Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. október 7., csütörtök

Wilders sorsára juthat flamand kollégája

Rasszizmussal vádolják Filip Dewintert, a Flamand Érdek nevű szélsőségesen iszlámellenes párt elnökét. A gyűlöletkeltő politikus ugyanis több, mint 700 antwerpeni polgár adatait tette közszemlére a világhálón, amivel a város iszlamizáltságát akarta bizonyítani. Ugyanis az egyik külvárosban -Dewinter szerint- már csak a lakosok alig 3%-a flamand nemzetiségű.. A tartományi parlament képviselője a nevezett körzetet Escault-parti Mekkának titulálta.

Dewinter az elemzők szerint azért nyúlt ehhez a nemtelen eszközhöz, mert pártja az elmúlt hat évben elvesztette szavazói felét, s ma már "csupán" a flamandok 12%-a vevő hagymázos szövegeire.

A szélsőséges törvényhozót akár 500.000 euróra is büntetheti a bíróság - az AFP hírügynökség szerint.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése