Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. október 21., csütörtök

A Magyar Iszlám Közösség Devecserre tart

Frissítés (A MIK közleménye) az iszlam.com-ról!



A Magyar Iszlám Közösség 2010. október 24.-én Devecserben, a Polgármesteri Hivatal előtt átadott Devecser és Kolontár települések gyermekeinek k. 750 darab PonyClub gyermekjáték egységcsomagot. Értéke kb. 2,7millió forint. Devecser város önkormányzata adományként kapott egy modern EKG készüléket, kb. 800ezer HUF értékben.
A hivatalos átvételnél jelen volt Lasztovicza Jenő úr országgyűlési képviselő, a Veszprém megyei védelmi bizottság elnöke, aki egyúttal a megyei önkormányzat elnöke is. Az adományunkat Toldi Tamás polgármester úr vette át. Munkánkat nagyra értékelték, hiszen a MIK már ebben az évben többször segített Magyarország katasztrófa sújtotta településein. 
( Edelényben két alkalommal az árvíz kapcsán.) A megbeszélésünk jó hangulatban folytatódott, melynek során megerősödött mindannyiunkban, hogy a Magyar Iszlám Közösség integráns és elválaszthatatlan része a magyar társadalomnak, s képviseljük a magyarországi muszlimokat munkáinkkal.
devecser_20096
Bolek Zoltán a MIK elnöke és Mustafa Tasdemir a MIKE képviselője az adományokkal és a politikusokkal. A szívünk azért egy ember hiányol a képről. Ha más nem, az emléke ott van!




MTI


A Magyar Iszlám Közösség karitatív elkötelezettségéhez híven a devecseri és kolontári katasztrófa áldozatain is segíteni kíván, csakúgy mint a tavaszi árvizeknél Edelényben. Ezért 2010.október 24.-én Devecserben a Polgármesteri Hivatalban a Város és a környék előljáróinak átadja az összegyűjtött adományait, közel 3,5millió forint értékben, mely új gyermekjátékokat és orvosi műszert tartalmaz.

A Magyar Iszlám Közösség karitatív elkötelezettségéhez híven a devecseri és kolontári katasztrófa áldozatain is segíteni kíván, csakúgy mint a tavaszi árvizeknél Edelényben. Ezért 2010.október 24.-én Devecserben a Polgármesteri Hivatalban a Város és a környék előljáróinak átadja az összegyűjtött adományait, közel 3,5 millió forint értékben, mely új gyermekjátékokat és orvosi műszert tartalmaz. Egyházunk több politikust is meghívott az átadásra, mely kapcsolódik egyik legnagyobb nemzeti ünnepünkhöz, s ezáltal is méltónak érezzük magunkat 56 forradalmárjainak szellemiségéhez.  A MIK, mint hazaszerető egyház, továbbra is figyelemmel kíséri Magyarország rászorulóinak sorsát, s igyekszik segíteni rajtuk. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése