Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. szeptember 19., vasárnap

Ahmedinezsád az iszlám nevében megvédte Sarkozy nejét

MTI

Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök bűnnek nevezte egy vasárnapi interjújában azt, hogy egy iráni újság a napokban erkölcstelennek minősítette és prostituáltnak titulálta Nicolas Sarkozy francia elnök feleségét.

A szélsőségesen konzervatív Kajhan napilap nemrég ezzel igyekezett lejáratni a francia first lady augusztus 23-i nyílt levelét, amelyben kiállt egy házasságtörés és gyilkosság vádjával megkövezésre ítélt 43 éves, kétgyermekes iráni asszony védelmében.
Az ilyes sértés "ellentétes a vallással". "Ez bűn, rosszabb a bűnnél is. Ha valóban létezik igazságszolgáltatás, akkor (e bűn) elkövetőit bíróság elé kellene állítani. Megsértheti-e egy európai elnök feleségét egy médium? Milyen iszlám engedi ezt meg?" - tette fel költői kérdéseit egy kormánypárti napilapnak nyilatkozva Ahmadinezsád anélkül, hogy kiejtette volna akár Bruni, akár az iráni újság nevét. (A Kegyes Korán 49:12 szigorúan tiltja a becsületsértést. - szerk.)


Ramin Mehmanparaszt iráni külügyi szóvivő már rögtön a Kajhan-cikk megjelenése után közölte: a kormány "nem helyesli" azokat a sértéseket, amelyekkel egyes iráni médiumok illették Sarkozy feleségét. "Bírálhatják egyes országok ellenséges politikáját vagy országok vezetőinek magatartását, de ne használjanak sértő szavakat" - mondta.
Az iráni sajtó nagy része egyébként tartózkodott attól, hogy kövesse Carla Bruni bírálatában a Kajhant, amelyet Iránban is rendszeresen bíróság elé idéznek durva szóhasználatáért.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése