Orange díjra jelölik a Minaretet

A Minaret Leila Aboulela szudáni írónő második regénye, amit az Orange telekommunikációs cég irodalmi díjára jelölték, mellyel akár 30.000 font is ütheti a markát.

A Minaret egy gazdag szudáni menekültről szól, aki Londonban cselédsorba süllyed.

Kávéházi est Naszreddin hodzsáról

Magyarországon humoros meséknek tartják történeteit, Törökországban viszont vallási tanulsággal bíró tanmeséknek aforizmáit. A 13. századi szúfi bölcset Anatóliától Afganisztánon át Kelet-Turkesztánig sok nép tartja sajátjának, de Dzsoha néven az arab világban is kedvelt figura.


Naszreddin hodzsa alakját dolgozza fel a Török Iránytű Európába Egyesület következő kávéházi esti programja 2011. január 12-én 19 órakor a Star Kebab étteremlánc Dob utca 1. szám alatti vendéglőjének pincehelyiségében. Az est vendégei  Tasnádi Edit, turkológus és Demeter Tamás, filozófus.


Tasnádi Edit a Török-magyar kéziszótár egyik szerkesztője és számos kortárs irodalmi mű -köztük Orhan Pamuk regényei-  fordítója. Demeter Tamás 2008-ban habilitált és a Magyar Tudományos Akadémia tudományos főmunkatársa, valamint a Miskolci Egyetem docense.

"Az ima az én létrám" - vallja a magyar muszlim költő

Babos Judit elmélkedése a Láthatatlan Sárvárban

A költő zarándoklaton az édesapjával

"A puskaporszag mindig meghozza az étvágyam a versírásra!" - mondja mintegy önvallomásként Hamadi Omar Péter. A kijelentés azonban a fiatal sárvári poétánál csak viszonylagos. A félarab költő verseit nem lehet egyöntetűen bekategorizálni. Míg költészete egyik fele nem riad vissza az élet sötétebb árnyoldalát is szókimondóan rímekbe festeni, a másik fele az olykor-olykor felbukkanó lázadó mentalitás feloldását és megnyugvását rejti. Egy azonban biztos. Küldjön a pokolba vagy emeljen a mennybe soraival, a mögöttes tartalomban mindig valami nagy igazság van.

Nem is olyan régen, a közelgő karácsony előrevetítéseként előhúztam a fiókomból Hamadi Omar Péter: Az ima az én létrám című versét. Miközben az említett istenes vers értelméről és hasznosságáról gondolkodtam, kétféle megvilágításból is értelmet nyert számomra a mondanivalója. Az egyik gondolatom az volt: hogy a világ sok mindenben változik, de egy szempontból most sem fog: ha máskor nem is, de karácsonykor biztos, hogy megint tele lesz a templom. Mert az embereknek előbb vagy utóbb szükségük adódik valamiféle „szellemi táplálékra". Az is biztos - gondoltam -, hogy a társadalom különféle rétegei ülnek majd a padokban: a leamortizálódott (és alkoholszagot kibocsájtó) polgártársainktól kezdve, egészen a legmagasabb tisztségviselőkig. Harsányan fújják majd a miseénekeket és lehajtott fejjel hallgatják a prédikációt. A közel egyórás „szellemi terápián" ha körbenézel, te is ezt a képet fogod látni. Aztán, ahogy ott ülsz a padban, egy idő után majd megint körbenézel, és azt tapasztalod, hogy a szomszédod, a padtársad lassacskán elaludt melletted, majdhogynem rád dől a feje. Kis vigyorral rögtön az a gondolatod támad, hogy megmutasd ezt az előtted ülőnek. Ő meg már megunta az eseményt, épp menni készül. Vajon mi történik itt? - kérdezed magadban. Mi az oka ennek?

A költő egyik kedvenc képe,
ami szobája falán is megtalálható

Sajnos az igazság az, hogy a lehajtott fejjel végighallgatott prédikáció többünk esetében nem a szellemi elmélyülést szolgálja, hanem az alvás metamorfózisát. Ennek oka pedig az imaszövegek monotonitásában keresendő. Az évről évre végighallgatott hagyományos liturgikus szövegek ugyan még lehetővé tennék az egyéni gondolatok „na most segíts Istenem, ezt hogy oldjam meg" stb. - kibontakozását és szárnyalását, mégis sok hívő esetében ez többnyire kevésnek bizonyul. Nem indulnak el újabb gondolatfolyamatok, sőt van, hogy mise végéig sem jutnak el a probléma megoldásának kulcsához. Nincs felemelő és katartikus megkönnyebbülés-érzés. Lelki sebeikkel továbbra is bekötözetlenül hevernek a tehetetlenség talaján. Ha a költő jól ír, tisztában van mindezzel.

Hamadi Omar Péter tehetségét mutatja, hogy kivédi a kevésbé kivédhetetlent. A muszlim költő nem ismételgeti, nem mormolja folyton folyvást az iszlám hit világából készen kapott, és jól begyakorolt imaszövegeket, hanem továbblép rajtuk, hozzáadva önmaga gondolatait, tapasztalatait, és egyedi nyelvezetével kiszínezi azt. S ez a lényeg. Ha a verset magadénak érzed, rájössz, hogy nem vagy egyedül a problémáiddal. Hisz egyszer a költő is átélte mostani érzéseidet. Világosan elmondja, mi az, amit az adott helyzetedben tenned kell. Azt, hogy imádkozni „fitten is, meg bénán is" tudni kell. S ami az egyik legszebb mondanivalója a versnek: legyél szájas, vagy legyél széthányt, úgy is kellesz az Istennek.

Gondolatom másik fele szigorúan a börtönrácsok mögé korlátozódik. Képzeljünk el egy börtönjelenetet. A történet főhőse az Istentelen. Ez az a történet, amikor megvan ugyan a hit iránti érzékenység valakiben, de még igencsak rá kell dobni egy lapáttal a teljes megtérésig. Öten laknak egy cellában, ebből négy Istenfélő, egy pedig nem. Karácsonyi szentmisére hívják az őrök a rabokat, és kivezetik őket. Az Istentelent is fűzik erősen a társai, hogy menjen velük misére, de az ő válasza egy konok „nem". Aztán a „szegény bárány" gondol egyet, lassan leheveredik az ágyára, szunyókálni. Kisvártatva beszűrődik a távolból, a rácsok mögé - valami számára - kellemetlen mennyei ének:egy szép dal. A bűnöző idegesen elkezd forgolódni az ágyában, és szépen lassan felkel. Ahogy jár-kel a cellában, unalmában egyszer csak rápillant a polcon fekvő egyik verseskötetre. Így morfondírozik: „na, lássuk csak, mi lehet ez, mit eszik ezen a Józsi?! Meg kell néznem." Aztán, ahogy forgatja a lapokat, egyszer csak szembetalálkozik Hamadi Omar Péter: Az ima az én létrám című versével. Biztos vagyok benne, hogy ezeket fogja gondolni:

„Nohát?! Nem is olyan rossz ez a vers! Hamadi négy versszakban leírja mindazt, ami bennem is megvan, ami nekem is kell. Hogy miért is nem én írtam ezt?! Minek mentem volna ki egy órára a többiekkel, ha itt két perc alatt kerek-perec megkapom azt, ami kell. Ráadásul világosan értem, így kiváltképp jó olvasni, mert nem terhelem meg az agyam a kacifántos rébuszokkal."

Aztán elmélyed, magába száll, és mire visszatérnek a cellatársak, már a karácsonyi dallamot is szebbnek hallja. A magunkban és a magunk ritmusában olvasott vallásos költemény előnye az, hogy van idő elgondolkodni a tartalmán. Ha az eredeti jelentéstartalmat pozitív módon továbbfejleszted magadban, nyertél. De ezáltal a költő is nyert!

Az ima az én létrám

Az ima az én létrám,
Ahogy mondta a prófétám
Vele felszökök a mennybe
És lelek isteni kegyre.

Az ima az én létrám,
Az alfám a bétám
Végig, mind az omegáig
Magyar lótól dromedárig

Az ima az én létrám
Legyek fitten, legyek bénán
Legyek szájas,legyek némán,
Legyek egybe legyek széthányt.

Az ima az én létrám
Ezt mondta a prófétám!
S felviszi, mind ki markolja,
fel, fel a mennybe, az Isteni lajtorja!

Amara Lakhous, egy olaszországi muszlim író sikere

Amara Lakhous

Amara Lakhous, a negyvenéves Algériai származású olasz író talán a legsikeresebb és legtehetségesebb tagja egy új olasz szerzői generációnak, amelynek tagjai olyan bevándorlók, akik görbe tükröt tartanak az évszázadok óta földjéről kivándorló, de a bevándorlókkal egyre inkább konfliktusba keveredő itáliai lakosságnak.

Lakhous tizenöt éve a polgárháború réme réme elől menekült. Egyetlen útipoggyásza első regényének kézirata volt. 2006-ban első bestsellere a A civilizációk harca egy Vittorio téri lift körül volt, amit még arabul írt, s később tette csak érthetővé a csizma lakói számára. azóta több díjat nyert, s még koreai nyelvre is lefordították.

Az e/o kiadónál most már olaszul publikált újabb műve az Iszlám válás a Marconi utcában egyszerre szól az olaszokról, arról, hogy ki is az olasz, s egy egyre égetőbb jelenségről: a az európai muszlim közösségek körében gombamód terjedő válásról.

Az iszlám vallás a válást utálatos, ám megengedett dolognak tartja. A hagyományos iszlám társadalmakban a válás igen ritka, s a férj kudarcának tekintik. A tradicionális muszlimok szerint a férj vagy a családja ellátásában vagy az ágyban nem volt képes a tőle elvárhatót nyújtani.

2008-ban döbbenetes brit dokumentumfilm készült Válás saria módra címmel arról, hogy a brit saria bíróságok szinte csak válási ügyekkel foglalkoznak. A Nyugaton élő muszlimok nincsenek tisztában az iszlám válás súlyával és menetével: a film például bemutat egy fiatal bevándorlót, aki tévedésből vált el a feleségétől, mert úgymond viccből háromszor is kimondta a válás szót, mire az őt amúgy nem szerető felesége elhagyta. 

Híd két világ között

A Kaleidoscope könyvajánlója

Mohamed Abdulgail Al-Dubai: Örök festmény

Mohamed Abdulgail Al-Dubai Örök festmény című kötete egyedülálló alkotás a maga nemében. A költő Jemenben született, Magyarországon végezte iskoláit, és hazánkban találta meg élete párját is. Első könyvében különös módon keveredik egymással szülőhazájának egzotikus világa, hazánk az olvasó számára is ismert valósága és a költő lelki életének tájai. Papírra vetett gondolatainak központi elemei: a szeretet, a költészet és – származásából adódóan – az iszlám vallás.

Kötete egy híd két világ között. Jemeni származását ismerve verseiben nem tűnnek idegennek olyan elemek, amelyek egy „csak” magyar alkotónál erőltetettnek hatnának. Nála tejesen természetes a Szahara vagy a dzsinnek emlegetése. Műveiben az archaizálás keveredik a modernséggel: pátosszal átitatott soraiban időnként olyan, a jelenkorra jellemző szavakkal találkozhatunk, mint egy gyógyszer- vagy épp egy autómárka.

Verseiben számba veszi családját: sokszor szól szeretett feleségéről és gyermekeit is bemutatja az olvasónak. Műveiben többször szól az emberi balgaságról, és Allahtól kér segítséget számunkra. Soraiban az előbbiek mellett maga a költészet is kiemelt szerepet kap. Verseiben „líráját” is megszólítja, melynek sorait sokszor az öröm tintájával veti papírra.

Magánkiadás, 2010.

Recenzió a Mecset ura című könyvről

A Könyves blog bejegyzése

Én meglehetősen bírom az olyan írókat, mint Kader Abdolah! Például milyen szép gesztus, hogy írói neve két halott barátjának nevéből jött létre, merthogy a szerzőt eredetileg Hossein Sadjadi Ghaemmaghami Farahaninak hívják. Elég bölcs volt hozzá, hogy rájöjjön, miután megpattant Iránból, ezzel a névvel nehéz piaci sikereket elérni.

Ja igen, hogy miért kellett odahagynia Iránt? Nos, Abdolahnak (nevezzük csak így az egyszerűség kedvéért) jelentősen megmelegedett a lába alatt a talaj, miután baloldali ellenzékiként tevékenységét nem nézte jó szemmel a fundamentalista vezetés. Az író Hollandiában kötött ki, ahol mára szinte nemzeti kincsnek számít, A mecset urát például minden idők második legjobb holland regényének választották, nem is olyan rég.

A hiperliberális hollandok ítéletével lehet vitatkozni, mindenesetre tény, hogy Abdolah eszköztelen prózája (ennek nyílván egyik oka, hogy a mélyföldiek nyelvét még 22 év után sem beszéli tökéletesen) egy olyan világba röpít, amelyet innen nagyon nehezen lehet valóban meg- és kiismerni.

A mecset ura kimért tempójára bizony rá kell érezni, a felpörgetett cselekményvezetéshez szokott rapid könyvfalók már rég a sarokba dobják a könyvet, amikor a lassú örvény szépen magába szívja a türelmes olvasót. A regény legnagyobb erénye számomra egyértelműen ez: a tökéletes ritmus. Lassú, alacsony frekvencián rezdül, de hatásos.

Nyílván, a szöveg ritmikája keveseket izgat, sokkal inkább a történet! A mecset ura Aga Dzsán, a szenedzsáni mecset vezetőjének és családjának, környezetének szövevényes történetét meséli el egészen a Holdra szállás napjától a 80-as évek végéig.

Természetesen azonban jóval többről van itt szó, mint pár viharos iráni évtized történéseinek végigkövetése, hiszen a mecset és a hozzátartozó ház évszázados története, hagyományai végig ott hömpölyögnek a szereplők körül. Döntéseiknek, radikális, vagy éppen félénk, gyáva húzásaiknak nemcsak a jelenben, az egymáshoz való viszonyukban van súlya. Az eseményeknek, tetteknek a hagyomány értelmezése, folytathatósága szempontjából van csak igazán jelentősége.

Ez az európaiak számára különösnek, átláthatatlannak tűnő társadalom, életforma, mint egy tökéletesen megkomponált mozaik nyílik meg az avatatlan szemnek is a regény végére. Talán megérezzük, hogy miért is lényeges az Amerikához fűződő viszony, a modernitás kihívásaira adott válaszlehetőségek, hogy milyen logika szervezi egy átlagos iráni ember hétköznapjait. Aga Dzsán, aki a hagyomány rendíthetetlen oszlopa lassan, évtizedről évtizedre őrlődik fel a szellemi és fizikai harcokban, ám a veszteségek és csalódások ellenére, mégis csak az ő szemlélete marad sikeres a hosszú időszak végén.

Abdolah egy tiszta, egyszerű konstrukciót hozott létre, amelyben olyan finom, az arab elbeszélésekre utaló, tradicionális szálakat fűzött, amelyek a regényt kissé álomszerűvé, illékonnyá teszik. Az apró csodás, meseszerű elemek lazítják, varázsolják könnyedebb állagúvá a sztorit, amely alapvetően nem bővelkedik a túlzottan vidám és könnyed epizódokban.

Erről a könyvről már itt-ott az interneten megjelentek rövidebb vélemények, amelyekből némi fanyalgást lehet kiérezni. A téma érdekes, de valahogy a stílussal, a történetmesélés tempójával elégedetlenek voltak az olvasók. Nos, tény, hogy A mecset ura nem nyelvi bravúrjaival nyűgöz le, de szerencsére egyáltalán nem unalmas könyv, sőt! Sok örömteli percet és nyugalmas elmélyedést kínál az olvasóknak!