Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. december 8., szerda

Jeruzsálemi nyilatkozat - a cionisták mellé álltak a iszlamofóbok

A Jövőnk.infó cikke


Strache egyik zsidó rajongójával

Az Alpen-Donau.info-n Heinz-Christian Strache FPÖ elnök látogatásáról olvashatunk a megszállt Palesztinában. A híroldal többek között a Kronen Zeitung egyik cikkét is lehozza, melyben Strachet idézik. Az FPÖ irányultságával kapcsolatban már régóta tisztában vagyunk. Feltűnő viszont az a nyíltság, amivel Strache most nyíltan meghajol a zsidó érdekek előtt.

Az FPÖ delegációját többek között a zsidó terrorlégierő hajdani ezredese és volt parlamenti képviselője, Elias Cohen hívta meg (gyerekeket gyilkolt meg katonaként). Az Ashkelon városában a háromnapos látogatás az első napján megtartott konferencián az "iszlám terror" elleni stratégiákról tanácskoztak. Európából képviseltette magát többek között a flamand Vlams Belang és svéd nemzeti demokraták is.

Az FPÖ első embere kiemelte, hogy mint minden utazásnak, ennek is fontos jelzésértéke van. Elmondta, hogy: "Izrael fiainak képviselőivel sok éve baráti viszonyt" ápol. Strache hangsúlyozta Ausztria felelősségét, melyet szerinte a cionista entitásért kell viselnie. Hangsúlyozta továbbá zsidó megszállás létjogosultságát az "iszlám terror" ellenében, "mely társadalmunk szívének közepét célozza."

Strache segített megfogalmazni a "Jeruzsálemi nyilatkozat"-ot, melyben a kötelező elhatárolódások mellett megint csak az iszlámot nevezik meg "a demokrácia és az emberi jogok" aktuális főellenségének. Az FPÖ vezéralakja meglátogatott egy zsidó telepet, ahol a telepeseket arról biztosította: "Szívünk veletek van." Természetesen a "Yad Vashem" holokauszt-emlékhely meglátogatása sem maradhatott el, mint kötelező program.

Mint a beszámolókból kiderül, az FPÖ a gyerekmészáros Elias Cohennel is igen jó kapcsolatokat ápol. Harald Vilimsky, az FPÖ főtitkára és parlamenti képviselője, a legnagyobb természetességgel jegyezte meg, hogy Strache már 2002-ben és 2005-ben is szívesen tett eleget a zsidó meghívásoknak. "Így a mostani utazás annak a fejlődésnek a logikus folytatása, ami már nyolc évvel ezelőtt megkezdődött."

Stracheékat a Knesszetben díszpáholyba ültették és külön üdvözölték. A delegáció több zsidó képviselővel, többek között egy rabbival is beszélgetéseket folytatott a parlamentben.

A "Jeruzsálemi nyilatkozatot" a meghívott európai pártok elfogadták. A nyilatkozat a zsidók szent tehene előtti hajbókolásról, az iszlám elleni állásfoglalásról és a rendszer további életben tartásáról szól. Az Alpen-Donau.info kiemeli, hogy jelenleg minden számottevő, magát nemzetinek mondó európai párt kapcsolatban van a szélsőséges cionistákkal. Ennek egyik látványos bizonyítéka egy-egy ilyen látogatás a megszállt Palesztinában, kevésbé látványos, de szintén észrevehető módja a zsidókkal szembeni nagyfokú engedékenység és zsidók megtűrése szervezeten belül. Minden ilyen párt, miután lezarándokolt a zsidók lába elé, hirtelen látványos politikai eredményeket ért el otthon.
A cionista iszlamofóbiával kapcsolatban ajánljuk alapvető cikkünket!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése