„Európának csak egy szegletében megtűrve, az iszlám már rég letűnt a világtörténelem színpadáról, s keleti kényelembe és nyugalomba vonult vissza” – ezzel a német filozófustól, Georg Wilhelm Friedrich Hegeltől származó idézettel kezdte előadását J. Nagy László, az SZTE BTK Történeti Intézetének professzora.
Az iszlám a modern világban címet viselő előadás az Európa, valamint az iszlám világ közötti viszonyban a 19. század második felében bekövetkezett változás okait mutatta be, valamint választ keresett arra a kérdésre is, vajon a modernizációnak létezik-e az Európában megszokottól eltérő útja, módja is.
A Hegeltől kölcsönzött mottó után egy újabb, Goldziher Ignáctól, a valaha élt legnagyobb jelentőségű magyar iszlámkutatótól származó, 1882-es idézettel folytatódott a Mindentudás Egyeteme Szeged eddigi alkalmai közül legnagyobb érdeklődés övezte est. A szövegrészlet remekül rámutatott arra, hogy nem egy statikus, hanem egy mozgásban levő iszlám világról van szó, amely, cáfolva Hegelt, mind a mai napig nem nyugodott meg. Ezt a közel-keleti konfliktusok, valamint a Mohamed prófétáról leközölt karikatúrák miatti zavargások is remekül bizonyítják.
Kapcsolat és előítéletek
Annak ellenére, hogy mi, európaiak a 19. század második felétől kezdve állandó kontaktusban vagyunk az iszlám világgal, mégis előítéletekkel viseltetünk az iránt. Az iszlám híveiről kliséink, sematikus képeink vannak. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy minden arab egyben muszlim is, pedig ez korántsem így van, elég csak a Baath párt alapítójára, Michel Aflaqra vagy éppen Szaddám Huszein egykori jobbkezére, Tarik Azizra gondolnunk, akik mindketten keresztények. Az sem igaz továbbá, mégis meg vagyunk róla győződve, hogy az iszlám világ monolitikus egységet alkot, és az emberek az összes iszlám országban ugyanazt teszik, ugyanúgy élnek. Ez pedig eleve lehetetlen, ha figyelembe vesszük, hogy az iszlám a Föld mintegy másfél milliárd emberének a hitét képezi, mintegy tízezer kilométer hosszan elnyúló területen Marokkótól egészen Indonéziáig. Az iszlám világ hiedelmeinkkel ellentétben igenis sokszínű. Indonéziában például, amely 230 milliós lakosságával a világ legnagyobb iszlám országa, a hívők fogyasztanak sertéshúst. Bangladest a mai napig női miniszterelnök, Khaled Ziairányítja; Algériában, ahol pedig az egyik legretrográdabb családjogi törvény van érvényben, három női miniszter is helyet foglal a kormányban. Természetesen vannak olyan tulajdonságok, amelyek az összes iszlám országot jellemzik, mint például az öt alapelv (a hit megvallása, a napi ötszöri imádkozás, a mekkai zarándoklat, a jótékonykodás és a böjt a ramadánkor), apróbb eltérések azonban mindenütt előfordulnak. Az alaviták és a drúzok például a Koránt elfogadják, de nem tekintik kizárólagos szent könyvnek, a saríát mint iszlám törvénykezést nem alkalmazzák, és fogyasztanak például alkoholt. Összefoglalva tehát, ahogy arra J. Nagy László is rámutatott, az iszlám világ rendkívül színes, amelyet nem a dogmákból, kultuszból, teológiából, hanem a konkrét történelmi, társadalmi valóságból kiindulva kell vizsgálnunk.
J. Nagy László szerint az iszlám világ rendkívül színes, amelyet nem a dogmákból kiindulva kell vizsgálnunk.
Partnerség vagy uralom
A 19. század második felétől kezdve valami radikálisan megváltozott az Európa és az iszlám világ között fennálló viszonyban. A korábbi, partneri kapcsolat helyett Európa ekkortól már uralni, leigázni akarja az általa fejletlennek, fejlődésképtelennek tartott iszlám világot. Vajon mi az oka ennek a végbement változásnak? A választ az egyik legnagyobb muszlim gondolkodónál, al-Afganinál kell keresnünk. A rendkívül tájékozott, Párizsban sok időt eltöltő,Victor Hugót személyesen ismerő al-Afgani szerint a muszlimok eltértek a vallás eredeti tanításaitól, amelyekhez vissza kellene térniük, ugyanakkor el kell sajátítaniuk a modern világ politikai, de főleg technikai eredményeit, vívmányait is. Al-Afgani munkásságában két tendencia mutatkozik meg. Létezik egyfajta nyitott, modernista ág, amely autonóm módon igyekszik bekapcsolódni a világba, és van egy integrista-fundamentalista iszlám irányzat, amely görcsösen bezárkózik, és azt vallja, hogy minél erősebben követi valaki az iszlám előírásait, annál inkább meg tudja védeni magát.
Megkésett modernizáció
A modernizációs törekvések leghangsúlyosabban Egyiptomban jelennek meg, mivel ott érzékelhető leginkább a külföld jelenléte. Mind a Haszszan al-Banna-féle Muzulmán Testvérek társaság, mind a Szajjet Kutb-féle mozgalom az iszlám szellemében képzelte el az ország modernizálását, és tett erre kísérletet. A Muzulmán Testvérek a nemzeti, illetve a szociális problémákra helyezték a hangsúlyt, és harcoltak az idegen szokások ellen. Szajjet Kutbpedig elsőként fogalmazta meg koherensen az iszlám szocializmust, hirdette a társadalmi igazságosságot, de nem nemzetállami, hanem közösségi keretekben gondolkodott. Az iszlám modernizációs folyamat azonban már jóval az 1900-as évek előtt megkezdődött. A 19. század elején Mohamed Ali, a török Porta ellenében is, megkezdte Egyiptom modernizálását, nyomdákat, iskolákat hozott létre, nők számára is, gépesítette a gyapotszedést. A fentiek mellett erős hadsereget szervezett, és Konstantinápoly alá vonult. Ekkor a nagyhatalmak közbeszóltak, és az ország megnyitását követelték. Egyiptom a számára felajánlott külföldi kölcsönök miatt az 1870-es évekre eladósodott. Ez a megalázó helyzet a történelem során többször is megismétlődött, ezért nem sikerül sem Egyiptomban, sem a többi muzulmán országban megvalósítani az iszlám módon történő modernizációt. Az általánosan levonható konklúzió ebből J. Nagy László professzor szerint tehát az, hogy az iszlám országok már a 19. század eleje óta próbálják megvalósítani a modernizáció iszlám módját. Ez azonban, főleg az Irán és Egyiptom közötti térségben akadályokba ütközik, mivel a külföldi érdekek, elsősorban a kőolaj kérdése egyfajta, Európától, illetve az Egyesült Államoktól függő modernizációs viszonyban mutatkoznak meg.
Dobos Tamás
