Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. december 14., kedd

Betiltják a németek a Meghívó a Paradicsomba nevű iszlám szervezetet?

Pierre Vogel. Már készül?
Az AFP jelentése szerint a német hatóságok három, az ország északi részén található mecsetet rohamoztak meg. Ebből kettő a radikális szalafista hitszónokhoz, Pierre Vogelhez köthető Meghívó a Paradicsomba (Einladung zum Paradies) nevű iszlám szervezet kezelésében álltak. A braunschweigi és mönchengladbachi imaházak látogatóit a demokratikus rend megdöntésének szándékával vádolják. Az ellenük való eljárást már régóta tervezte a rendőrség.

A német szervek -szakértők szerint- a Meghívó a Paradicsomba betiltását is kezdeményezhetik.

A német Meghívó a Paradicsomba szervezet 2008. március 19. óta egy magyar nyelvű honlapot is működtet, ami egy müncheni szerverre van regisztrálva. Az oldalról Pierre Vogel előadásai mellett a szintén szalafista Yusuf Estes weboldalai is elérhetőek.

1 megjegyzés:

  1. Pedig a Meghívó a Paradicsomba, magyar oldala által kezdett érdekelni az Iszlám vallás. Kár lenne hagyni.
    -egy férfi, Erdélyből

    VálaszTörlés