Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. november 24., szerda

Szabadon engedték Haszan at-Turabit

MTI


Haszan at-Turabi
Szabadon engedtek hétfőn Szudánban egy befolyásos muszlim ellenzéki vezetőt.


Haszan at-Turabit szűk két hónapja vették őrizetbe, miután a politikus felszólította a szudáni elnököt, hogy adja föl magát a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságnak (ICC), mert az északkelet-afrikai ország csak így kerülheti el a szankciókat és a politikai felfordulást.

A 76 éves iszlám hittudóst - az iszlamista Népi Kongresszus Pártjának elnökét - hétfő hajnalban Port Szudán kikötővárosból visszavitték kartúmi házába. Fia azt mondta, nincsenek őrök a ház előtt, vagyis apja szabad, aminek nagyon örülnek.



Haszan at-Turabi egykor Omar el-Besír szudáni elnök szövetségese volt, ma már egyik legádázabb ellenfele. Ő volt az egyedüli, aki szót emelt ellene az ICC vádjaival kapcsolatban. A Szudánon belüli többi politikai szereplő jobbára hallgatott, vagy csatlakozott azokhoz, akik a Szudánnal szembeni nyugati, illetve cionista összeesküvésként írták le a nemzetközi törvényszék Besírrel szembeni eljárását.


Az ICC nemrég nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a szudáni elnök ellen, miután tavaly júliusban vádat emeltek ellene a nyugat-szudáni Dárfúrban elkövetett emberiesség elleni bűntettek és népirtás címén.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése