Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2011. február 6., vasárnap

Martonyi újfent kiállt a törökök csatlakozása mellett

"Törökországnak jobb helye lesz Európán belül"
Martonyi (János külügyminiszter - szerk.) Törökország EU-tagságának magyarországi támogatásáról beszélt még egyszer kiemelve. Mint mondta - meggyőződése szerint jobb Törökországot Európán belül tudni, mintsem azon kívül. Ezen a területen a magyar elnökség szeretne törökökkel egy lépéssel előrébb jutni – tette hozzá.

3 megjegyzés:

  1. Érdekes, hogy eme blog írója máskor csak a 'kígyó-béka kategóriába' utalja a Fideszt, és annak politikusait; ugyanakkor a Jobbik prominenseit az égbe emeli, annak ellenére, hogy a Jobbik mostanra nyíltan Törökország- és iszlámellenes párt lett, sőt, ha a szövetségeseit nézzük (pl. Brit Nemzeti Párt), akkor még cionista is...
    Több következetességgel, kevesebb gyűlölködéssel és kevesebb, de színvonalasabb bejegyzéssel lehet, hogy ez a blog még rendszeresen olvasható is lehetne.

    VálaszTörlés
  2. Tudjuk. A Jobbik azóta "iszlámellenes" mióta nem adott Bolek Zoltánnak jegyzői állást Tiszavasváriban. Pősze kb. egy hónapja még a Jobbik "muszlimimádatáról" beszélt a sajtóban.

    VálaszTörlés
  3. te olyan vagy, mint Móricka, akinek mindenről "az" jut eszébe... ki beszélt itt Bolekről? Pősze pedig, enyhén szólva nem autentikus forrás; hiteltelen, akárcsak te.

    VálaszTörlés