Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. november 20., szombat

A szekularizáció egy protestáns biznisz

Egyes vallások szekulárisabbak, mások kevésbé azok. Persze ez az állítás úgy ahogy van marhaság, de rávilágít a világi állam koncepciójának paradox voltára. A szekularizációt ugyanis olyanok találták ki, olyanok erőltették és erőltetik, s olyanok is tartják fenn, akik saját vallásos hagyományukból indultak ki. Már sokszor mondatott ki, hogy a modern kapitalizmus és a liberális demokrácia elképzelhetetlen a reformáció nélkül, s ez igaz a világias gondolkodásra is. Anthony J. Caroll külön kis tanulmányt is írt a témában.

A szekularizáció eredetileg egyenlőséget hirdet különböző hitek, különböző vallások között. S ez a megközelítés abból indul ki, hogy a hit és a vallás alapvetően egy kifele megnyilvánuló jelenség a társadalomban.

Két oknál fogva is téves ez a felfogás. Egyrészt mert egybemossa az igaz és a hamis fogalmait, a transzcendens helyett az ember kezébe helyezi a végső igazság elbírálásának jogát. Ha tetszik, felesel Istennel, kioktatja Istent, hogy mi is a vallás valós természete.

A másik tévedés az, hogy ez a hit, ha vallásos formában megnyilvánul, akkor az maradjon a többi ember számára láthatatlan. Azaz "hinni csak a templomban kell"...

A szekularizáció a hitek és a vallások egyenlőségét tűzi a zászlajára, ugyanakkor duplán bünteti azokat a vallásokat, ahol a hívek valóban megélik a hitüket, s a hit nem csupán egy filozofikus valami. Ezt állapította meg egy minapi konferencia is Kanadában, ahol éppen most készülnek -a nemzetközi trendekhez igazodva- betiltani az arcot is elfedő kendőféleségeket: a nikábot és a burkát.

Ez a tanácskozás is leszögezte, hogy a protestáns gyökerű szekularizáció diszkriminál. A muszlimok és a zsidók kevéssé illeszthetők belé, a katolikusok kicsivel jobban. A filozofikus hajlamú reform irányzatok viszont minden további nélkül szekularizálhatóak.

A protestáns szekularizáció Európában detronizálta a katolikus egyházat, kivezette azt a hatalomból. Hasonlót igyekszik tenni az iszlámmal is, ahol ugye nincs se papság, se egyház, tehát jóval nehezebb lesz a munka. Mindezek után csak az furcsa, hogy az öreg kontinensen, ahol még mindig van államvallás, az minden esetben a protestantizmus valamelyik válfaja...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése