Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. október 4., hétfő

Rendszerellenes bloggert ítélt el az iráni rezsim

A Digi.biz hírének részlete


Húsz év börtönre ítéltek egy iráni férfit blogolásért (Egész pontosan rendszerellenes, hazaáruló tevékenységért. - szerk.). A kormány nem nézte jó szemmel, hogy a fiatal blogger bejegyzéseiben bírálta a rezsimet.


Derakhshan, a haza- és vallásáruló blogger
(A kanadai-iráni kettős állampolgárságú - szerk.) Hossein Derakhshan-t azzal vádolták meg majdnem két évvel ezelőtt, hogy az iráni iszlám rezsim elleni propaganda-tevékenység céljából együttműködött más ellenséges országokkal, kémkedett, megsértette a vallási törvényeket, valamint iszlámellenes tartalmak elkészítésében és terjesztésében segédkezett. A napokban megszületett az ítélet: 19 és fél év szabadságvesztést kapott munkálkodásáért. És itt még nincsen vége a büntetések sorának. Az "ellenforradalmár-bloggert" öt évre eltiltották a politikai szerepvállalástól illetve a médiában való munkavégzéstől, valamint elrendelték 30.750 euró, 2900 amerikai dollár és 200 brit font kártérítés megfizetésére.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése