Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. március 19., péntek

A nemzetközi közösség beavatkozását sürgette Jeruzsálem védelmében II. Abdalláh

MTI

A nemzetközi közösség beavatkozását sürgette szerdán II. Abdalláh jordániai uralkodó, hogy véget vessen azoknak az izraeli "provokatív intézkedéseknek" a megszállt palesztin területen, amelyek célja megváltoztatni Jeruzsálem arculatát.

A király álláspontját ismertette Catherine Ashtonnal, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjével, aki közel-keleti körútja keretében Jordániában tartózkodik.

II. Abdalláh hangoztatta: nem lehet szó nélkül hagyni azokat az izraeli lépéseket, hogy megváltoztassák a valóságot Jeruzsálemben, és eltávolítsák a város muzulmán és keresztény lakosait.

Az uralkodó ugyanakkor üdvözölte az Európai Unió álláspontját, hogy elutasítja a legutóbbi izraeli intézkedéseket, és az EU elkötelezettségét a palesztin-izraeli konfliktus rendezésére a két állam elve alapján. Hozzátette, mind a palesztinok, mind a nemzetközi közösségen belül felháborodást váltott ki az a március 9-i izraeli bejelentés, amelynek értelmében zsidó telepeseknek építenek 1600 új lakást a megszállt Kelet-Jeruzsálemben.

A Hamász radikális palesztin mozgalom ismét Izrael elleni felkelésre (intifáda) szólított fel szerdán Jeruzsálem védelmében és a város judaizálásának megakadályozására.

A szervezet által nyilvánosságra hozott közlemény szerint az Izrael elleni felkelés alapvető kötelezettség, hogy véget vessenek a palesztin néppel szembeni és szent helyei iránti megvetésnek. Egyben arra szólította fel a palesztinokat, minden lehetséges módon mutassák ki haragjukat, és akadályozzák meg a "megszállót", hogy ellenőrzése alá vonja Jeruzsálemet, és megváltoztassa arab-iszlám jellegét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése