Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. augusztus 12., csütörtök

A greenwichi középidőt fenyegeti a mekkai óra?


A greenwichi középidő (GMT) és a Big Ben uralmát fenyegeti brit félelmek szerint a világ legnagyobb toronyórája Mekkában, amelyet csütörtökön avatnak fel.

Nagy-Britannia büszkeségére a London délkeleti részén, Greenwichben egy domb tetején álló óra, és az azzal a város központjában egy ütemben járó Big Ben jelentette az „idő közepét”, az egész világ ehhez, és az itt áthaladó 0. hosszúsági fokhoz igazította óráját.

A greenwichi középidőnek azonban most vetélytársa akadt, még pedig a szaúd-arábiai Mekkában épített toronyóra, amelyhez napokon belül 1,5 milliárd iszlámhívő igazíthatja óráját. Az óra a ramadánhoz időzítve kezdi meg működését. A leírások szerint a torony, amelyben helyet kapott, hatszor magasabb a Big Ben tornyánál, és uralja Mekka városképét.

A szaúdi kormány által építetett komplexumban – bár az óra a legnagyobb látványosság – szállodák, bevásárlóközpontok és konferenciatermek is vannak.

A mekkai óra négy számlapjának átmérője egyenként több mint 46 méter. Az óralapokat, valamint az Allah nevében feliratot kétmillió LED testtel világítják meg – írta a The Daily Telegraph című napilap.

Az óra természetesen az Arabia Standard Time (AST) szerint jár, ez három órával van a greenwichi középidő előtt.

Az egyedülálló szerkezet zöld és fehér fényekkel szólítja imára a muzulmánokat, akik 18 mérföldes távolságból is láthatják a fényeket.

Arab remények szerint az óra megdönti majd Greenwich egyeduralmát, és Mekka „árnyékba borítja” a londoni dombot. Ez azonban nem lesz könnyű. A világ 125 éve igazodik a keleti és nyugati féltekét elválasztó képzeletbeli 0. hosszúsági fokon áthaladó helyen működő órához.

Annak idején azért volt szükség egy középidő meghatározására, hogy világszerte legyen mihez igazítani az utazást, a közlekedést. 1884-ben Washingtonban 25 ország részvételével rendeztek tanácskozást, amelynek célja az volt, hogy rögzítsék a „zéró pontot”.

Greenwich – pontosabban annak obszervatóriuma – akkoriban már hosszú ideje szolgált kiindulási pontnak, 126 éve ezt „pusztán csak” megerősítették. San Domingo kivételével és Franciaország, valamint Brazília tartózkodásával, a résztvevők jóvá is hagyták a javaslatot.

Az iszlám világban – mint azt a konzervatív brit napilap megjegyzi – gyarmatosító anakronizmusnak tekintik, hogy ez a kiindulási pont épp Londonban van.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése