Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2011. február 17., csütörtök

Henri Boulad az egyiptomi eseményekről

A Heti Válasz mai száma a tavaly Magyarországon is az iszlám ellen érvelő,  iszlámkritikus alexandriai szerzetessel közöl beszélgetést. Ebből idézünk néhány passzust.

Boulad 1931-ben született Alexandriában 
Henri Boulad alexandriai jezsuita szerzetes nyilatkozik az egyiptomi forradalom hatásairól. Elmondta: „Muzulmánok és keresztények kéz a kézben harcoltak a rezsim ellen; ez annak jele, hogy az egyiptomi ember alaptermészetétől távol áll a fanatizmus. Én az utcán nem hordok szerzetesi öltözetet, de ha miseruhában mutatkozom nyilvánosan, a muzulmánok általában tisztelettel közelednek felém. Az alexandriai kulturális központot, melynek vezetőjeként dolgozom, fele-fele arányban látogatják keresztények és muzulmánok. Tudják végezni munkájukat a szociális területen, a gazdaságfejlesztésben dolgozó jezsuiták is. Nem akarom persze idealizálni a helyzetet. Tény, hogy a muzulmán fanatizmus következtében egyes negyedekben és vidéki területeken találkozhatunk korábban ismeretlen türelmetlenséggel.” A koptok elleni újévi, 23 halálos áldozatot követelő merényletről P. Boulad elmondta: „Több adat arra mutat, hogy a Mubarak legszorosabb szövetségesének számító volt belügyminiszter, Habib el-Adli keze benne volt a borzalom megszervezésében. A hatalom így akart félelmet kelteni, s a terroristaveszélyre hivatkozva fellépni az elégedetlenség ellen.

Henri Boulad azonban figyelmeztet: „Nem lehet kizárni a káoszt. Ha összevisszaság következne, az a Muzulmán Testvériség malmára hajtaná a vizet. Akkor azt fogják mondani: tessék, nemcsak a diktatúra, a demokrácia sem működik, tehát a totális iszlám a megoldás.” Ám a jezsuita szerzetes egyetért azzal a véleménnyel, hogy a Muzulmán Testvériség egy szabad választáson nem szerezne többet 30 százaléknál, s úgy látja: „A felkelésben részt vevő fiatalok Testvériség-ellenesek, akárcsak a hadsereg és a középosztály. Az egyszerűbb rétegekből persze sokan a testvérek mellé állnak. Ám ha a szaúd-arábiai adakozók elzárnák a csapokat, s a szociális körülmények kicsit javulnának, nagyban csökkenne a befolyásuk.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése