Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. október 12., kedd

A koszovói muszlim nőkről tanácskoztak a feministák

Papp Adrianna írásának részletei a Felvidék Ma hírportálról


Az Európai Nők Szövetségének 4. Kongresszusára október 7 – 9-én került sor Hágában, témája a „Nők a konfliktusos zónákban és helyzetekben“ volt.


A résztvevők névsorából kiderült, hogy Szlovákiát egyedül képviselem az MKP színeiben (Papp a felvidéki Magyar Koalíció Pártjának elnökségi tagja, Debrőd polgármestere -szerk.) . Szerbiából ugyancsak egyetlen küldött volt, mégpedig a Vajdasági Magyarok Szövetségének képviseletében Mészáros Diana. 


Délután ennél kiélezettebb volt a hangulat. Ekkor derült ki, hogy a konferenciának van még két szerbiai résztvevője: Szonja Biszerko, aki a Szerbiai Emberi Jogok Bizottságának elnöke, valamint egy másik hölgy, aki fontos kormánytényező, de mivel neve nem szerepelt az előzetes névlistán, nem jegyeztem meg. Ez utóbbi akkor szólalt fel, amikor a koszovói muzulmán asszonyok küldötte kritikusnak nevezte az ottani viszonyokat. A kormány képviselője is egyet értett azzal, hogy nincsenek megfelelő fórumok Szerbiában ahhoz, hogy a koszovói muzulmán nők bekapcsolódhassanak a döntéshozatalba, de próbáljanak meg megbocsátani az állandó elégedetlenkedés helyett, ajánlotta. Ezt egy incidens követte. Egy muzulmán nő elmondta, hogy felesleges a világ asszonyainak sorsát és kihasználását tárgyalni, amikor őt nem régen itt, Hollandiában bebörtönözték, és míg benntartották, folyamatosan verték és megalázták. Mivel a muzulmánok mentalitását és vallását nagyon jól ismerem, én is felszólaltam, ami megosztotta a közönséget. Doris Pack láthatóan nem örült neki, és azzal tette helyre a dolgokat, hogy Koszovóban mindenki sanyarog, mert nincs pénz, és nem a vallástól függ, hogy ki mennyire van háttérbe szorítva. 

2 megjegyzés:

  1. Nicsak ki pofázik,a kis Nyugati Fasiszta Társulat.Még ők pofáznak arról hogy bántják a Muzulmán nőket,mikór ők is hozzájárúlnak ehhez,miközben állarc mögé bújva,ugyanúgy kirekesztőek a Muszlim nőkkel mint a férfiak.
    Ugyanis a feministák meg betíltanák a tóga vagy egyébb Muszlim hagyományos viseletet.Miközben arról prédikállnak hogy őket képviselik,de valójában az ellenkezőjét teszik,és még szegregálnak is.Ezek olyanok mint a Gyurcsány kórmány,amikór a rasszizmus ellen beszélt aközben miközben le terorristázták a Szaudarábiai Focistákat,ezek is ilyen álszent gecik.A nyugati nők mint Fasiszták,kirekesztőek és Náciztikusak.És ráadsúl a nyugati feministák még fajgyülölők is.És ők beszélnek emberi jogokról,ez olyan kábé,mint ha Hitler oktatná ki a nyugatot a Demokrácia kérdésében,és az emberi jogok gyakórlása terén.Ez kábé olyan.Szemét Fasiszták....Lám lám,békéről prédikál a kígyó,miközben mindenkit megmar.Ilyenek a nyugati Feministák,ezek egy finggal sem jobbak a 30'as évek Náci Németországánál.Ha a nyugati Feministákon múllana a Világ Politika alakulása,akkór minden férfit kiírtanának,vagy rabigába döntenének,és még egy a Hitleri Nácizmusnál is bórszalmasabb Diktatúrát építenének ki,ha rajtuk múllana minden.Nem szabad nekik bedőlni,ezek egy újabb Fasiszta Nemzedék.Szerintem legalábbis....Nekem ez nagyon úgy tűnik....

    VálaszTörlés
  2. Csak indúljunkki abból,mennyire szítják a gyülöletet a férfiak iránt,feleségeket uszítanak a férjeik ellen,meg teletömik a nők fejét mindenféle álszent hazuggsággal,ez nem más mint a Fasizmus egy ujjabb féle megnyílvánulása.Ez gyűlölet,hiszen mindenfélét mondanak a férfiakra,jó igaz nem tökéletesek,de azért nem kéne mindenkit kiírtani.Mert már szinte majdnem azt szajkózza a nyugati Feminista szervezetek zöme,igaz csak bújtatottan,hogy minden férfit kikell írtani,és hogy a nőnemű lény mindennél felsőbbrendű az Univerzumban,meg ilyenek.Bár igaz nyíltan nem beszélnek népírtásról,de a férfiak iránti gyűlölet az egyre nyílvánvalóbb,hiszen amiket és ahogyan mondjk azokat,az mind erre utal,hogy Népírtást,meg Diktatúrát Egyeduralomra vágynak.Ez számomra egyre inkább nyílvánvaló,mert minden Diktatúra ami eddig vólt a Főldön mind úgy kezdte,hogy az emberi jogokról és a Társadalmi Egyenlőségről s Eggyenjoguságról beszéltek,emellett nyíltan gyűlölet keltőek vóltak,és amikór lám,elérték céljukat,a nép hatalomra judtatta őket,bórzalmas elnyomó és Antihumánus Diktatúrát csínáltak.Ilyen vólt Hitler,Napóleon,és Stalin is.Ők is így kezdték,eleinte arról beszéltek hogy a Népet képviselik,ám amikór hatalomra jutottak,pont az ellenkezőjét csínálták,bórzalmas Zsarnoki Rezsimet építettek ki.Minden Diktatúra így kezdi,arról prédikál hogy a Nép javát szólgálja,miközben forradalomra és háborúra szóít fell,majd mikór megválasztják,ismétlem,vagy Hatalomra kerűl valahogyan,hatalmas etnikai tiztogatások,elnyomás és kizsigerelés és Népírtás követ.Ilyenek vóltak a Nácik,a Kommunisták,és ilyenek a Feministák is.Ezek is az Emberi Jogokról beszélnek,mikőzben a nőket lázadásra és Forradalomra szítják az általuk úgy nevezett,férfi Himsoviniszták ellen.Mi ez ha nem a Nácizmus,vagy a Kommunizmus egy újabb féle az egész Emberi Társadalomra mégnagyobb fenyegetést jelentő jelensége?Ez eggyértelmű,ezek Nácik,de nem olyanok persze mint a Hitleri,ezek még annál is veszélyesebbek,csak gondoljunk bele ha minden férfit kiírtanának,vagy rabszolgaságba taszítanának,ez még a Hitleri Nácizmust,vagy a Stallini Szocializmust is túlszárnyalná mind Emberáldozatok,Holokausztok és Népírtás terén.Ezek még rosszabbak mint a Neonácik,vagy a Mauisták.Ezek maguk az ördög társulata.Ez egy újabb fajta Fasiszmus,ez a Nemi Fasizmus.Ezek ilyenek.Nem szabad bízni bennük,mert ők rosszat akarnak.Olyanok mint Hitler vólt,ugyanazt akarják csak ők másképp képzelik el a Nemzeti Szocializmust,ennyi a külömbbség,de ezek ugyanolyan gonoszak és romlottak mint a Nácik vóltak.Én mindenesetre semmi külömbbséget nem látok egy Náci,vagy egy Feminista között.Ezek éppolyan gazemberek mint amilyenek a Hitleristák vóltak,nincs külömbbség.Eggyik kutya,másik eb.Szerintem legalábbis....

    VálaszTörlés