Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. október 4., hétfő

Elhunyt Mansur Escudero, a Spanyol Iszlám Közösség alapítója

A képen Escudero fohászkodik értünk. Most mi tegyük érte!
Az orvosi végzettségű Mansur Escudero 1979-ben tért át az iszlám vallásra, s 63 éves korában beállt halála után 2010. október 4-én Almodóvar del Río-ban helyezték örök nyugalomra. A halál angyala vasárnap esti imája közben látogatta meg.

Escudero, aki a jezsuitáknál érettségizett, volt a Spanyol Iszlám Tanács elnöke, s egyben ő volt a Spanyol Iszlám Közösség, az első ibériai muszlim szervezet megalapítója 1980-ban. Hetvennél is több iszlámmal kapcsolatos könyv kiadásában vett részt. Többek között ő publikálta az első spanyol nyelvű Korán-magyarázatot. Escudero volt az egyik leglátogatottabb kasztíliai nyelvű internetes oldal, azaz a Webislam mentora.

Részvétet nyilvánított Andalúzia kormánya ugyanúgy, ahogy számos minisztérium is. Olyan emberként méltatták, mint aki toleráns volt, s aki távol állt minden dogmától.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése