Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. október 12., kedd

Az egyik legnagyobb közel-keleti padlómozaikot mutatták be részlegesen Jerikóban


MTI
Ritka látványosságot kínálnak ezen a héten a turistáknak Jerikóban, ahol egy ezerkétszáz éves padlómozaikot mutatnak be részlegesen az érdeklődőknek.
A csaknem 900 négyzetméteres mozaik az egyik legnagyobbnak számít a maga nemében a Közel-Keleten.
A mozaikot annak a vasárnap kezdődött egyéves ünnepségsorozatnak a keretében tárták a látogatók elé, amellyel a világ legrégebbi és legmélyebben (a tengerszint alatt 238 méterrel) fekvő városa, Jerikó tízezredik "születésnapjáról" emlékeznek meg.
A vörös, kék és okker színű kövekből kirakott mértani és virágmotívumok az Omajjád-dinasztia egyik uralkodója, 
Hisám kalifa (724-743) téli rezidenciájának fő fürdőházát ékesítették. Az iszlám palotát a VIII. században földrengés rombolta le.
A mozaikot az 1930-as és az 1940-es években végzett ásatások során tárták fel, majd ismét gondosan betemették, hogy megvédjék az időjárás viszontagságaitól. A fürdőház mozaikpadlója most sem tekinthető meg, csupán a mellette lévő fogadóteremét mutatják be. Utóbbin két gazella látható, amelyek egy almafa leveleit csemegézik gondtalanul, miközben a háttérben ólálkodó oroszlán harmadik társukra veti magát.
Marvan Abu Halaf, az Al-Kudsz Egyetem régészprofesszora szerint a kifinomult mozaikdíszítés arra enged következtetni, hogy Hisám kalifa a padló elkészítésével művészeket, nem pedig mesterembereket bízott meg.
Az egy hét elteltével az iszlám műalkotást ismét letakarják, és mindaddig rejtve marad, míg sikerül összegyűjteni az egész mozaikpadló állandó bemutatását lehetővé tevő védőtető megépítéséhez szükséges 2 millió dollárt (394 millió forintot).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése