Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. október 10., vasárnap

Az osztrák katolikusok elítélik Strachét

FRISSÍTÉS!


A Strache vezette Osztrák Szabadságpárt 27,1%-ot szerzett a bécsi helyhatósági választásokon, melyen a Néppárt megalázó vereséget szenvedett, míg a szociáldemokraták magabiztosan nyertek az összes kerületben.


MTI


Az egyház meg akarja előzni, hogy a jövőben "pártpolitikai célokra használják fel a dómot" - mondta a szóvivő. Pénteken az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) a bécsi helyhatósági, egyben tartományi választásokra készülve kampányzáró gyűlését az osztrák főváros egyik jelképének számító dóm előtti téren rendezte meg és reflektorokkal saját színeibe, kékbe "öltöztette" az épületet. A színpadot olyan szögben állították fel, hogy a háttérben jól látsszon a dóm, s felvételről bejátszották a "Pummerinnek", a dóm híres haragjának a hangját. A párt egyik szlogenje a kampányban az volt: Pummerin müezzin helyett. Az egyház elejét akarja venni, hogy a jövőben hasonló módon eszközként használják a dómot pártpolitikai célok érdekében, bármelyik politikai táborról legyen is szó - mondta a szóvivő. Osztrák egyházi méltóságok előzőleg is több alkalommal elhatárolódtak a jobboldali populista, idegenellenes jelszavakkal fellépő FPÖ kampányeszközeitől, így például az európai parlamenti választáson alkalmazott A Nyugat a keresztényeké feliratú plakátoktól. 


Strache. Misszionárius pózban.
Elítélték azt is, hogy Heinz-Christian Strache pártelnök tavaly egy iszlám kulturális központ építése elleni lakossági tüntetésen magasra emelt kereszttel a kezében beszélt. A vasárnapi választáson az FPÖ az előzetes felmérések szerint a második legtöbb szavazatra, mintegy húsz százalékra számíthat Bécsben. A legtöbb támogatót a városházi abszolút többsége megtartásáért küzdő Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) tudhatja maga mögött.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése