Törökország szolgáltathat példát az iszlámot és a demokráciát elegyítő új modellhez

MTI

Mubaraknak mennie kell!

Ha Hoszni Mubarak egyiptomi elnök enged a tüntetőknek, és távozik hivatalából, az egyiptomiak – s akár más arab országok is – véget vethetnek a tekintélyuralmon alapuló kormányzásnak, s szükségük lesz egy, az iszlámot és a demokráciát elegyítő új modellre, amelyhez Törökország szolgáltathatja a példát. 

A politikailag stabil, szárnyaló gazdasággal rendelkező Törökországra gyakran hivatkoznak a muszlim demokrácia iskolapéldájaként és a Nyugat térségbeli befolyásának sarokköveként. Az arab országok Tunéziától Egyiptomon és Jordánián át Jemenig lázonganak, s egyre több közel-keleti elemző fordul orvosságért a konzervatív-iszlamista AKP (Igazság és Fejlődés Pártja) vezette török államhoz. 

"A Közel-Kelet egyetlen hatékony, működő mintája a török modell – mondta Fawaz Gerges, a London School of Economics térséggel foglalkozó szakértője. – Ez alapul szolgálhat a hasonló társadalmaknak, és úgy gondolom, hogy a tiltakozások után az arabok megfontolják majd az iszlám értékek és a demokrácia mint egyetemes kormányzási forma házasságából született rendszer alkalmazását." 

"Nem kérdés, hogy Törökország példája ihletet adhat Tunéziának és Egyiptomnak, de annak az arab államnak, amely ezt akarja követni, évtizedes politikai és gazdasági lemaradást kell behoznia" – mutatott rá Fadi Hakura, a londoni Chatam House agytröszt munkatársa. 

A Mubarak távozását követelő tüntetők és az elnök pártján álló ellentábor között a hadsereg lehet a mérleg nyelve, s döntheti el a forradalom végkimenetelét. A katonaság eddig nem használt erőszakot, inkább megpróbálta megakadályozni azt, s a kairói Tahrír téren válaszfalként működött a kormányellenes és a kormánypárti csoportok között. 

Törökországban a nagyhatalmú hadsereg négy államcsínyt vezényelt le 1960 óta, és sokáig játszotta a döntőbíró szerepét az 1950 óta konzervatív pártok uralta politikai rendszerben. Az utóbbi években azonban megerősödött a demokrácia, mivel Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök megnyirbálta a tábornokok hatalmát, hogy országa eleget tegyen az Európai Unió által támasztott feltételeknek. 

Paul Salem, a Carnegie Endowment for International Peace Közel-Kelettel foglalkozó bejrúti központjának igazgatója kiemelte, hogy Egyiptomban kicsit más a helyzet, hiszen a királyságot 1952-ben megdöntő katonaság egészen máig kulcsszerepet tölt be a politikai életben. "Az egyiptomi hadseregnek még meg kell hoznia egy fontos döntést, amelyet a törököknek már korábban sikerült: visszavonulót kell fújniuk, és kizárólag az állam területének, valamint az alkotmánynak a védelmére kell összpontosítaniuk, hagyva, hogy fejlődésnek indulhasson a polgári politizálás" – hangsúlyozta Salem. "Ez pontosan az, amire az egyiptomi, a tunéziai és a jordániai hadsereget kérték, egyelőre eredménytelenül" – tette hozzá. 

Szakértők szerint valószínű, hogy Tunéziában és Egyiptomban komoly szerephez jutnak az iszlamista csoportok, s ez a kilátás sok fejfájást okoz az amerikaiaknak, akiknek a tekintélyelvű rezsimek jó szolgálatot tettek a szélsőséges iszlám kordában tartásával. Az arab átlagember azonban az évek során egyre bizalmatlanabbá vált az izraelieket támogató, olajéhes Washingtonnal szemben. 

A tunéziai politikai iszlám 22 éves száműzetésből hazatért vezéralakja, Rasíd Gannúsi az egyiptomi Muzulmán Testvériség helyett a Törökországot irányító Igazság és Fejlődés Pártjához hasonlította mozgalmát, az an-Nahdát (Újjászületés). Erdogan pártja egy betiltott iszlám szervezetből vált a külföldi befektetéseket támogató mérsékelt erővé, s 2002-es győzelme által a muszlim értékek demokratikus úton történő előmozdítását szorgalmazó irányvonal diadalmaskodott a szigorú iszlám törvénykezést támogatókkal szemben. 

A hivatalos álláspont szerint a legnagyobb egyiptomi ellenzéki erőnek számító Testvériség is inkább az AKP útjára lépne, s a demokrácia fontossága mellett tette le a garast, de elemzők megosztottak abban, hogy miként is alakulhatnak a dolgok a valóságban. 

A RAND Corporation kutatóintézet munkatársa, Lorenzo Vidino szerint a török példa követése a lehető legjobb – de egyben meglehetősen valószínűtlen – kimenetel lenne, ha egy iszlamista mozgalom kerülne kormányra Egyiptomban. "A Muzulmán Testvériség nem ment keresztül akkora átalakuláson, mint Törökország az 1990-es években, amikor Erdogan és Abdullah Gül államfő megszabadult a régi, demokráciaellenes, iszlamista gárdától – magyarázta Vidino. – Ez a generációváltás nem ment végbe a Muzulmán Testvériségen belül, s még mindig dúlnak a harcok az öregek és a második generáció között." 

A szakértő szerint a modern Törökország 1923-as létrejötte óta élő szekuláris hagyományok miatt a törökök jobban hozzászoktak az állam és a vallás szétválasztásának gondolatához. Ugyanakkor Gerges szerint a Testvériség hasonló fejlődési pályát jár be, mint a török iszlamisták. A párbeszéd megkezdődött, hiszen a szervezet csatlakozott a forradalomhoz, amelyet a kudarcot vallott intézményi rendszer és a demokrácia újjáépítéséért vívnak - vélte a szakértő.