Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. november 21., vasárnap

Női vezető és három utasa lelte halálát Rijádban

Szaúd-Arábia az egyetlen iszlám ország a világon, ahol a nők nem vezethetnek gépjárművet. A tilalmat egyre több nő játssza ki. Wajeha al-Huwaider esetéről áprilisban mi is beszámoltunk.

Az AP jelentése szerint szombat éjjel egy tízfős huszonéves hölgyekből álló társaság borult fel négy kerék meghajtásos kocsijukkal -ahogy a kommentelő is hozzáteszi- Rijádtól nagyjából harminc kilométerrel északabbra. Közismert, hogy a szaúdiak más értelmes szórakozás híján ide, Thumamába járnak ki élvezni a sebességet. Szintén kommentelőnktől tudjuk, hogy számos nő is kijön ide férfi rokonaik tudtával és engedélyével száguldozni.

Az autó felborult, s a vezetőt illetve három utasát már nem tudták megmenteni. A többieket fővárosi kórházakban ápolják.

1 megjegyzés:

  1. nem rijad 'eszaki reszen', hanem rijadtol kb 30km-re eszakra, a varoson kivul, thumama korzetben, a sivatagban tortent a baleset, ahol nok gyakran vezetnek szorakozasbol, gyakran a ferfiak tudtaval es beleegyezesevel. a nok kocsija egy homokdunebe szaladt bele, masik auto nem jatszott szerepet a balesetben

    VálaszTörlés