Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2011. február 18., péntek

Megalakult a Napkelet Kulturális és Hagyományőrző Egyesület

Az egyesület honlapján Botz Domonkos így mutatja be a szervezetet: A Napkelet Kulturális és Hagyományőrző Egyesületet – közhasználatú nevén Napkelet Egyesületet –, 2011 februárjában alapítottuk azzal a szándékkal, hogy lehetőséget biztosítsunk a Magyarországon szolgálatot teljesítő, vagy itt letelepedett ázsiai és arab országok állampolgárai számára, hogy megélhessék és átörökíthessék gyermekeik felé saját kultúrájukat, valamint megkönnyítsük a beilleszkedésüket. Egyesületünk elsősorban a kultúra, a tudományok, az ismeretterjesztés, a sport, és a nemzetközi kapcsolatok építése területein végzi tevékenységét, vállalt feladatai mellett erősítve ezzel az országaink közötti kapcsolatok fejlődését.

Programjainkat a velünk együttműködő országok budapesti nagykövetségeivel, külképviseleteivel egyeztetve közösen szervezzük meg, biztosítva ezzel az adott országok részéről érkező aktuális kulturális vonatkozású események publikálását, népszerűsítését.

A Napkelet Egyesület olyan polgári szervezet, amely politikai pártoktól és gazdasági csoportérdekektől függetlenül végzi tevékenységét, közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt.

3 megjegyzés:

  1. Crusader irta...

    nem kell itt semmit ide-oda átörökiteni,ápolni stb.,csak
    egyszerüen be kellene illeszkedni,a befogadó ország törvényeit betartani,az őslakosok szokásait elfogadni,dolgozni,adózni,meg ilyen,
    tőlük eléggé távol álló dolgokat csinálni.

    ki ez a Botz,valami "napkeleti multi-kulti bölcs" aki (gondolom)iráni pénzen újabb muszlim "klubot" nyit Budapesten vagy csak egy újabb ingyenélő aki előbb-utóbb az adófizetők pénzén fog élősködni ?!

    VálaszTörlés
  2. Fatima


    Lesz még olyan idő amikor neked kell a mi törvényeinket betartanod hamarabb mint gondolnád

    VálaszTörlés
  3. Crusader, emailben felvettem Botz úrral a kapcsolatot, s kiderült, hogy a szervezete politika- és vallásmentes, s nem is szándékoznak ezen változtatni. Céljuk, hogy a törvények betartása mellett, a külföldiek megőrizhessék identitásukat, kultúrájukat. Az őslakosok szokásait úgy is tiszteletben lehet tartani, hogy amellett a sajátjainkat sem veszítjük el. Nem hiszem, hogy a székelyektől elvárnád, hogy elrománosodjanak csak azért, mert Trianon átdobta őket oda.

    Fatima, nem hiszem, hogy célravezető az ilyen stílus. Még akkor sem, ha 2050-re több európai országban is többségbe fognak kerülni a muszlimok. Mert még az sem fogja az iszlám jog bevezetését jelenteni, ugyanis a muszlim többségű országokban ma sincs iszlám jog.

    VálaszTörlés