Száz éve kezdődött a 10. századi spanyol palotaváros, a Córdobához közeli Medina azahara feltárása, eddig azonban csak a terület tíz százalékát sikerült feltérképezniük a régészeknek.
A város fölé magasodó palota látványával a kalifa alattvalóit és külföldi vendégeit akarta elkápráztatni – magyarázza Ramon Fernandez régész.„Mivel a palota öt kilométerre volt Córdobától, ez arra kényszerítette az előkelőségeket, hogy al-Andalúz politikai, kulturális és adminisztratív központjától távol tegyenek sétát. A kalifátus központja elképesztő látvánnyal bírt, fenn volt a hegyen, így messziről is látni lehetett. Ma nehéz ennek jelentőségét felfogni, de a 10. században ez volt a világ legnagyobb városa” – tette hozzá a szakember.
A költséges építőanyagokon – elefántcsont, márvány, gyöngy és arany – túl már a díszítés puszta mértéke is olyan hatást keltett, amely a művészeteket és a tervezést alapjaiban változtatta meg. Azzal, hogy a kalifa kijelentette: ő Észak-Afrika és az Ibériai-félsziget egyeduralkodója, s ezt kulturális értelemben is érvényre kívánta juttatni, forradalmasította az építészetet. Ezt Antonio Vallejo, az ásatások vezetője is elismerte, aki szerint a klasszikus andalúziai építészeti stílus Medina azahara-nál fejlődött ki. „Itt tört magának utat a belső kertes udvar és a mellékcsarnok, amely a mai építészeti megoldásoknál is tetten érhető” – fogalmazott Vallejo.
Körülbelül harminc évbe telt, mire a palota elkészült, ahol a 10. században mintegy kétszázezer ember élt. A kalifátus minden pontjáról hívtak építészeket, hogy megteremtsék annak a városnak az alapjait, amely modellként szolgált az olyan, később híressé vált iszlám művészi stílust képviselő épületeknek, mint a granadai Alhambra-palota.
Az új technológiai eszközök miatt aligha vehet újabb száz évet igénybe a 115 hektáron elhelyezkedő palota régészeti feltárása, amelyet egy modern eljárással sikerült vizuális formában is élete kelteni, így megtudhatjuk, hogyan zajlottak a mindennapok az „andalúziai stílust” megteremtő épületegyüttesben.
