Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2011. február 28., hétfő

A történelem egyik legsötétebb szégyenfoltja marad

A Magyar Nemzet idézi a Magyar Szót


Vasárnap volt a 18. évfordulója annak, hogy a Milan Lukic vezette álkatonai alakulat a Belgrád és Bar között közlekedő vonatról Strpcinél elhurcolt 18 muzulmán és egy horvát nemzetiségű személyt, akiket kegyetlenül kivégeztek. Az áldozatok közül eddig három személy földi maradványait találták meg.


Az évforduló kapcsán Prijepolje község önkormányzata fogadást rendezett az áldozatok hozzátartozóinak, a Szerbiai Iszlám Közösség pedig külön programmal emlékezett. E bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen 15 év börtönre ítélték a despotovaci Nebojsa Ranisavljevicet. A muzulmánok ellen Visegrad körzetében 1992 és 1994 között elkövetett bűncselekmények vádjával a hágai törvényszék Milan Lukicot 2009 júliusában életfogytiglani börtönre, Sredoje Lukicot pedig harmincévnyi elzárásra ítélte.

Szerbia történelme egyik legsötétebb eseményének és szégyenfoltjának minősítette a strpci mészárlást Meho Omerovic, a szerbiai parlament nemzetek közötti viszonyokkal foglalkozó bizottságának elnöke. Mint kiemelte, a társadalom előrehaladásának előfeltétele, hogy a polgárok választ kapjanak a kérdésre, ki volt az, aki Szerbia mint állam nevében saját polgárai ellen követett el bűntényeket.

A Liberális Demokrata Párt az évforduló kapcsán azt emelte ki, hogy e bűncselekmény nemcsak figyelmeztetés, hanem egyben kötelezettség is a felelősök megbüntetésére, mert csak így nyerhetnek erkölcsi, jogi, politikai és emberi elégtételt az áldozatok hozzátartozói.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése