Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. szeptember 23., csütörtök

Gyógyszerek a pakisztáni árvízkárosultaknak


Körülbelül 10 millió forint összértékű gyógyszer-segélyszállítmányt indít útnak Pakisztán árvíz sújtotta területeire címezve a Magyar Iszlám Közösség, a Zala Menti Polgármesterek és Polgárok Egyesületének közreműködésével.
Bolek Zoltán, a Magyar Iszlám Közösség elnöke elmondta, fertőtlenítőszereket, antibiotikumokat és fájdalomcsillapítókat küldenek a pakisztáni árvízkárosultak számára, most ugyanis ilyen készítményekre van a legnagyobb szükségük.
Mint azt Köcse Tibor, a Zala Menti Polgármesterek és Polgárok Egyesülete elnöke jelezte, szervezetük az adomány Frankfurtig szállítását vállalta magára, ahonnét repülőgéppel viszik tovább. Jelen állás szerint jövő hét elején kerülhet sor a segélycsomag feladására .
Az árvíz sújtotta Pakisztánba küldenek gyógyszert - Fotó: MTI
Az árvíz sújtotta Pakisztánba küldenek gyógyszert - Fotó: MTI
Köcse Tibor azt is megjegyezte, nem ez az első közös karitatív célú akciójuk, korábban több alkalommal juttattak már el segélyt Észak-Magyarországra, szintén az árvízkárosultaknak. De támogatták a környező települések és távolabbi térségek rászorulóit is élelmiszercsomagokkal, továbbá orvosi rendelőknek segítettek gyógyászati berendezésekkel, óvodáknak gyermekjátékokkal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése