Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. november 29., hétfő

Valóban korrupt az Afganisztánba delegált marxista iszlámszakértőnk?

Hát nem igazán lehet tudni, hogy mi is az igazság Yarné Katona Magda Naszrin körül. Álljon itt két ellentmondásos cikk:

Yarné egy helyi kommunistával
1. Blikk:

Nyolcezer dolláros (1,7 millió forint) kenőpénzt fogadott el egy EU által delegált magyar választási megfigyelő Afganisztánban, hogy befolyásolja a választások eredményét – írta a Washington Post.
„Tolmácsolni  fogom a panaszait", idézi a lap K.-t. „Ezt most adja ide, de a fennmaradó pénzt is el kell majd hoznia. Bizony még a külföldieket is meg lehet vesztegetni" – folytatódik a beszélgetés. „8 ezer dollárban állapodtunk meg, tehát még 6 ezer hiányzik" – készített gyors számvetést. Az ismeretlen férfit még biztosította arról, hogy már beszélt a választási biztosokkal, és a fizetség fejében ismét meg fogja tenni. Egyelőre kérdéses, hogy választási megfigyelőként miként tudta befolyásolni  az egyébként csalással és  korrupcióval terhes szeptemberi afgán választások végeredményét, ha lehetősége volt rá egyáltalán.Az amerikai lap a birtokába került felvételek alapján vádolta meg az elismert iszlám- és biztonságpolitikai szakértő K. M. N.-t (56). A felvételen, amit az egyik afgán tévécsatorna is közölt, egy „idősödő, szőke asszonyt" mutat, amint egy azonosítatlan férfival társalog.
K.-t sem a Washington Post sem lapunk, nem tudta utolérni, hogy reagáljon a vádakra.

2. Index:
Zavaros a kép az Afganisztánban korrupcióval vádolt magyar nővel kapcsolatban. Katona Magda Naszri szerint egy jól felépített lejárató kampány áldozata lett, mert a tálibok ellen dolgozik. A nő ismerői azonban arra mutatnak rá, senki nem tudja, mivel foglalkozik az alapítványa, és zavaros az is, hogy azt milyen forrásból teszi.
„Politikai provokáció a felvétel” – mondta az Indexnek az az Afganisztánba delegált magyar választási megfigyelő, aki a Washington Post cikke szerint kenőpénzért hajlandó lett volna választási csalásban segédkezni. Katona Magda Naszrin szerint a tálibok akarják lejáratni, ugyanis egy, a hatalmukat is veszélyeztető kutatóintézet alapítása előtt áll.
A nő által előadott teória szerint az ő lebuktatása volt a ára annak, hogy egy betiltott afgán tévé újra sugárzási jogot kapjon. A felvétel az afganisztáni Emruz tévében jelent meg először. A tévét korábban iráni kérésre bezáratták, mivel az iszlám köztársaság szerint Iránellenes propagandát folytattak. Katona Magda Naszrin szerint a tévé azért kezdhetett újra sugározni, mert vezetője, Nadzsibullah Kabuli titkos politikai alkut kötött, és ennek eredményeként kezdte sugározni a manipulált felvételt.
A magyar nő azért került a talibán figyelmébe, mert elmondása szerint politikai elemző intézetet készül alapítani Abdul Wahid Taqattal. Taqat a marxista kormány hírszerzési tábornoka volt 1980 és 1990 közt, és jelenleg a tálibok kritikusaként ismert az országban. „Ha engem kizárnak, akkor nem kap támogatást az intézet, ami így ellehetetlenül” – vonta le a következtetést Katona Magda. Összeesküvésre utal szerinte az is, hogy a tévében aznap jelent meg a lejárató film, amikor szakminisztériumban beadták az intézet alapítási kérelmét.
Az Emruz tévében leadott, és a Washington Post által idézett film egyébként értelmetlen dolgokat állít, vélte Katona Magda Naszrin. „Miért akarna bárki egy választási megfigyelőt vesztegetni, hiszen tőle nem függ semmi.” A film ráadásul hamisítvány, mondta a magyar nő, mert a felvételen szereplő személy külseje sem egyezik a valósággal. „A felvételen egy szőke, idősebb, európai nő szerepel, de nekem koromfekete hajam van, és keletiesek vonásaim.”
Katona Magda egyébként találkozott személyesen is az Emruz tévé vezetőjével, Nadzsibullah Kabulival, de nem négyszemközt: a találkozón jelen voltak a tévés felfegyverzett testőrei, a választási megfigyelő munkatársai, az egész pedig egy parkban zajlott. A találkozón készült képet eljuttatta szerkesztőségünkbe is.
Az ügy kirobbantója az a Washington Post-cikk volt, amelyben beszámolnak egy titkos módszerekkel készült filmről: a felvételen az idős, szőke, szemüveges nő kenőpénzt, összesen nyolcezer dollárt kér azért, hogy közben járjon választási adatok manipulálásában. Afganisztáni források a nőben felismerték Katona Magda Naszrint, aki egy Afganisztánban működő alapítványnak dolgozik.
A magyar diplomáciától teljesen függetlenül működő Afganisztánért Alapítvány feladatairól Katona Magda azonban meglepően szűkszavúan válaszolt csak: "jó kormányzati projektek támogatásában veszünk részt". Az alapítvány támogatását firtató kérdésünket hallva a nő felháborodásának adott hangot, mondván, mi is le akarjuk járatni. Annyit árult el, hogy nemzetközi forrásokból működnek.
Magányos harcos Afganisztánban
Bár Katona Magda Naszrin évtizedek óta a külügytől függetlenül működik, neve nem ismeretlen a magyar külügyi szakértők előtt. „Katona Magda Afganisztán belső viszonyainak egyik legjobb ismerője, az ország olyan mélységeit ismeri, amit rajta kívül kevesen. Ebben nem kis szerepe van annak, hogy beszéli a nyelvet.” – mondta Tálas Péter, biztonságpolitikai szakértő. Az ázsiai ország legmélyebb magyar ismerőjeként hivatkozott rá Gazdag Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kilencedik osztálya nemzetközi tanulmányok bizottságának elnöke.
„Katona Magdának nincs kapcsolata a magyar külüggyel. Egyedül dolgozott” - tette hozzá Wagner Péter, a Magyar Külügyi Intézet elemzője, aki szintén Afganisztán belső viszonyainak ismerőjeként hivatkozott rá.
Katona Magda helyismeretét nagyban segítette, hogy afgán férjével évtizedeket élt az ázsiai országban. A férfi tizenöt éve azonban már Amerikába költözött, állították forrásaink, a nővel megszakadt a kapcsolatuk, aki azóta egyedül folytatja tevékenységét.
A korrupcióval kapcsolatban a megkérdezettek már óvatosabban fogalmaztak. „A választási csalás az afgán politikai kultúra része” – mondta Tálas Péter. Kérdésünkre, elképzelhető-e, hogy a pénzek szokatlan módon egy fejlődő ország irányából áramlanak a nyugati országok képviselői felé, a biztonságpolitikai szakértő azt válaszolta: „A segélyezés terén közismert a korrupció. Te ennyit kapsz, és akkor ennyit kell visszajuttatnod nekünk. Az ilyen politikai vonzatú ügy azonban szokatlan.”
Informálódásunk során meglepő volt, hogy a legtöbben ugyanakkor csak név nélkül voltak hajlandók nyilatkozni Katona Magdáról. „Őt mindenki ismeri külügyi vonalon, de senki nem tudja, pontosan mivel is foglalkozik” – mondta egy másik, nevét homályban hagyó forrásunk. „Nem tudni, kik dolgoznak az alapítványának, és az mivel foglalkozik. Annyit tudok, hogy számos ingatlanja is van Afganisztánban.” – állította egy másik szakértő.
Úgy tudjuk, plágium gyanújával a közelmúltban visszadobta Katona Magda doktori disszertációját az MTA. "Angol munkák fordítását próbálta itthon saját kutatásként elsütni" - mondta egy név nélkül nyilatkozó forrásunk.
A hivatalos értesítést egyelőre még nem postázták, így az MTA illetékese, Gazdag Ferenc erről annyit mondhatott: "Katona Magda doktori eljárása folyamatban van."


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése