Sokan felvetették az eset kapcsán, netán a rendőrök is "rasszisták" voltak. Ezt a későbbi vizsgálat nem igazolta. A rendőr azt vallotta: a helyzet nyomása alatt ösztönszerűen cselekedett. Ez a magyarázat azonban sokakat nem győzött meg. Ma is vannak, akik azt gondolják, a rasszizmus mélyen benne gyökeredzik az emberek egy részében, legfeljebb rejtegetni akarják. Mások viszont úgy vélik, ők hasonló helyzetben sem veszítenék el "fejüket" és soha nem viselkednének rasszista módon. A tudomány ugyanakkor egyre összetettebb és árnyaltabb képet fest a, sajnos növekvő számú, és nemzetközi érdeklődést kiváltó, rejtett rasszizmus jelenségéről.
Ha Anthony Greenwald-ot, a washingtoni egyetem pszichológia-oktatóját megkérdezték volna, mit tekint két legfontosabb jellemzőjének, valószínű azt válaszolta volna: alapvetően liberális gondolkodású polgár, és kutatóként, az un. Implicit Association Test egyik kifejlesztője. Az IAT egy olyan pszichológiai vizsgálati eszköz, amely a beállítódás, és az öntudatlan mentális asszociációk közötti kapcsolatot elemzésére szolgál. Az emberi agy különös adottsága, hogy bizonyos tárgyakat, képeket vagy fogalmakat öntudatlanul is összefüggésbe hoz, a velük szokásosan kapcsolatba kerülő tulajdonságokkal. A legtöbb ember a kígyóról a marásra asszociál, a virágról viszont mindenkinek automatikusan az "illat" jut eszébe. Ez önmagában nem meglepő, életünk során a környezetünkben levő dolgokat számtalanszor társítjuk hozzájuk kötődő tulajdonságokkal, vagy érzésekkel. A kutató tehát abból indult ki, hogy amikor meglátunk egy dolgot, vagy szemünk elé tűnik a neve, könnyebb és gyorsabb olyan fogalommal azonosítani azt, amely életünk során mindig hozzá kapcsolódott, ugyanakkor nehezebben jut eszünkbe róla olyan fogalom, amely egyáltalán nem szokott vele összefüggésben előfordulni. Ha valaki meglátja például a "magyar" szót, azt gyorsabban azonosítja a "puszta", mint mondjuk a "gleccser" szóval, és - nem meglepő módon - ez éppen fordított a "svájci" szóval, amelyhez könnyebben kapcsoljuk a "gleccser", mint a "puszta" kifejezést.
Greenwald tehát egy szó-asszociációs játékot szerkesztett: virágok, és rovarok neveit helyezte el az egyik oszlopba, míg a másikba, véletlen sorrendben, pozitív (szép, illatos), illetve negatív (ronda, büdös) jelentésű kifejezéseket. A vizsgálat során arra az - egyáltalán nem meglepő - eredményre jutott, hogy a kísérleti alanyok gyorsabban összekapcsolták a "virág" kifejezést, a "szép", mint a "büdös" fogalommal, és fordítva, a "svábbogarat" az "undorítóval", mint a "kedves" szóval. Lemérve tehát az időt, ami a szavak egymáshoz "passzításához" szükséges, azt találta, hogy az emberek gyorsabban képesek az "összeillőket" párosítására, mint az "össze nem illők" összerendezésére. Greenwald azonban - igazi kutatóként - nem állt meg itt. Különböző szavakból álló listákat alkotott, így például az egyik listára neveket - amerikai "fehérek" tipikus neveit, mint George, vagy John, és tipikus "színes" neveket, mint Alonzo, vagy Jamal, - vett fel, míg a másikra kedves, pozitív, illetve kedvezőtlen, negatív jelentésű szavakat.
Azt várta, hogy liberális gondolkodású emberként, egyforma gyorsan fogja párosítani a "fehéreket" és "színeseket", a pozitív vagy negatív fogalmakkal. Ám legnagyobb megdöbbenésére, a vizsgálat során - amikor az időkorlátok miatt nem volt idő hosszan mérlegelni, amikor tehát a "tudat-alattija" működött - gyorsabban kapcsolata össze a "fehér" neveket kellemes (szép, okos) szavakkal, és fordítva, a "színes" neveket negatív értelmű (ördög, vagy méreg) szavakkal. Greeewald-ot egyszerűen sokkolta az eredmény. Az ugyanis - agyának, tudatosan nem ellenőrizhető, rejtett rasszizmusról tanúskodott. A kísérletet azóta, az implicit asszociációs teszt segítségével, sokszor, sok helyen elvégezték egybehangzó és meghökkentő eredménnyel: lényegében minden ember rejtetten rasszista. Amikor tehát valamiképpen "kikapcsolják" a tudatos mérlegelést, minden kísérleti alanynál előbukkannak az emberek különböző csoportjain belül hagyományosan elterjedt, a "rasszokhoz" kapcsolódó előítéletek. Még inkább meglepte a kutatókat az, hogy a "fekete" kísérleti alanyok, akik szavakban kiálltak saját rasszuk mellett, az implicit asszociációs tesztben jóval gyengébb preferenciát mutattak saját csoportjukhoz, mint a "fehérek" a sajátjukhoz. Mindez a közéletben gyakran előforduló szituációk körültekintőbb értelmezését követeli. Abból, hogy valaki hogyan nyilatkozik szavakban, még nem következik, hogy mit fog tenni egy konkrét helyzetben. És abból, hogy az egyik helyzetben hogyan viselkedik, nem következik, hogy egy másik helyzetben mit cselekszik.
Ennek az öntudatlan rasszizmusnak - mivel minden döntésünkbe bejátszik, függetlenül attól, tudatában vagyunk-e ennek, vagy sem - esetenként igen súlyos következményei lehetnek. Van, amikor pusztán arról van szó, hogy - bár ez sem kevés - öntudatlanul is negatívabban ítéljük meg azt a személyt, aki eltérő - esetleg velünk "ellenségesnek" gondolt - "rasszhoz" tartozik. Ez már önmagában aggodalomra adhat okot, hiszen gyakran egy hétköznapi szituációnak is lehetnek messzemenő következményei. A probléma azonban az, hogy hisztérikussá váló társadalmunkban egyre gyakrabban fordul elő - miként a drezdai bíróság épületében megesett cselekményben - nem hétköznapi helyzet. Ilyenkor nem áll rendelkezésre elegendő idő az elfogulatlan mérlegelésre. A szituáció áttekinthetetlen, a körülmények sürgetőek, a helyzet veszélyes. Így, még ha akarnánk, sem vagyunk képesek "visszaszabályozni" önmagunkat. Ilyenkor rendszerint megfelejtkezünk a politikai korrektség kívánalmairól. A tapasztalatok egyértelműen azt bizonyítják, hogy ilyen helyzetekben a tragikus tévedés gyakorisága jelentősen megnő.
A jelenség hátterét vizsgáló amerikai kísérletet éppen egy tragikus történet nyomán és annak elemzésére dolgozták ki. A nagy port felvert esetben a "fehér" rendőrök lelőttek egy - a későbbi vizsgálat által egyértelműen ártatlannak minősített - fegyvertelen "fekete" fiatalembert. A kutatók a rendőrök helyzetét szimulálták: a résztvevőknek egy képernyőn játszódó szituációt kell nyomon követni, és sürgető körülmények között a szükséges döntést - "lőni, vagy nem lőni" - meghozni. A körülményeket szándékosan kissé bizonytalanra formálták: a képernyőn - hol "fehér", hol "fekete" - személyt lehetett látni, amint a kezében, hol pisztolyt, hol egy pisztolynak is vélhető, de teljesen ártatlan tárgyat, mondjuk egy mobil telefont tartott. A kísérleti személyek feladata az volt, hozzanak gyors döntést, hogy észrevéve ezt a személyt azonnal tüzelnek-e, vagy sem. Mindenkit arra kényszerítettek tehát, hogy az adott szituációban ösztönszerűen döntsenek: tisztázó információt keresnek-e, (vagyis tájékozódik, kérdezget) vagy, - miként a cowbolyok - "csípőből tüzelnek".
Az eredmények azt mutatták, hogy a "fehér" kísérleti személyek, ha a képernyő feltűnő pisztolyos alak "fehér" volt, inkább informálódtak, míg ha "fekete" volt, azonnal tüzeltek. Vagyis, a "fehér" - de előzetes vizsgálatok, kérdőíves felmérések szerint nem különösebben előítéletes - személyek rendre elfogultak voltak a "feketék" kárára.
Nagyobb valószínűséggel tüzeltek fegyveres "feketékre", mint "fehérekre", és ugyanakkor gyorsabban, és pontosabban azonosították fegyvertelenként a "fehéreket", mint a "feketéket" Ez az adott szituációban azt jelentette, hogy ha ilyen helyzetbe kerülnek az életben, akkor egyértelműen érvényre jut rejtett, mondhatni "ösztönös rasszizmusuk", és az - értelemszerűen - tragikus végkifejlethez vezet.
Úgy tűnik tehát, hogy míg agyunk egyik része, a politikai korrektség elvárásainak megfelelően az "felülírja" előítéleteket, egy másik, mélyebben fekvő és rejtettebb része - amely azonban épp úgy kiveszi részét döntéseinkben, nagyon is részrehajló. Ennek a hatását számtalan kísérletben igazolták: az álláshirdetésnél, a rendőri igazoltatásnál, vagy bírói ítéletek alkotásánál. Éppen az említett kísérletek mutatják, jobb tudatában lenni hatásaiknak, mint tagadni azokat. Sőt, célszerű tekintettel lenni erre a hétköznapokban is. Ugyanis, a nem különösebben kiélezett helyzetekben gyakran kényszerülünk döntést hozni, mondjuk egy állás interjúnál, amikor a másik számára "életbevágó" következményei lehetnek annak, hogy - tudatunkon kívül - bizonyos csoportok tagjait előnyben, más csoportok tagjait hátrányba hozunk.
Arról van szó, hogy - még a magát abszolút elfogulatlannak tekintő - ember is, anélkül, hogy ennek tudatában volna, a világot eleve torzan látja. Ez többnyire apróságban nyilvánul meg, különösen, ha szűkében vagyunk az időnek. Így például, pusztán a kinézete miatt nem hívunk vissza valakit, egy másik személynek meg, mondjuk a neve alapján, szűk korlátok között is időt szorítunk. A felvételi beszélgetésen az egyiknek plusz pontokat adunk, a másiknál meg nem értékeljük a helyes választ. Hasonlóképpen működik a "rasszista" agyunk a lakásunk kiadásánál, gyermekünk születésnapi meghívásánál, vagy annál a döntésnél, kölcsön adjuk-e a szomszédnak a fűnyírót, esetleg pusztán arról van szó, helyet szorítsunk magunk mellett a metrón. A következmények ilyenkor is súlyosak: jelentős társadalmi csoportok hétköznapi életérzése - még ha norma is a politikai korrektség, és a törvények biztosítják is az egyenlőséget - rasszista társadalom veszi őket körül. Ha pedig az egyén olyan mikroközösségben éli életét, amelyben az átlagosnál gyakrabban szabadulnak el az indulatok, és kerül veszélyes körülmények közzé, meghatározó élettapasztalata: a társadalmi intézmények mindig a kárára döntenek, és ez gyakran az életébe kerül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése