Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. szeptember 13., hétfő

Mégis elfüstölték a Koránt - de a Bibliával együtt

A Népszabadság cikke

Egy ausztrál jogász gondolt egyet, és megtette azt, amit a floridai tiszteletes, Terry Jones végül nem mert. Igaz, Alex Stewart ráadásul nem is kivételezett: videóján a muzulmánok szent könyvével együtt a Biblia lapjaiból is cigarettát sodort magának.

A queenslandi műszaki egyetem jogásza a YouTube-ról sietve eltávolított, Melyik ég jobban? A Biblia vagy a Korán? című felvételen először felmutatja a két világvallás szent könyvét, majd lapokat tép ki belőlük és meggyújtja őket. Tizenkét perces performanszában Alex Stewart később cigarettát sodor magának egy lapból, amely valószínűleg a Bibliából származik, hátradőlve beszívja a füstöt, majd átszellemülten a szent szót suttogja maga elé - ez nem kevés olyasvalakitől, aki egyetemi munkája mellett egy brisbane-i ateista szervezet munkatársaként tevékenykedik.

Ez utóbbi hétfőtől egyelőre főállásává is vált, hiszen az egyetem a felvétel nyilvánosságra hozatala után az egyetem bejelentette, nem tart igényt Stewartra a jövőben. - Rendkívül csalódottak vagyunk az eset miatt - jelentette ki Peter Coaldrake rektorhelyettes. Elítélte a magánakciót Sejk Muhammad Wahid, az Ausztráliai Iszlám Szövetség elnöke is, aki szerint semmi szükség arra, hogy valaki széthúzást szítson a szigetország lakói között.

Maga Stewart azzal védekezett, hogy csak a szólásszabadság jogával élt, amikor elfüstölte a Biblia és a Korán lapjait. Minden tiszteletem a két könyvé vagy mié, csak legyünk túl már az egészen. A videó egy poén volt - mondta az egyik lapnak, hozzáfűzve, nem marijuána volt felvételen sodort cigarrettájában. Videójában a kirúgott jogász egyébként említi is Terry Jonest, azt a fundamentalista keresztény tiszteletest, aki szeptember 11-én akarta elégetni a Korán 200 példányát a floridai Gainsville-ben, nemzetközi felháborodást kiváltó tervéről azonban végül lemondott.

Elítélte a magánakciót Mohamed Wehid sejk, az Ausztráliai Iszlám Szövetség elnöke is, aki szerint semmi szükség arra, hogy valaki széthúzást szítson a szigetország lakói között.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése