Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. október 10., vasárnap

Megbüntetnek, ha demonstratíve végiglejtek a Champs-Elysées-n egy hatvan kilót bíró juta krumpliszsákot magamra húzva?

Boda András tárcája a Dunaújvárosi hírlapban


Pontosabban a burka és a nikáb viseletét. Csak hogy teljes képünk legyen: a burka az egész testet takarja, viselője csak a szöveten keresztül lát, míg a nikábon van egy szemnyílás. Előrebocsátom még, hogy a burkát több országban is betiltották - egy indoklást idéznék, ez Sarkozy elnöké: "Régi nemzet vagyunk, amelyet az emberi méltóság és a közösségi élet egy bizonyos felfogása tart össze. Az arcot teljesen elfedő viselet veszélyt hordoz ezekre az alapvető és lényegi értékekre nézve." Hümm. És uff. A franciák mellett egyébként (most látom a neten) jóformán egész Európa is betiltotta vagy tiltani tervezi az arc elfedését. Oké: azt persze egész jól értem, hogy mondjuk egy útlevélkép elkészítésénél hatóságilag nem tartják szerencsésnek, ha nejlonszatyor, mikiegér-maszk vagy úszósapka van az arcra húzva - no de hogy az utcán hogy megyek végig, az, könyörgöm, miért nem lehet a magánügyem? Végezzünk el egy gondolatkísérletet: egy októberi délutánon demonstratíve végiglejtek a Champs-Elysées-n egy hatvan kilót bíró juta krumpliszsákot magamra húzva. Mer csak. Megbírságolható vagyok-e a kilátásba helyezett 150 euróra vagy nem? Szerintem nem: mert a., a krumpliszsák az se nem burka, se nem nikáb; b., nem vagyok nő; c., nem vagyok muzulmán. Jó. Lépjünk egyet: vét-e a törvény ellen az a nő, aki ugyanezt a zsákot húzza magára? Jó. Vét-e, ha muzulmán? Jó. Ha muzulmán nő? Vihetek-e magammal a kezemben vállfán burkát? És magam elé tartva, úgy, hogy nincs rajtam? Nem fokozom. A lényeg, hogy valamit nyilván nem látok át - mondjuk azt a burkatiltással burkolt intelligens szándékot, hogy a muzulmánok húzzanak már haza a csába a mi jó kis országunkból burkástól-mecsetestől. Az egésszel szerintem ismét csak annyit sikerül majd elérnünk, hogy az igazi szélsőséges iszlámhívők pár ezrünknek (akik persze semmiről se tehetünk) odapirítanak pár rendeset. De ugyan miért is várjuk el, hogy a fogadjisten egy fokkal is kevésbé legyen idióta, mint az adjon?

3 megjegyzés:

  1. A muzulmánok vallásuk részeként násodrangúként tekintenek a női nemre. Ennek a jelképe a burka/nikáb. Ez a szemlélet ellentétes az európai országok alkotmányával. Ezért tiltják be.
    Ha ennyit nem tudsz, akkor mi a fasznak vagy itt?
    Már megbocsáss!

    VálaszTörlés
  2. Az iszlám szerint a burka vagy a nikáb nem egy jelkép, hanem egy vallásos öltözet. Akik hordják, azért teszik, mert így szeretnének az isteni elvárásoknak megfelelni. Ha tehát jelképnek akarjuk mindenképp tekinteni, aki a burka és a nikáb az Istennek való megfelelés furcsa jelképe.

    Ha ellenvéleményed van, miért nem tudod azt kulturáltan leírni?

    Már megbocsáss!

    VálaszTörlés
  3. Érdekes, hogy mindenki a niqabos nőbe köt bele, és nem azokba a nőkbe, akik FÉLMEZTELENÜL járnak (http://3.bp.blogspot.com/_dE9_GyXOQqM/S3nrAMjPItI/AAAAAAAAAw4/DM7wljzbXkU/s320/WalkingStreetPattaya+244.jpg) ez csak egy példa. Ja persze... Az nem sért közízlést???? AKkor mi lenne, ha az utóbbi nő 50 kg-mal több lenne... Miért a vallásos nőbe kell belekötni?

    VálaszTörlés