Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. augusztus 19., csütörtök

Egyre több amerikai tartja muszlimnak Obamát

A Hír 24 veszi át a Washington Post cikkét

A Fehér Ház aggodalmát fejezte ki a vizsgálati eredmények kapcsán.

Az amerikaiak 20 százaléka tévesen úgy véli, hogy Barack Obama elnök muszlim vallású- derült ki a nemrég alakult Pew Kutatási Központ legfrissebb jelentéséből. Az amerikai elnök vallását, és indonéziai származását érintő pletykák már az elnökválasztási kampányt megelőzően is népszerűek voltak az interneten, ám hivatalba lépését követően sem csitultak.

Az elnököt keresztényként definiáló megkérdezettek száma ugyanakkor 34 százalékra csökkent, ami egy korábbi eredménynek csupán a fele.

A Fehér Ház aggodalmát fejezte ki a vizsgálati eredmények kapcsán, melyeket Joshua DuBois vallásügyi tanácsadó az ellenzék félretájékoztatásának tulajdonított. Az elnök keresztény hite fontos szerepet játszik a személyes hétköznapjaiban-fogalmazott DuBois. A konzervatív szavazók több mint egyharmada, és a pártfüggetlenek 18 százaléka vallja meggyőződéssel, hogy Barac Obama muszlim.

A World Trade Center emlékhelyeként funkcionáló Ground Zero közelébe tervezett mecsetépítés kapcsán a megkérdezett amerikaiak 61 százaléka úgy véli, hogy az akció a szeptember 11-i terrortámadás áldozatainak megsértésével érne fel.


Busralilmuhminin-kommentár: Egy szekuláris demokráciában nem az elnök magánügye, hogy milyen vallású? Az elnök vallási megggyőződése befolyásolja a kormányzást? A helyzet az, hogy az utóbbi kérdésre pl. George W. Bush esetébben határozott igennel kell felelni, hiszen ő volt az, aki keresztes háborút indított a muszlim világ ellen. Mi van, ha Obama mégis iszlám vallású? Ő legfeljebb dzsihádot hirdet a muszlimok ellen...

Én azért arra is kiváncsi lennék, hogy a világ muszlimjai milyen vallásúnak tartják Obamát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése