Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2011. január 16., vasárnap

Látogatható lesz a Valide Sultana fürdő Egerben


Látványterv
A tervek szerint látogatható lesz az egykori török fürdőrom, a Valide Sultana Egerben. 2011-ben várhatóan megkezdik a belváros felújítását, s ennek része a Dózsa György téren található fürdőrom láthatóvá tétele is, melyet jelenleg csupán egy palatető fed.

A vár főbejáratától csupán néhány méterrel helyezkedik el a Valide Sultana, az egykori török fürdőrom. Az Egri Építész Iroda munkatársai már elkészítették a fejlesztésre vonatkozó terveket. A török uralom idejéről származó maradványt most csak egy palatető takarja le, amely nem védi meg az időjárás viszontagságaitól. Mindemellett sem látogatni, sem kutatni nem lehet a műemléket, pedig egyedülállónak számít Európában.

A város célja, hogy megvédjék a török fürdőromot az időjárás okozta további károktól, restaurálják, s az érdeklődő közönség előtt megnyissák, látogathatóvá tegyék. A tervek szerint modern tetőt, illetve egy része járható üvegfedelet kap az utcaszinttől lejjebb lévő fürdő.

Nemrég találtak Szíriában egy 18. századi török alaprajzot is, amely feltehetően az egykori Valide Sultana fürdőt ábrázolja. Ezt megtekinthetik az érdeklődők a Dobó István Vármúzeumban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése