Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. november 18., csütörtök

A hungarizmus nem törvényes

A Kárpáthaza árulója szemléli művét
Legalábbis ezt hirdeti a hungaristák egyik honlapjának cikkcíme. Azt állítják, hogy az ő politikai ideológiai felfogásuk nem "helal", azaz nem törvényes vagyis megengedett.

Az említett írás azt fejtegeti, hogy a szálasisták miért is iszlamofóbok, s közben kemény kritikával illetik a Magyar Iszlám Közösség alelnökét, aki épp tegnap közölt cikket a Barikádon, melynek inspirációját láthatóan cikkünk adta.

Lássuk, mit is állítanak a szélsőséges keresztények!

"A magát az Új Erő lapjaként definiáló „Barikád" c. heti folyam egyik pribékje (a pribék kifejezés az iszlámra áttért áruló délszlávok megnevezése volt vallásvédő és honvédő harcainkban), Horváth Ádám valótlanságokat állított a Pax Hungarica Mozgalomról (továbbiakban: PHM) és a Kitartás.hu hírportálról."

A hungaristák már felütésükben is bizonyítják, hogy a minimális tárgyi ismeret birtokában sincsenek. Az iszlámra térteket ugyanis renegátoknak nevezték.

"Őrült magyar ember nem lesz muszlim pribék, hacsak nem lesz áruló. Mi, sem az iszlám (ahogy a Jobbik), sem a sovéncionizmus (ahogy a FIDESZ-KDNP), sem a talmudizmus pártját nem fogjuk. Mi nem vagyunk antikontinentalista és nagytérbontó erők ötödik hadoszlopai! Mi az atlantista, az iszlám és az eurázsianista béklyóktól, Jaltától megszabadult Európa Erődben hiszünk! Ennek megvalósításáért küzdünk a természettörvény alapján: az értékek azonos rendjében a hozzánk közelebb állókhoz (család, nép, nemzet, nagytér) súlyosabb kötelékek fűznek, mint a távolabb állókhoz. Vallásárulás, hazaárulás és nagytérárulás a FIDESZ Izrael-pártisága és a Jobbik iszlám- és kínai orientációja."

Az őrült magyar nem lesz muszlim? Nyilván, hiszen teljesen normális az, ha valaki muszlim lesz. Az iszlám egy univerzális vallás, nem egy törzsi hit, mint mondjuk a drúz vallás. Őrült legfeljebb az, aki ilyen zagyván tudja csak elővezetni hagymázos gondolatait.

Az Európa Erőd pedig Európa halála: egy degenerálódó belterjes tenyészet, ahol a legszaporább kisebbségek veszik át csakhamar a hatalmat, leépítve azt, ami européerré teszi az öreg kontinenst.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése