Hollandiában most zajlik az ország első gyűlöletbeszédpere. A vádlott, aki a bíró egyetlen kérdésére sem volt hajlandó válaszolni, parlamenti képviselő. Neve Geert Wilders, ő a Szabadság Párt vezére, ugyanakkor az iszlamizmus elleni fellépés élharcosa. Szokás őt szélsőjobboldalinak, a holland földön normaszámba menő tolerancia esküdt ellenfelének minősíteni, de téved, aki azt hiszi, hogy ennek a politikusnak baja van a kisebbségekkel, a mássággal, netán nácikat dicsőít, vagy maga is neonáci. Épp ellenkezőleg: támogatja a melegeket, a teljes női emancipációt, egyszersmind lelkes híve Izraelnek. De a moszlimokat, akikből éppen egymillió él Hollandiában – valamennyien bevándoroltak –, nem bírja. Se a vallásukat, se a szent könyvüket, se a szokásaikat. Közönséges és durva kirohanásaiért áll most bíróság előtt.
Geert Wilders mindaddig a Liberális Párt vezető egyénisége volt, amíg Törökország nem kérte felvételét az Európai Unióba. Ez 2004-ben történt, s időben egybeesett azzal, hogy a hollandiai muszlimok politikai erőként is megjelentek a színen. (Ma már a nagyvárosokban eldöntik az önkormányzati választás kimenetelét.) Wilders Szabadság Párt néven saját politikai szervezetet alapított, s rá két évre kilenc mandátumot szerzett a parlamentben.
Ez a szám idén, a júniusban megejtett választáson majdnem megháromszorozódott, és Wilders – az összes leadott szavazat tizenhét százalékával – hirtelenjében a „királycsináló” szerepébe öltözhetett. A liberális–kereszténydemokrata koalíció csak a Szabadság Párt külső támogatásával képes kormányozni. E támogatásnak az volt az ára, hogy szigorítják a bevándorlási törvényeket, megtiltják – miként Franciaországban – a muszlim nők egynémely tradicionalista viseletét, és több pénzt fordítanak az időskorúak jólétére (nota bene: a bevándoroltak között nagyon kevés az idős ember).
MTI-fotók
Még mielőtt azonban ez megtörtént volna, 2009 őszén a parlament – elsősorban a multikulturalizmusban hívő politikusok erős nyomására – módosította az ország büntető törvénykönyvét. Éspedig úgy, hogy részben elzárással, részben pénzbüntetéssel tette szankcionálhatóvá a gyűlöletbeszédet. „Bárki, aki nyilvánosan, szóban, írásban vagy képpel szándékosan megsért fajtájában, vallásában vagy hitében bármely népcsoportot, egy évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható” – mondja ki a holland Btk. 137/c paragrafusa.
S lőn. A nagy választási siker után szélsőbaloldali szervezetek följelentették Wilderst. De nem a kampányban elmondott szövegeiért, hanem korábbiakért. 2007–2008-ban hangzottak el a legdurvább „wildersiádák”. A politikus a Koránt, a muszlimok szent könyvét Hitler Mein Kampfjához hasonlította; az iszlámról azt mondta, hogy előbb alávetni, majd lerombolni akarja a nyugati civilizációt, Mohamed prófétáról pedig azt, hogy maga az ördög. Lakatot soha nem tett a szájára, dacára a halálos fenyegetéseknek, amelyek őt is elérték.
Annak ellenére, hogy Hollandiában gyúanyaggal teli a levegő, és nemcsak fenyegetések voltak és vannak, hanem gyilkosságok is történnek (Pim Fortuyn bevándorlásellenes politikus, majd Theo van Gogh antiiszlamista filmrendező vált áldozattá az elmúlt évtizedben), Wilders rosszul tette, amit tett. A Korán „dzsihadista” (szent háborús) értelmezése, tanulatlan prédikátorok elvakult Nyugat-gyűlölete nem volt és soha nem is lehet elégséges ok több száz millió ember hitének, kiváltképp a példátlanul gazdag iszlám kultúrának a lefasisztázására, lerombolására.
Jakartában is tüntettek Wilders ellen
A magam részéről pedig ócska historizálásnak mondanám azt, ha valaki a 8. századtól a 15. századig tartó iszlám hódítások korát idézi fel ma, mondván, hogy Európának éppúgy kell féltenie identitását a muszlimoktól, amiképp a mór Spanyolországtól Észak-Afrikán és a Közel-Keleten át a Balkánon túlig húzódó ívben volt oka akkortájt féltenie. Se számszerűség, se fizikai, se szellemi erő nem indokol ilyesmit.
Identitásukat ma mindenekelőtt maguk a muszlimok féltik. Tagadhatatlan, hogy a gyökerekhez való ragaszkodás erősebb, mint a befogadó (francia, holland, brit) társadalmakba való integrálódás vágya, bármilyen juttatásokkal, anyagi előnyökkel járjon is ez. A mecsetek, kulturális központok, iskolák stb. elszaporodásának megvan a maga ideológiája, amelyben – ha valaki profánnak találná a párhuzamot, vessen magára – mi, magyarok is osztozunk. Aki olvasta Sütő Andrást, tudja, hogy abban a pillanatban, amikor megszűnik a templom és az iskola, velük együtt megszűnik a magyarság is. Templom és iskola nélkül a muszlimok se maradhatnának azok, akik azonosak önmagukkal.
Jó hollandok?
Ettől még persze lehetnének „jó hollandok”, azaz tisztességes, dolgos, törvénytisztelő állampolgárok, de tagadhatatlan, hogy létezik a köreikben egyfajta erős, a politikai, a radikális, a hódító iszlámban gyökerező „nyomulás”. Minthogy az ő tudatukban vallás és politika általában egybemosódik, nehezen békélnek meg azzal, hogy Európában a „laikus állam” a norma; s az ilyen állam törvényei nemcsak a gyűlöletbeszédet nem tűrik, azt sem, hogy egyes közösségek a saját vallási tradícióikból eredő törvények, szokások szerint akarnak a „köztereken” élni. Ami értendő úgy, hogy ha egyszer „odahaza” – lett légyen az Irán, Marokkó, Indonézia vagy Szomália – halállal büntetendő istenkáromlásnak számít akár két rossz szó is a prófétáról, vagy hogy a nőknek súlyos alávetettségben kell élniük, akkor a bevándorolt muszlimok elvárják az új hazától, hogy igazodjék az „odahaza” megszokotthoz. Ha pedig nem teszi, átkok áradatát szórják rá. Olykor gyilkolnak is.
Félelmeivel Wilders nincs egyedül. Bevándorlás- és iszlámellenes politikai pártok, csoportosulások nemcsak Hollandiában, de Dániában, sőt újabban Svédországban is komoly – a mérleg nyelvének számító – parlamenti-politikai szerephez jutottak.
Mecsetek, iskolák
A közös és az érdekes bennük az, hogy hajdanán szinte valamennyien liberálisok voltak – és szavakban ma sem rasszisták. A szabadságot vélik védelmezni az iszlám fokozódó erőszakosságával, jogszerző kísérleteivel szemben. Minden mecsetben, minden iskolában, minden muszlim viseletben az európai kultúrától fokozatosan, de annál masszívabban elkülönülő, egyre nagyobb „entitás” rákszerű terjedését látják, beláthatatlan végkifejlettel.
Annyiban föltétlenül igazuk van, hogy mindazok a szabadságok, amelyeket a muszlimok – közöttük a harcos iszlamisták – Európában élveznek, adott esetben a(z iszlám világban legfeljebb nyomokban létező) demokráciával való visszaélés minősített eseteinek számítanak.
Holland szimpátiatüntetés Wilders mellett
A gondolkodásnak ehhez az iskolájához legújabban egy váratlan hely, a Vatikán szolgáltatott muníciót. Ez idő szerint ülésezik Rómában egy különleges püspökkari konferencia (szinódus), amely az előtte levő munkaokmányból ítélhetően most első ízben reflektál azokra az aggodalmakra, hogy a keresztények tömegesen menekülnek el a Közel-Keletről. Miért is? Mert „az iszlám szélsőségesek támadásban vannak”.
Eddig a római katolikus egyház vonakodott attól, hogy az izraeli–palesztin konfliktuson kívülbármi mást is a Közel-Keleten tapasztalható nyugtalanság okaként jelöljön meg. Mára „sürgős okként” fölfedezte a muszlim országokban mindenütt jelen levő keresztényellenes repressziókat is. Voltaképpen kimondta azt, amit amúgy mindannyian tudunk: miközben fél Európa azzal van elfoglalva, hogy a muszlim bevándorlóknak milyen politikai, kulturális és egyéb jogai lehetnek, soha senki nem tematizálta a politikai közbeszédet úgy, hogy mindezenközben hány katolikus templom épül vagy épülhet (pláne állami segédlettel) a muszlim világban, vannak-e ott jogaik a keresztény kisebbségeknek, ha egyáltalán.
Keresztény jog
Mint az imént említettem, az iszlám gondolkodásban politika és vallás nem különül el egymástól, következésképp minden „keresztény jog” értelemszerűen – tudatilag – az ezer év előtti keresztesek háborúihoz kapcsolódik, s mint ilyen a tűrhetetlen kategóriába van utalva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése