetet, hogy üdvözli őt. Majd pár nap múlva jelzik, hogy az anyját nem fogják tudni megoperálni, mert sokba kerül. De közlik azt is, hogy segítenek rajta, a közösség segít, a gazdagabbak összedobnak a srác anyjának, hogy megoperálhassák. A segítők feje ismét ugyanaz a férfi, akinek a főszereplőnk, Omar tartozik & dolgozik (akinek a rabszolgája).
Látjuk azt is, hogy egy arab férfi könyörög, hogy fogadják be, hogy meghúzhassa magát a kocsmában, ahol az anyukája révén rabszolgává vált fiú (Malek) dolgozik, a férfinak nincs hova mennie. Földönfutó. Nem fogadják be, így mehet tovább, isten hírével - megtudjuk, megérezzük, milyen az, ha valakinek nincs hova mennie. Megérezzük, mit kockáztat az, aki a "munkaadójával" szembeszegül.


Így lep meg minket ez a fantasztikus film. Újabb és újabb dimenziókat nyit fel, mi pedig nem újabb és újabb képeket látunk, hanem ugyanazt, de egyre mélyebben és mélyebben, egyre részlet-gazdagabban.
Egy ízben például azt látjuk, hogy izraeliek bekopognak egy drogdílerhez, aztán megtudjuk, hogy megölték. Látjuk, amint a barátai dühösen és gyásztól felháborodva be akarnak jutni, de nem engedik be őket - a bűntény színhelyére.
Később, néhány fejezettel később ugyanezt már egészen másképp fogjuk látni. A hajnal 5-kor bekopogó izraeliek rendőrök, és drogügyben nyomoznak. Látjuk majd, hogy az arab srácok miért nem értik, hogy nem engedik be őket a tett színhelyre, és látjuk, hogy ez milyen érzéseket vált ki belőlük. Több mindent is látunk idővel - de ezeket a fordulatokat nem fogjuk most lelőni (ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy általában nem az ellentéte derül ki valaminek, hanem csak jobban, mélyebben látjuk az adott helyzetet). Különös, különleges élmény látnunk a "drogdílert" táncolni az étterem konyhájában. Előadja a jófejet. Semmi szimpátiát nem érzünk iránta - mert drogdíler. A drogdílert egyébként (Binj) a film egyik rendezője, Scandar Copti alakítja, és a filmben egy izraeli lányba szerelmes.


A film maximálisan komplex - és ennek megfelelően nem is egyszerű. Hálistennek nem ad lehetőséget arra, hogy valamelyik "oldalnak" igazat adjunk, hálistennek, ha jobban belegondolunk, nincsenek is oldalak.
A film nem egy egyszerű tanulságot ad, hogy mit kellene tenni, és nem is egy egyszerű választ arra, hogy miért van az, ami, hanem egy komplex, nagy horderejű élményt, amelytől bárkinek a látásmódja megváltozhat.
Scandar Copti nagyszerű srác, és remek filmet hozott létre Yaron Shani-val, nagyszerű koncepcióval, nagyszerű módon kivitelezve.