Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. november 7., vasárnap

Wilders szerint Merkel őt utánozza

Ekkor még tetszett a muszlimok ajándéka Merkelnek
MTI


A német hírmagazinnak adott interjúban Wilders - aki ellen hazájában per folyik az iszlámot és annak hívőit gyalázó kijelentései miatt - azt állította: Angela Merkel fél, mert felmérések azt mutatják, hogy komoly riválisa támadhat egy új jobboldali párt képében. "A közvélemény-kutatási adatok tanúsága szerint egy karizmatikus személyiség, amilyen például én vagyok Hollandiában, egy új párt élén a szavazatok húsz százalékára számíthatna Németországban" - jelentette ki a Szabadság Pártja (PVV) vezére. Ez a jelenség veszélyt jelent a néppártokra nézve - folytatta -, ezért azok megpróbálnak lemásolni minket. Merkel ennek hatására jelentette ki, hogy a multikulturális táradalom kudarcot vallott. A németek többsége elutasítja azt az állítást, hogy az iszlám Németország részét képezi. "Vagyis amit mi Hollandiában átéltünk, az most önöknél is bekövetkezik: a politikai elit forrong." Ennek jeleként értékeli Wilders a bajor CSU elnökének, Horst Seehofernek a szavait, aki nem akar több arab és török bevándorlót látni német földön. Október végén Wilders a holland parlamentben mondott beszédében azt állította, hogy Németországban időközben a CDU/CSU lett az iszlámkritika fő szócsöve. Steffen Seibert kormányszóvivő ezt valótlannak minősítette és visszautasította. Előzőleg Merkel kancellár sajnálkozásának adott hangot amiatt, hogy a kisebbségi holland kormány éppen az iszlám ellenfelének számító Wildersre támaszkodik a törvényhozásban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése