Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. október 20., szerda

Műemlékek végveszélyben?

A Global Heritage Fund jelentése szerint világszerte 12 ókori és kora középkori emlék fennmaradása is veszélybe kerülhet - írja a CNN.


Három helyszín a Közel-Keleten található: Irakban Ninive, Palesztinában Hisám palotája, Törökországban pedig az örmények egykori központja, Ani fennmaradása kérdéses. Ani a 11. században keletkezett, Örményországhoz közeli területen fekszik. Egykor az "Ezer Templom Városának" nevezték, mára viszont az összeomlás szélére került számos épülete. Pedig Ani jelentőségét a GHF nem tudja eléggé hangsúlyozni, a szervezet ügyvezető igazgatója, Jeff Morgan szerint "Ani valószínűleg a világ tíz legfontosabb történelmi nevezetessége között van, Machu Picchuval és Angkorral együtt. Hihetetlen". Ani azonban áldozatává válhat a török-örmény ellentéteknek, a két ország határán az enyészet vár a páratlan szépségű emlékekre.


Az iraki nagyváros, Mószul közelében lévő Ninivét szintén veszély fenyegeti. Ez volt az asszír birodalom fővárosa Kr. e. 705 és 612 között. Ninivét nem a háború veszélyezteti az amerikai szervezet szerint, hanem az építésügyi előírások, amelyek nyomán az ókori település területének 40 százalékát újonnan épített létesítmények takarják. A palesztin területeken lévő épület, Hisám palotája szintén a 12 veszélyeztetett helyszín között van. Az iszlám hitű Omajjád-dinasztia idején felhúzott épületet 747 körül egy földrengés rombolta le, és akárcsak az iraki Ninivét, ezt a palotát is a városfejlesztés fenyegeti.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése