Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: burka. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: burka. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. február 12., szombat

Erős hite miatt rúgták ki a négygyermekes anyukát

Bodolai Bori írásának részletei a Kitekintő oldaláról

Azon migránsok ügye, akik „elutasítják a német társadalomba történő integrációs folyamatot”, már egy ideje komoly vitapont Németországban. Egy korábbi törvénytervezet a kényszerházasság erőltetését is börtönbüntetéssel súlytotta volna. Nem meglepő tehát, hogy nagy port kavart annak a nőnek a követelése, aki mindenképpen burkában akart a frankfurti önkormányzatnál dolgozni.


Az arab nők testét száz százalékosan elfedő burka viselése ugyan nincsen Németországban úgy betiltva, mint Franciaországban, a német belügyminiszter, Thomas de Maziere álláspontja mégis egyértelmű: „Teljes mértékben helytelenítem a burka viselését”. „Az arc szabadon hagyása, a szemkontaktus és a kézfogás a polgári viselkedési kultúra legfontosabb elemei; a nők testét teljesen betakaró burka pedig épp ezeket nem teszi lehetővé” – fűzte hozzá de Maziere a nyilatkozatához.
Valószínűleg pont emiatt váltott ki különösen nagy érdeklődést a nyilvánosságban egy marokkói származású, Frankfurtban élő nő esete. A 39 éves alkalmazott szülési szabadságának letöltése után úgy döntött, hogy csak a testét teljesen elfedő burkában hajlandó az önkormányzati hivatalban a továbbiakban dolgozni – a hivatal természetesen egyértelműen elutasította a nő kívánságát. A frankfurti önkormányzat vezető tisztviselői a fejkendő viselését engedélyezték volna, de a nő ezt a lehetőséget nem volt hajlandó elfogadni.

A német-marokkói nő már évek óta dolgozik a frankfurti önkormányzatnál. Feladatkörei közé tartozik az ügyfelekkel való kapcsolattartás is. A frankfurti önkormányzatnál a személyzeti ügyekért felelős Markus Frank véleménye szerint, a burka megakadályozza abban, hogy a látogatókkal kielégítő kapcsolatot vegyen fel, és ugyanakkor az emancipáció alapelvével sem összeegyeztethető. „Fontos, hogy az ügyfelek láthassák hivatalunk dolgozóinak arcát, a bizalom megalapozásához ez alapvető feltétel” – nyilatkozta Frank.

A marokkói származású nő követelése még az iszlám szervezetek rosszallását is kivívta. „Az asszony kívánsága egyáltalán nem elfogadható és abszurd feltétel” – nyilatkozta Naime Cekir a muszlim nők egyik frankfurti érdekvédelmi szervezetének képviselője. A nő követelése a frankfurti iszlám szervezet véleménye szerint túlságosan átlépi a keresztények tolerancia küszöbét, és sok iszlám hívő sem értene vele egyet.
Tipi: Sarrazinnak teljesen igaza van
A német kereszténydemokrata (CDU) párt is keményen ellenáll a burka mellett kardoskodó nő igényének: „A burka a nők elnyomásának és jogfosztottságának a szimbóluma” – nyilatkozta a CDU tartományi szóvivője, Ismail Tipi (Ismail Tipi, a török-német keresztény"demokrata" 1959-ben született abban az Izmirben, amit a török közvélemény csupán gyaur Izmirként szokott emlegetni, hiszen lakói a legkevésbé vallásosak Kis-Ázsiában, 1995-ben lett német állampolgár. Ismail Tipi egyetértett Thilo Sarrazin iszlamofób nézeteivel is. Akkor mi most miért csodálkozunk?! - szerk.). „Ezen kívül a szemkontaktus felvételében is akadályozza a nőt” – fűzte hozzá véleményéhez a kereszténydemokrata szóvivő. Tipi még arra is felhívta a figyelmet, hogy a burka viselése ebben az esetben az állami semlegesség követelményének sem felel meg.
A frankfurti FDP azonban a nő követelései mögött egyáltalán nem vallásos meggyőződést sejt. Nem megerősített információk szerint ugyanis a négygyermekes anya első ügyvédje 40.000 eurót követelt a munkaszerződés felbontásáért. „Amikor az ember arról olvas, hogy az ügyvéd 40 000 eurónyi kárpótlást akar, akkor inkább arra gyanakszik, hogy a háttérben nem vallásos, hanem gazdasági motivációk állnak – nyilatkozta Stefan von Wagenheim, az FDP integrációs politikai szóvivője.
Busralilmuhminin-kommentár: Bolek Zoltán, magyarországi keresztény párti politikus szerint "a burkának semmi köze sincs az iszlámhoz".

2011. február 3., csütörtök

Hessen tartományban közalkalmazott nem viselhet burkát

MTI


Boris Rhein (CDU) az indoklásban rámutat: állami vagy tartományi alkalmazásban álló hivatalnokok számára "nem kívánatos" a burka viselése. A közalkalmazottakat ugyanis "politikai és vallási semlegességre kötelezi" az állásuk. Ez alól csak bizonyos munkakörök betöltői képezhetnek kivételt, például éjszakai műszakban dolgozó takarítók. A rendelet előidézője egy muzulmán vallású német állampolgár, aki tíz éve dolgozik a frankfurti polgármesteri hivatal ügyfélszolgálati irodájában. Nemrég közölte a munkaadójával, hogy a gyermekgondozási idő letelte után teljes testét eltakaró lepelben akar megjelenni a munkahelyén. A hivatal ezt azonnali hatállyal megtiltotta neki, mire a négygyermekes családanya sem kedden, sem szerdán nem jelent meg a munkahelyén. A frankfurti önkormányzat multikulturális ügyosztályának vezetője, Nargess Eskandari-Grünberg határozottan elutasította burka viselését a munkahelyen. Mint fogalmazott, az illető hölgy bejárhat dolgozni, de csak akkor, ha nem vesz föl burkát. A családanya ezután ügyvédhez fordult, hogy peres úton érvényesítse "jogát a szabad vallásgyakorláshoz". Egyúttal munkaviszonyának felbontását és 18 ezer euró végkielégítést kér, amit az önkormányzat visszautasított. A hesseni precedens után Alsó-Szászország kormánya is vizsgálja a burka betiltásának a lehetőségét. Uwe Schünemann tartományi belügyminiszter a hannoveri Neue Pressének nyilatkozva elmondta: a közszolgálatban nincs helye a burkának. Támogatja elképzelését Aygül Özkan, a kormány integrációügyi minisztere. Mint elmondta, az állampolgároknak joguk van ahhoz, hogy láthassák az ügyükben eljáró hivatalos személy arcát is. Az európai országok közül Franciaországban tavaly óta törvény tiltja a nők testét teljes egészében elfedő köntös (burka és nikáb) viselését. A tilalom közterületen, tömegközlekedési járműveken, hatósági épületekben és könyvtárakban egyaránt érvényben van, megszegői 150 euró bírsággal sújthatók. Hollandiában egyelőre terv a burka betiltása; Geert Wilders jobboldali populista pártjának kívánságára került be a koalíciós szerződésbe. Európában elsőként Belgiumban született törvény a burka betiltásáról, ám a parlament által elfogadott határozat a hónapok óta tartó kormányválság miatt nem lépett hatályba.

2010. december 10., péntek

Egy katalán város betiltotta, a hollandok 73%-a betiltaná a burkát

Visszatértünk
Angel Ros, Lleida (spanyolosan: Lérida) város polgármestere -az AKI jelentése szerint- büszke arra, hogy rasszista, pontosabban arra, hogy fennhatósági területén, mint valami középkori hűbérúr, betiltotta a burkát és a nikábot. Arról nincs hír, hogy az észak-keleti kisvárosban mennyien hordják ezt az arcot is elfedő két népviseletet, de annyi biztos, hogy Ros, El Cid Campeador kései utódja, élvezi az új Reconquistát.

Angel Ros arról még számolt be, hogy a szeptember óta húzódó mecsetelhelyezési vita végére mikor tehetünk végre pontot. Három hónapja ugyanis felszólította a helyi muszlim közösséget arra, hogy az eredetileg tervezett helyszín helyett egy ipartelepen építsék fel imaházukat, ami viszont az ottani tulajdonosok tetszését nem nyerte el.

30 és 600 euró közötti büntetésre számíthat az a nő, aki hitét mélyen megélve, decensen öltözködik. Barcelona és más katalán városok nem szándékoznak Angel Ros "nevelő célzatú" kezdeményezéséhez csatlakozni.

Mindeközben a KRO de Wandeling holland TV-műsor felmérése szerint az istenadta nép közel háromnegyede vált a teljes burkatilalom hívévé a fapapucsok országában. 

2010. november 22., hétfő

Újabb provokáció

A Bors cikke


Frederique Daubaul különleges fotó sorozatot készített muzulmán női viseletekről, melyeken a valódi arcokat divatmagazinokból kivágott modellek helyettesítik.


Köztudott, hogy egyes arab országokba a nőknek a jellegzetes, egész testet és arcot takaró viseletet kell hordaniuk. (Köztudott ez azok birkák számára, akik a valóság helyett mondjuk a Borsból tájékozódnak. Az iszlám legtöbb irányzata szerint a muszlim nők nem kötelesek az arcuk elfedésére. Arról nem is beszélve, hogy a muszlimok 82% nem arab. S az arcot elfedő burkát történetesen a nem-arab Afganisztánban és Pakisztánban hordják. - szerk.) Ez a sokat vitatott ruhadarab, a burka, ihlette Frederique Daubaul francia képzőművész alkotásait, aki Hide and Seek, azaz Bújócska című fotósorozatával hatalmas vihart kavart a divat és művészéletben. 





Arcot "kaptak" a burkát viselő nők? Vagy zombik?
Fotó: Frederique Daubaul

A divatmagazinokból kivágott női arcok takarják a ruha alatt, láthatatlan tekintetet. A kérdés persze az, hogy a művész ezt polgárpukkasztásnak vagy figyelemfelkeltésnek szánta…

A képek igencsak megosztják a közvéleményt, hisz a divat és trendek végtelen világa ütközik az arab hagyományokkal, és egyben burkoltan rávilágít a közel-keleti nők elnyomására is. (A nőket valójában épp Nyugaton nyomják el, ahol nem hordhatják azt, amit szeretnének - szerk.)

2010. október 31., vasárnap

Rostoványi: "Nincs civilizációs összecsapás"

Tossenberger Tamás riportja a Kitekintőn

Európa-szerte tiltják be az muszlim eredetű viseleteket, néhol a minaretek építésének is megálljt parancsoltak, a politikai versenyfutásban pedig egyre jobb ütőkártya az iszlamofóbia, mindeközben a Balkánon terrorista hálózat épül – forr a levegő Nyugat-Európa és a muszlimok között. Mindezek hátteréről, okokról és lehetséges következményekről, a muszlim-integráció megoldási modelljeiről Rostoványi Zsolt professzorral, a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Tanulmányok tanszékének vezetőjével, iszlámszakértővel beszélgettünk.

Az utóbbi időben Belgium, Franciaország, Hollandia és a katalóniai Lérida valamilyen formában betiltotta, Dánia pedig korlátozta a köztudatban az iszlámmal összeforrt ruhaviseleteket, a nikábot és a burkát. Úgy tűnik, Európa rá tudja erőltetni akaratát az iszlámra, miközben az európai felvilágosodás, valamint az EU alapeszmeként tekint a szabad vallásgyakorlásra. Van-e visszaút, vagy Európa egy radikálisabb útra lép az iszlámmal való párbeszédben?
Az igazi törésvonalak nem ebben a kérdésben vannak. Szerintem nincs huntingtoni értelemben vett civilizációs összecsapás az iszlám és a Nyugat között. Már csak azért sem, mert mind a két fél rendkívül megosztott: nincs sem egységes iszlám, sem egységes európai iszlám, és egységes Európáról sem beszélhetünk. Az viszont igaz, hogy a dolog valóban abba az irányba látszik alakulni, mintha törésvonal lenne az ún. iszlám értékek és az európai, nyugat-európai értékrend között. Valójában nem csak a muszlimokról van szó, hanem a bevándorlókról együttesen, de nyilvánvalóan a muszlimok a legszembetűnőbbek, amiben közrejátszanak az elmúlt másfél évtized eseményei; pl. szeptember 11., és az ezt követő terrorizmus elleni háború, stb. A helyzet azonban nem annyira súlyos.

Az európai értékek értelmezése - jelen esetben a vallásszabadság felfogása - többféle lehet. A nikáb - , vagy burkatilalom látszólag ellentmond ennek, európai oldalról is nagyon sokan kifogásolják a rájuk vonatkozó intézkedéseket. Egyfelől kérdés, hogy vajon a nikáb és a burka részei-e az iszlám vallásnak?  Felelős muszlim vallástudósokkal összhangban mondhatom:  ezek nem vallási ruhaviseletek. Tavaly pl. Egyiptomban nagy vihart kavart, hogy az Al-Azhart vezető imám, Sayed Tantawi ellátogatott egy leányiskolába, és maga szólította fel a nikábot hordó lányokat, hogy vegyék le, és ne takarják el vele az arcukat.
Másfelől többféle megfontolás húzódik a tilalmak hátterében. Vannak nagyon racionálisnak tűnő biztonsági megfontolások is, pl. hogy nem lehet egy adott személyt azonosítani, ha csak a szeme látszik ki. Megint Egyiptomot hoznám példának: az egyiptomi belügyminiszter nemrégiben hozott egy olyan rendeletet, hogy az oktatási intézményekben a hölgyek viselhetik a nikábot, ám amikor bemennek az épületbe, a bejáratnál kötelesek felfedni az arcukat a biztonsági őr előtt. Szóval komplex a kérdéskör, de azt gondolom, hogy a burka – és nikáb - kérdésből még nem kell olyan következtetéseket levonni, hogy törésvonal feszülne az iszlám és a nyugati civilizáció között. Annál is inkább, mert ez a kérdés nem csak a nyugatiakat osztja meg, de a muszlimokat is, hiszen közülük is vannak, akik nem értenek egyet a nikáb – és burka viseletével, ahogyan a tilalmával sem.
Még egyet hangsúlyozni kell: valójában nagyon kevés embert érint ez a kérdés; Franciaországban 500 és 2000 között lehet összesen azoknak nőknek a száma, akik ilyen öltözéket viselnek. Tehát összességében nem olyan nagy horderejű ez probléma, mint ahogy beállítják. Az viszont tény, hogy növekednek a feszültségek az iszlám és az európai értékrend között.
A gazdasági világválság kapcsán ezek a fesztültségek nőttek, Európában megindult a bűnbakképzés, erősödött a bevándorlás-ellenes, idegengyűlölettel teli közhangulat. A krízis enyhülésével, vagy elmúltával vajon csökken-e a muzulmánok elleni intolerancia?
Bevándorlás-ellenesség mindig is létezett, erre alapozó pártok és szervezetek mindig voltak. Ha csak az Európai Unió országaiban élő muszlimok számát nézzük, 15-25 millióan vannak, de inkább ez utóbbihoz közel. Arányuk pedig folyamatosan növekszik, hiszen az uniós lakosság száma a legtöbb országban vagy stagnál, vagy csökken, ezzel szemben a muszlimok körében magas a népszaporulat. Nem véletlen, hogy sokan Európa iszlamizációjáról beszélnek. Kétségtelen, hogy a válság felerősítette ezeket a hangokat, megerősödtek a bevándorlás-ellenes pártok. Jó példa a holland Geert Wilders Szabadság Pártjának esete, aki látványosan erősítette pozícióit a válság ideje alatt, igaz, ő már azt megelőzően is antiiszlamista húrokat pengetett. Vagyis kétségtelenül van összefüggés, de az idegenellenesség már évtizedek óta jelen van. Ezt a kérdést Európa sem az országok, sem az Európai Unió szintjén nem tudta megfelelőképpen kezelni.
A civilizációs-kulturális törésvonal egybeesik egy strukturális törésvonallal; egy gazdasági, szociális, politikai jellegű törésvonallal, amelyek felerősítik az egész problémakört. A muszlimok reprezentációja sokkal alacsonyabb, a szociális mutatóik nagyságrendekkel rosszabbak, mint az őshonos lakosságé. Periferizálódnak, a városok peremterületein élnek , sokkal rosszabb körülmények között. Tehát ez egy nagyon összetett problémakör, amelynek a megoldásával jó ideje próbálkoznak eltérő módszerekkel, különböző országok.
Ezek között van-e olyan, amit példaként lehetne állítani az integrációs törekvések elé? 
Nincsen, mert mindegyik ország más módszerrel közelíti meg a problémát. Franciaország az asszimilációval próbálkozott, Nagy-Britannia a multikulturalizmussal. Ez utóbbi kudarcáról az utóbbi időben rengeteg cikk született a brit és a német sajtóban is. Ezzel az a baj, hogy a multikulturalizmus nem feltétlenül negatív fogalom. Bassam Tibi, Németországban élő neves iszlámszakértő pl. az integráció ellentettjeként, gettósodásként értelmezi. Az ő felfogásában a multikulturalizmusban szeparált közösségek élnek egymás mellett, anélkül, hogy bármiféle közös nevező lenne közöttük. Mégis, a multikulturalizmus sikerére létezik élő példa, elég Kanadára gondolni,  ahol évek óta jól működik a brit és francia közösség együttélése. Franciaországban, Németországban és Nagy-Britanniában is vannak olyan minták, amik követendőek lennének, de országosan nem mondhatjuk, hogy mindenütt ugyanúgy megoldott a kérdés. Összességében inkább a negatív példák dominálnak.
Léteznek azonban nemzetközi kezdeményezések  is, az ENSZ égisze alatt felállított Civilizációk Szövetsége (UNAOC) pl. diskurzusra szólít fel - az ilyen próbálkozásoknak lehet foganatja?
Ezek a kezdeményezések egyfelől nagyon jók, másfelől viszont semmit nem oldanak meg. Rengeteg ehhez hasonló kezdeményezésre sor került már az elmúlt években. Például minden évben rendeznek olyan találkozókat, ahol három nagy világvallás képviselői összeülnek, és rendre megállapítják – amit én is vallok - , hogy nincs szignifikáns különbség a különböző vallások között és semmi akadálya nincsen a párbeszédnek. De önmagában ettől a muszlimok európai integrációja egészen biztosan nem oldódik meg. Nagyon hathatós és konkrét intézkedésekre van szükség. Még egyszer hangsúlyoznám: nem civilizációs-kulturális, hanem szociális, gazdasági, politikai és egyéb intézkedésekre van szükség. Arra, hogy Németországban a német, Franciaországban a francia, Hollandiában a holland vezetés  tegyen meg mindent ennek a problémának a megoldása érdekében. A foglalkoztatás, az egészségügy, a szociális gondozás terén próbálja meg minél jobban integrálni a muszlimokat.
Tehát valójában az államokon múlik sok minden. Meg kell keresniük azt, hogy ki a megfelelő partnerük, mert az is probléma, hogy különböző muszlim szervezetek vannak egyes országokban különböző vezetőkkel, akik egymással rivalizálnak. A kormányok így esetenként azt sem tudják, kivel tárgyaljanak. Azt gondolom, hogy nagyon hosszú távra ható, rendkívül komplex intézkedéssorozatra van szükség, ami ezeknek az embereknek az életkörülményeit, politikai képviseletét, egészségügyi viszonyait, oktatását javítja. Jobban be kellene vonni őket mindebbe, azzal együtt, hogy meghagyják nekik azt a lehetőséget, hogy a kulturális sajátosságaikat megtarthassák. Abban nem látok semmi kivetnivalót, ha másfaja öltözékben járnak, másfaja szokásokat követnek. Nyilván azzal a feltétellel, hogy az adott országban uralkodó jogrendszert és politikai intézményrendszert mindenképp tisztelniük kell. Kétirányú folyamatnak kell lennie, ami az állam részéről is, és a közösségek részéről is nagyon sokrétű intézkedéssorozatot igényel. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a jelenlegi helyzet mindennek nem látszik kedvezni, inkább a negatívabb folyamatok látszanak felerősödni, a szélsőségesség látszik növekedni mindkét fél részéről. Ezt kellene háttérbe szorítani úgy, hogy a mérsékelt többség kapjon hangot és megfelelő állami intézkedéssorozattal párhuzamosan csökkentsék a konfliktusokat.
Mi a helyzet az EU szerepvállalásával?
Kérdés, hogy milyen módon tudna szerepet vállalni. Rengeteg tanulmányt, ajánlást készítenek a probléma megoldására, de mivel teljesen eltérő az egyes országok helyzete, ezért kevéssé tudnak egységes megoldást kínálni. Általánosságban ezt a kérdést nem lehet kezelni. Pl. Franciaországban elsősorban maghrebiek vannak, akik a nyelvet kiválóan beszélik. Nagy-Britanniában főleg ázsiaiak élnek, akik a régi Brit Nemzetközösségnek voltak a tagjai (pl. Bangladesből, Pakisztánból) - nekik ugyancsak nem okoz gondot a nyelv. Németországban zömmel törökök adják a muszlim kisebbségek nagy részét, egész más háttérrel, nyelvi problémákkal is vegyítve.
Mindezek párosulnak az eltérő nemzetfogalommal. Franciaország klasszikusan államnemzet, ahol azok képezik a nemzet részét, akik az országhatárokon belül élnek. Ezzel szemben a német nemzetfogalom a kultúrnemzet fogalmat hirdeti, ami szélsőségesen fogalmazva azt jelenti, hogy az válik a német nemzet részévé, aki beleszületik. Nagy viták folynak arról, hogy mi a britség, vagy éppen a németség és vajon egy törökből mikor lehet német. Lehet-e egyáltalán akár egy második, harmadik generációs török német. Most már azt mondják, hogy lehet.
Magyarán szólva ezek lokális kérdések, ezért nem hiszem, hogy az EU bármit el tudna érni ebben a kérdésben. Nincs globálisan ilyen konfliktus, hogy iszlám és a Nyugat, csak a sajtó szintjén. Konkrét problémákat kell megoldani: a Kölnben élő muszlim törökök helyzete nem hasonlítható össze egy más városban élő muszliméval, aki történetesen algériai. Ezek gyakran nem is országos problémák, hanem helyiek. Országos szinten sem könnyű kezelni, még kevésbé az EU szintjén.
Az Európában végzett közvélemény-kutatások egyértelműen rámutatnak, hogy bár az emberek az iszlámot a terrorizmussal és a nők elnyomásával kapcsolják össze, nagy részük valójában vajmi keveset tud magáról a vallásról. Hogyan lehetne változtatni ezen a helyzeten?
Megítélésem szerint ez az egyik legnagyobb probléma, de a másik oldalon is hasonló a helyzet: kölcsönösen elég keveset tudnak egymásról. Vagy, amit tudnak, az tendenciózusan a médiából és egyéb helyekről kiragadott tudás, ami messze van attól, hogy reális képet kapjanak a másikról. Ahhoz, hogy ezek a konfliktusok megszűnjenek, vagy legalább enyhüljenek, az is alapvetően szükséges, hogy megismerjük a másikat. Mindig attól félünk, amit nem ismerünk, és amiről tévképzeteink vannak. Rengeteg minden múlik a médián, illetve összességében az oktatási rendszeren, hogy reális képet adjon más kultúrákról, hogy elfogadtassa a másságot, toleranciát tanítson más kultúrák és gondolkodásmódok iránt. Ez pedig így, hogy 25 millió muszlimmal élünk együtt, különösen indokolt. Nem beszélve arról, hogy Törökország esetleges EU-csatlakozásával 70 millió fővel gyarapodna az EU muszlim lakossága, ami jelentősen megváltoztatna mindent az unión belül is, elég csak az európai identitás kérdésére gondolnunk.
Az európai muszlimokat mindazonáltal annak figyelembevételével kell megítélni, hogy ők hogyan látják saját magukat. A muszlimok integrációs hajlandóságáról pl. Franciaországban, Nagy-Britanniában, Spanyolországban és Németországban is megkérdezték a keresztényeket és a muszlimokat is. A keresztények többsége azt gondolta, hogy a muszlimok nagy része nem akar integrálódni, a muszlimok nagy többsége pedig azt, hogy igenis akarnak.
A Nagy-Britanniában élő muzulmánokat arról is megkérdezték, hogy minek tartják magukat elsősorban: muszlimnak, vagy britnek. Ebből az derült ki, hogy nagy többségük elsősorban muszlimnak érzi magát, ugyanakkor arra a kérdésre, hogy ebben látnak-e valami ellenmondást a brit államhoz fűződő lojalitásukban, 95 százalékuk nemmel felelt. Vagyis az, hogy elsősorban muszlimként tekintenek magukra, nem akadályozza őket abban, hogy hazájukhoz lojális, jó brit állampolgárok legyenek
Az Ön által is említett Geert Wilders mostanra olyan mértékű befolyásra tett szert Hollandiában, hogy döntően képes lehet befolyásolni az állam törvényhozását. Ha Hollandiában lehet politikai tőkét kovácsolni az iszlámellenes szólamokból, akkor gyaníthatóan másutt is működhet ez a módszer.
Igen, elképzelhető, sőt, szinte biztosra vehető, hogy az erre alapozó pártok növelik a befolyásukat. De hozzátenném, hogy a politikai vezetések reálisan nézve hangsúlyozzák, hogy itt nem iszlámellenességről van szó, és elismerik az iszlám vallás értékeit is, azokat a pozitívumokat, amit a világ az iszlámnak köszönhet. A probléma az, hogy a szélsőséges pártok rendkívüli módon leegyszerűsítőek. Általában egy kalap alá veszik a muszlimokat, akiket azonosítanak bizonyos szélsőségességgel, és ezt a hangulatot lovagolják meg. Jóllehet, legalább akkora a törésvonal a muszlimokon belül, mint a nem muszlimok és muszlimok között, állandó küzdelem folyik az iszlám értelmezéséért. A másik fő probléma, hogy a radikálisok tematizálják az iszlám diskurzust. A mérsékeltek defenzívában vannak, a szélsőségesek hangja hallatszik a legerőteljesebben, és a média is zömmel a velük kapcsolatos hírekkel van tele. Annak nincs hírértéke, ha valaki becsületesen végzi a dolgát, annak viszont természetesen van, ha valahol erőszakos cselekményre kerül sor. Az emberek hajlamosak az általánosításokra, könnyen összhangba hozzák az egész iszlámot a szélsőségességgel.
Nagy probléma, hogy a muszlimok azok, akik a legláthatóbbá váltak. Gondolok a hagyományos női öltözékre, ami nagyon különböző az európaitól; a városok fölött magasodó minaretekre, amik szintén nagyon különböznek a megszokott európai épületektől. Itt van pl. a svájci minaret építési moratórium, amely megint csak egyfajta szimbóluma az ellenérzéseknek. Jóllehet, Svájcban összesen négy ilyen épület található, mégis roppant nagy támogatottsággal fogadták el ezt a meglehetősen kétséges tilalmat. Ezek a tilalmak arra mutatnak rá, hogy elsősorban az európaitól szembeötlően eltérő másságot próbálják betiltani. Mindazonáltal ezek az intézkedések ellentétbe kerülnek az európai felvilágosodásban gyökerező alapértékekkel is. Nagyon nehéz meghúzni azt a határvonalat, hogy egy ilyen intézkedés mennyiben sérti, vagy nem sérti az Európában elfogadott értékrendet.
Az európai iszlámellenességet deklaráltan Geert Wilders vállalja fel a legnyíltabban, lépten-nyomon iszlamofób megnyilvánulásokkal hívja fel magára a figyelmet, sőt, kimondottan az iszlám elleni nemzetközi együttműködésen munkálkodik. Fitna című rasszista felhangú filmje és diszkriminatív megnyilvánulásai miatt a hetekben az amszterdami bíróság elé citálták. Sokak szerint az itt születő ítélet akár szimbolikus is lehet az iszlám és Nyugat közötti feszültségekre nézve. Mi erről a véleménye?
Bizonyos szempontból mindenképpen meghatározó lehet. Maga a Fitna egy rövid, de rendkívül tendenciózusan elkészített film. Részint a Fitna, részint pedig Wilders azon kijelentései, amelyekben a Mein Kampfhoz hasonlította a Koránt, valóban látványos, szélsőséges megnyilvánulások voltak. De nyilván nem ő az egyetlen. Itt van pl. Theo van Gogh filmrendező, akit néhány évvel ezelőtt egy muszlim férfi gyilkolt meg. Ő ugyancsak rendkívül szélsőséges, a muszlimokat becsmérlő kijelentéseiről volt ismert.
A szólásszabadság alapvető európai érték, amiről nagyon nagy vita van. Magyarországon is nagyon nehezen dönthető el, hogy hol kezdődik egy gyűlöletbeszéd, meddig terjed a szólásszabadság határa. Az a kérdés, hogy egy liberális értékrendben mit és hol lehet korlátozni. Meddig terjedhet az, amíg valaki – akár nyilvánosan – másokat, mások hitét becsmérli. Ebben soha nem volt konszenzus, így most sincs. Tehát egy ilyen ügyben hozott döntésnek nyilván nagyon komoly kihatásai lehetnek, de nem hiszem, hogy jelentősen befolyásolná a globális, európai helyzetet. Nem hiszem, hogy döntés - kimenetelétől függetlenül – befolyásolná Wilders szavazóit, vagy a muszlimok magatartását. Hovatovább, a holland muzulmánok körében éppen nemrég készült egy felmérés, ami arra mutatott rá, hogy a Hollandiában élő muszlimokat elgondolkodtatja a Szabadság Párt erősödése, hogy ilyen körülmények között érdemes-e nekik ebben az országban maradni.
Sokan a saría újraértelmezésében látják az iszlám alkalmazkodásának egyik zálogát, ami már csak azért is lenne időszerű, mert pl.  az imént említett Theo van Gogh gyilkosa, Mohammed Bouyeri is ennek betartására hivatkozva védekezett a bíróság előtt, mondván, a hitetlenek ellen elkövetett erőszak az iszlám törvények szerint engedélyezett. Irán ugyancsak az iszlám törvényekre hivatkozva dobta be, hogy valójában nincs is atombombájuk, hiszen az az iszlám törvényekkel ellentétes. Úgy tűnik, egyesek pusztán a politikai - , vagy jogi taktikázás eszközeként használják fel az elavult törvényeket. Mit gondol erről?
Azt gondolom, hogy a fennálló konfliktusok meghatározóan politikai jellegűek. Az iszlám, mint vallás és a kereszténység, mint vallás között abszolút nincs kibékíthetetlen ellentét. Sőt, azt gondolom, hogy a három nagy monoteista világvallás (a judaizmussal együtt) közös tőről ered, ezért rengeteg a hasonlóság bennük. Mindegyik ugyanazokat a célokat tűzi ki maga elé. Mindegyik egy istenben hisz. Nem hogy kibékíthetetlen ellentét, de érdemi ellentét sincs közöttük. A probléma azok között van, akik a vallásaikat a saját céljaik érdekében használják fel, rendszerint politikai, vagy ideológiai célok érdekében. Az iszlám esetében is az jelenti a problémát az elmúlt években, hogy erőteljesen átpolitizálódott, ami a reiszlamizáció folyamatának egyik jellegzetes része. Ami az iszlám törvényekre való hivatkozásokat illeti,  megint csak hangsúlyozni szeretném, hogy az iszlámon belül két nagyon markáns irányzat különíthető el egymástól: az egyik az iszlamistáké, a másik pedig a modernistáké. Általában előbbiek felfogása látszik uralni az egész iszlámot, de ott van mellettük – sajnos kevésbé hallhatólag és láthatólag – a modernista felfogás képviselői, akik egészen másképpen értelmezik az iszlámot és annak törvényeit.
Az európai iszlámnak van egy nagyon jelentős képviselője, Tariq Ramadan. Ő éppen az európai iszlám sajátosságaiból – vagyis abból, hogy Európában kisebbségben vannak – indul ki, holott az iszlám törvénykezés általában az iszlám többségi pozíciójából definiálja magát. Tehát egész más feltételrendszer az, ahol kisebbségben van az iszlám, és ahol szükségképpen neki kell alkalmazkodnia. Az, hogy pontosan mit mond ki az iszlám törvény, az is állandó vita kérdése, a muszlimok között is. Sokan hivatkoznak a saríára, mint iszlám törvényekre (igaz, ez a meghatározás nem egészen pontos). A modernista muszlimok éppen arra hívják fel a figyelmet, hogy a saría is emberi termék. Vagyis adott korban, adott feltételek között emberek hozták létre, és amikor az iszlám keletkezett és létrejött a saría is, az az iszlám terjedésével egészen más volt Iránban, majd megint más Indonéziában. Éppen ezért mondják sokan, hogy Európában dekulturalizálni kell az iszlámot, a saríát pedig - mint egyfajta kulturális rárakódást - le kell bontani az iszlámról. Egészen más feltételrendszer van a mai Európában, mint volt többszáz évvel ezelőtt Szaúd-Arábiában, vagy Iránban, később Indonéziában.
Tény ugyanakkor, hogy az iszlám világban ezek az intézkedések, adott esetben mondjuk a halálbüntetés, vagy a különböző büntetőjogi intézkedések - ami a saríának csak egy nagyon szűk szegmense – európai környezetben egészen másképp alkalmazandók. Sokan mondják, hogy ezekre moratóriumot kellene hirdetni. Nicolas Sarkozynek még belügyminiszterként volt egy televíziós vitája Tariq Ramadannal, ahol Sarkozy megkérdezte a muszlim képviselőt, hogy vajon hogyan értékeli azt a törvénypontot, ami kimondja, hogy házasságtörésért megkövezéssel lehet elégtételt venni az iszlám törvénykezés szerint. Erre Ramadannak az volt a válasza, hogy hosszas, meghatározatlan idejű moratóriumot hirdetne a megkövezésre. Azért nem mondhatta, hogy ezzel a törvénnyel egyáltalán nem ért egyet, mert tudja, hogy az iszlám világban sokan ezt úgy értelmezik és úgy tartják, hogy ez tulajdonképpen Isten rendelkezése, ráadásul párhuzamba állítják a nyugati, szabados erkölccsel. Sokan úgy érvelnek, hogy Iránban az ilyen jellegű szexuális szabadosság, a női test áruba bocsátása elképzelhetetlen, mert ott betartják az isteni törvényeket, amik tiltják az ilyen cselekedetet.
Ez megint egy sokoldalú kérdés, de az nyilvánvaló, hogy egy európai országban kisebbségben élő muszlimnak az ottani politikai, jogi rendszert el kell fogadnia. Ha multikulturalizmusról beszélünk, akkor a kulturális sajátosságok megmaradhatnak, de az adott ország játékszabályait mindenkinek be kell tartania, mert egy közös normának léteznie kell, amibe egy ilyen jellegű gyilkosság nem fér bele. A saría alkalmazása Európában tehát nem lehetséges.
Az iraki politikus, Ijád Alláwi a közelmúltban tartott előadást a CEU-n, ahol beszédében  háromféle iszlám felfogást különböztetett meg : a fundamentalistákat, azokat, akik a saría újravizsgálása alapján, nyugati elvek szerint reformálnák az iszlámot, végül azokat, akik a politikai intézményeket és a liberális demokráciát átvennék, de a mindennapi életre vonatkozó iszlám előírásokat érintetlenül hagynák. Lehet-e egységet alkotni a három vonulatból?
Ezeket kombinálni valószínűleg nem lehet: az iszlámon belül mindig is voltak irányzatok, teljes egységre nincsen esély. Rendkívül megosztott az iszlám világ. Ezért is gondolom, hogy azok az aggályok, amelyek egy világméretű iszlám kalifátus létrehozásáról szólnak, teljesen alaptalanok. Kérdéses lehet ugyanakkor, hogy az irányzatok közül melyik lehet a legelterjedtebb. A fundamentalisták az iszlám gyökerekhez nyúlnának vissza, a modernisták pedig átvennék a nyugati elvek egy részét. A fundamentalisták inkább a világot akarják megváltoztatni, és az iszlámhoz igazítani, míg a modernisták inkább az iszlámot akarják megváltoztatni és a világhoz igazítani. Az alapvető dilemma a retradicionalizáció és a modernizáció kettőssége. Mint említettem, a 70-es évek eleje óta felerősödött az iszlám gyökerekhez való visszatérés, másfelől pedig van egy modernizációs kényszer, hogy a globalizálódott világot követni tudják, különben leszakadnak.
Még egy dologra felhívnám a figyelmet: nekünk nem az iszlámot kellene szem előtt tartanunk, hanem a muszlimokat. Az iszlám világ végtelenül differenciált: jelen pillanatban az iszlám országaiban olyan autoriter politikai rendszerek vannak hatalmon, olyan gazdasági berendezkedéssel, amiknek – megkockáztatom – közük nincs az iszlámhoz. Egyiptom politikai berendezkedését a legkevésbé az határozza meg, hogy az iszlám világon belül van. De mondhatnék mást is, a lényeg, hogy a politikai rendszerek nem az iszlám vallás szerint működnek. Éppen ez a fundamentalisták fő baja a saját politikusaikkal és ezért támadják őket. Előfordul, hogy Európában egyes iszlám közösségekben sokkal inkább az iszlám a meghatározó, mint egyes iszlám országokban.
Kétségtelen tény, hogy nagy előrelépés lenne, ha a modernisták hangját jobban lehetne hallani, akik között nagyon sok kiváló teoretikus van, és akik összeegyeztethetőnek gondolják a demokráciát és az iszlámot, valamint az iszlámot és a különböző ún. európai értékeket, a liberalizmust, vagy más effélét. Nagyon sok olyan anyag születik, amiben az szerepel, hogy az iszlám és a demokrácia nagyon is összeegyeztethetők. Nagyon sokan az európai keresztény pártok mintájára azt hangsúlyozzák, hogy elviekben minden további nélkül létrejöhetne egy muszlim demokrata, liberális, vagy akár szocialista párt is.
Végezetül térjünk ki Európa aktuális terrorfenyegetettségére: Franciaországban és Hollandiában egyre több olyan intézkedést vezetnek be, ami a radikális iszlamisták célkeresztjébe vonzza az országokat, október eleji sajtóhírek pedig potenciális brit és német al-Kaida-célpontokról is beszámoltak. Ezzel párhuzamosan a boszniai vahabita merényletek láttán  sokan az iszlám terrorizmus új melegágyának születéséről beszélnek Bosznia-Hercegovina kapcsán. Lesz-e újabb terrortámadás, és  lehet-e Bosznia az európai terrorhálózat centruma?
A veszély állandóan fennáll, de igen komoly készültségben vannak a biztonsági erők. Nagy-Britanniában állítólag sokkal több merényletre került volna sor, ha nem lettek volna annyira éberek a brit szolgálatok. Azt nem gondolom, hogy a fenyegetettség növekedne, ugyanakkor azt sem lehet mondani, hogy ne lehetne bármikor számítani terrortámadásra, ha 9/11 hasonló volumenűre talán nem is, de mondjuk madridi, londoni merényletekhez hasonló nagyságrendű merényletre tömegközlekedési eszközön, vagy bárhol, elvileg lehet számítani. Hogy a merényleteknek Bosznia lehet a melegágya, azt nem hiszem, Szaúd-Arábia és Irán már jóval korábban kiépítette a nemzetközi hálózatát.
Ami a kézzelfogható problémát jelenti, az a radikális imámok tevékenysége, mert az általuk vezetett mecseteknek óriási szerepe van a Nyugat-Európában élő muszlim kisebbségek körében. Ezeket az imámokat általában importálják a Közel-Keletről, Pakisztánból, innen-onnan. A radikális imám könnyebben szervez meg maga körül egy merénylet végrehajtására képes közösséget. Erre már a nyugat-európai országok vezetői is rájöttek, és most kezdték felismerni az imámképzés fontosságát. Franciaországban és Németországban olyan imámokat próbálnak képezni, akik tisztában vannak a Nyugattal, az adott ország viszonyaival, és tökéletesen beszélik a választott ország nyelvét.
Azért kellene jobban együttműködni a mérsékeltekkel és mindenképpen törődni az életkörülmények javításával, mert ezáltal csökkenthetők azok a motivációk, amelyek egy-egy csoportot erőszakos akciók végrehajtására ösztönöznek. A 2005-ös londoni támadások után is kiderült, hogy olyanok hajtották végre az akciót, akik már Angliában születtek, anyanyelvi szinten beszélték a nyelvet, és ott jártak iskolába. Tehát ezeket felderíteni még sokkal nehezebb, mert nem más országokból jöttek be. Tony Blair akkor nagyon helyesen járt el, mert azonnal összehívta a különböző muszlim közösségek vezetőit és közösen próbálták megtalálni a megoldási lehetőséget. Ebből is látszik, hogy lehetséges, és nagyon fontos az állandó kommunikáció a kormányzat és a különböző muszlim közösségek között.


2010. október 22., péntek

A tudatlanság fátyla?


Egyre több európai állam tiltja az egész testet eltakaró burka és a szemet szabadon hagyó, de az arcot elfedő nikáb viseletét a közterületeken. A szabályok nem a divatot, hanem az önrendelkezést és a vallás kinyilvánítását korlátozzák.
2010 májusában Európában elsőként a belga alsóház döntött egy olyan szabály bevezetéséről, amely alapján a bíróság a köztereken az arcot teljesen vagy nagy részben elfedő öltözékben megjelenőket pénzbüntetéssel vagy akár 7 napig tartó szabadságvesztéssel büntetheti. Miközben e szabály felsőházi jóváhagyásra várt, a spanyol szenátus júniusban egy hasonló tilalom elfogadása mellett foglalt állást. Franciaországban előreláthatóan jövő tavasszal lép hatályba az a rendelkezés, amely 150 eurós pénzbüntetéssel sújtja, és állampolgári ismeretekről szóló képzésben való részvételre kötelezi azt, aki nyilvános helyen arcot eltakaró öltözékben jelenik meg. A francia alkotmánytanácsannyit finomított az előíráson, hogy a nyilvános kultikus helyeken nem tiltható az arcot elfedő öltözet. Katalóniában csupán néhány szavazaton múlt, hogy a regionális parlamenti alsóház nem támogatta a köztéren az arcot elfedő öltözetben megjelenők büntetését célzó javaslatot.
Ezek a szabályok nem említik a burka, a nikáb, de még a nő vagy az iszlám szavakat sem. Azaz látszólag semlegesek, de a törvényhozási viták és az azokat bemutató újságcikkek is kizárólag az iszlám női öltözetről szólnak. Legújabban viszont a bevándorlás- és iszlámellenes szélsőjobboldali párt által támogatott új holland kormány kifejezetten a burkatilalom ötletével állt elő.
Az európai törvényhozók az arcot és a testet elfedő öltözék tilalmát különféle indokokkal magyarázzák. A belga képviselők elsősorban közbiztonsági okokkal érvelnek, mondván a közterületeken megjelenő, arcukat és testüket eltakaró személyek veszélyeztetik az emberek biztonságérzetét. Érvelésük szerint az arc láthatósága nemcsak a személyazonosításhoz elengedhetetlen, hanem az emberek közötti bizalmi kapcsolat egyik kulcseleme. Az előbbi szükségességét a tradicionális iszlám öltözetet hordók sem vitatják. Az ugyanis fel sem merül, hogy megtagadják az azonosításhoz szükséges igazolványkép elkészítését, vagy ellenálljanak egy esetleges rendőri intézkedésnek.
Az utóbbi érvet viszont érdemes körbejárni. A nők testét teljesen elfedő fekete nikáb, de különösen a burka valóban alkalmas arra, hogy félelemérzetet keltsen az emberekben. Természetes, hogy nem szeretnénk olyan világban élni, ahol sok járókelőt lepel takar. Az arc elfedése azonban nem függ össze közvetlenül a kényelmetlenség érzésével. Elrejti az arcát a hideg szélben magát tetőtől talpig beburkoló ember is, sőt a velencei karnevál jelmezbe öltözött résztvevőinek kilétét sem ismerjük. Az ő szabad mozgásukat és öltözéküket mégsem tiltja törvény. Másfelől viszont az arcát el nem takaró agresszív személy közelsége is félelemérzetet ébreszthet.
Feltehetően tehát nem önmagában az arc és a test elrejtése, hanem kifejezetten egyes iszlám hitű nők öltözete kelt bizalmatlanságot. Az európai ember a burkáról és a nikábról az iszlám terrorizmusra asszociál, a tilalomban az öngyilkos merénylőktől való félelem nyilvánul meg. Vagyis hátrányos megkülönböztetés bújik meg a feltételezés mögött, hogy a burka önmagában biztonsági kockázatot rejt. Az alkotmányos demokráciák törvényhozói azonban nem alkothatnak szabályt pusztán előítéletekre alapozva, ezért tiltja valamennyi európai alkotmány a diszkriminatív jogalkotást. Az elvi indokon túl azonban a szabályalkotás hatékonysága is vitatható, hiszen az egyes ruhadarabok szimbolikus tilalmától biztosan nem várható az iszlámmal szembeni félelemérzet megszűnése.
Nicolas Sarkozy és a spanyol szenátus tagjai nemcsak közbiztonsági okokkal, hanem azzal is indokolták a tilalmat, hogy a burka és a nikáb a női alávetettség szimbólumai. Az ebben járó nők tulajdonképpen elfogadják a férjüknek való alárendeltségüket, ruhadarabjuk ugyanis megfosztja őket a külvilág számára észlelhető egyedi személyiségüktől. Nehéz az említett férfi döntéshozók által hangoztatott ilyen érvet komolyan venni, amikor az európai utcákon lépten-nyomon a nők testét szexuális tárgynak tekintő magazinokba és plakátokba botlunk.
Ha mégis eltekintünk ettől, akkor azt látjuk, hogy a politikai döntés logikája a következő. Azért van szükség az állami beavatkozásra, mert az európai iszlám nők nem dönthetnek szabadon arról, milyen öltözetben lépjenek ki az utcára. Ha nem viselnék a hagyományos leplet, családtagjaik bántalmaznák őket, erőszakoskodnának velük. Ez komoly szempont.
A gondolatmenet azonban több ponton is vitatható. Egyfelől nem állítható, hogy az érintett nők mindegyike csupán kényszerből hord burkát vagy nikábot. A francia fiatal lányok között például egyre többen vannak, akik tudatosan döntenek a hagyományos fekete lepel viselése mellett. Ezzel adják jelét az iszlám valláshoz tartozásuknak vagy éppen az Európában sérülékeny társadalmi csoportnak számító iszlám közösség iránti szolidaritásuknak. Az európai demokráciák mindenki számára biztosítják a lelkiismereti meggyőződés szabadságát. Különösen fontos indok kellene ezért ahhoz, hogy az állam a lelkiismereti döntés követését szankcionálhassa.
Persze Európában is élnek olyan nők, akik számára a burka nem választás kérdése. Az iszlám vallási parancsok egyes radikális értelmezői szerint ugyanis nyilvános helyen a nő nem jelenhet meg a hosszú lepel nélkül. Az ő esetükben az állam döntéshozói rosszul teszik, ha a hagyományos öltözéket tiltják be, és nem arra törekednek, hogy elsősorban oktatással és továbbképzéssel biztosítsák az európai iszlám nők egyenlő életlehetőségeit, és megteremtsék annak a feltételeit, hogy ezek a nők is valódi döntési helyzetben legyenek.
A döntéshozói logika azonban más oldalról is kifogásolható. Nem támasztható alá tényekkel a feltételezés, hogy a családon belüli erőszak elsősorban az iszlám családok problémája volna, s az sem, hogy az európai muszlim férfiak kényszerítik burkaviselésre feleségeiket. De még ha a tények igazolnák is e feltevéseket, az államnak akkor sem az volna a feladata, hogy betiltsa a tradicionális női öltözetet, hanem az, hogy elrettentse a fenyegetőző családtagokat, és megbüntesse az erőszakoskodókat.
Végül érdemes szólni arról az elvi indokról, amely elsősorban a francia vitában merült fel. E szerint a tilalmat az alkotmány semlegességi elvének tisztelete követeli meg. A semlegességi elv alapja, hogy az állam minden egyes polgárának egyformán az állama. Az állami intézmények dolgozói ezért vallási és világnézeti kérdésekben kötelesek semlegesek maradni. Ezt biztosíthatja például a közpénzen fizetett állami alkalmazottak (rendőrök, bírók, tanárok, orvosok) hivatali öltözékére vonatkozó szabályozás. Nincs ilyen, a semlegességi elvből következő kötelezettségük azonban azoknak a magánszemélyeknek, akik nyilvános parkokban, utcákon, tereken sétálnak. Az ő mozgásukra és tevékenységükre az alkotmány önrendelkezési és lelkiismereti szabadságot biztosító rendelkezései vonatkoznak. A burkatilalom e szabadságjogokat korlátozza. Az állam ugyanakkor ezeket az alapjogokat csak különösen fontos alkotmányos cél elérése érdekében csorbíthatná. Mint láttuk, a biztonsági kockázatra, a női alávetettségre vonatkozó indokok és a semlegességi elv nem tekinthető ilyennek.
Erős tehát a gyanú, hogy a burkatilalmat valójában csupán előítélet és félelem motiválja. Ráadásul a tilalom az európai iszlám nőket elszigeteli, mert otthon maradásra kényszeríti. Ez pedig azt eredményezi, hogy az érintettek még inkább kiszorulnak azokról a közösségi színterekről, amelyek segíthetnék integrációjukat és azt, hogy önként megszabaduljanak a burkától.

2010. október 10., vasárnap

Megbüntetnek, ha demonstratíve végiglejtek a Champs-Elysées-n egy hatvan kilót bíró juta krumpliszsákot magamra húzva?

Boda András tárcája a Dunaújvárosi hírlapban


Pontosabban a burka és a nikáb viseletét. Csak hogy teljes képünk legyen: a burka az egész testet takarja, viselője csak a szöveten keresztül lát, míg a nikábon van egy szemnyílás. Előrebocsátom még, hogy a burkát több országban is betiltották - egy indoklást idéznék, ez Sarkozy elnöké: "Régi nemzet vagyunk, amelyet az emberi méltóság és a közösségi élet egy bizonyos felfogása tart össze. Az arcot teljesen elfedő viselet veszélyt hordoz ezekre az alapvető és lényegi értékekre nézve." Hümm. És uff. A franciák mellett egyébként (most látom a neten) jóformán egész Európa is betiltotta vagy tiltani tervezi az arc elfedését. Oké: azt persze egész jól értem, hogy mondjuk egy útlevélkép elkészítésénél hatóságilag nem tartják szerencsésnek, ha nejlonszatyor, mikiegér-maszk vagy úszósapka van az arcra húzva - no de hogy az utcán hogy megyek végig, az, könyörgöm, miért nem lehet a magánügyem? Végezzünk el egy gondolatkísérletet: egy októberi délutánon demonstratíve végiglejtek a Champs-Elysées-n egy hatvan kilót bíró juta krumpliszsákot magamra húzva. Mer csak. Megbírságolható vagyok-e a kilátásba helyezett 150 euróra vagy nem? Szerintem nem: mert a., a krumpliszsák az se nem burka, se nem nikáb; b., nem vagyok nő; c., nem vagyok muzulmán. Jó. Lépjünk egyet: vét-e a törvény ellen az a nő, aki ugyanezt a zsákot húzza magára? Jó. Vét-e, ha muzulmán? Jó. Ha muzulmán nő? Vihetek-e magammal a kezemben vállfán burkát? És magam elé tartva, úgy, hogy nincs rajtam? Nem fokozom. A lényeg, hogy valamit nyilván nem látok át - mondjuk azt a burkatiltással burkolt intelligens szándékot, hogy a muzulmánok húzzanak már haza a csába a mi jó kis országunkból burkástól-mecsetestől. Az egésszel szerintem ismét csak annyit sikerül majd elérnünk, hogy az igazi szélsőséges iszlámhívők pár ezrünknek (akik persze semmiről se tehetünk) odapirítanak pár rendeset. De ugyan miért is várjuk el, hogy a fogadjisten egy fokkal is kevésbé legyen idióta, mint az adjon?

2010. október 2., szombat

Egy exkommunista hívő zsidó betiltaná a burkát az iszlám harmadik legszentebb földjén

Marina Solodkin. Pedig neki kimondottan jól állna a burka!
Palesztina, s azon belül is Jeruzsálem a harmadik legszentebb föld a muszlimok számára. Egy szovjet bevándorló politikus, aki csupán az 1990-es évek elején tette a lábát erre a megszentelt földre, most azt hiszi, hogy diktálhat az őslakóknak. Marina Solodkin Moszkvában született még Sztálin idején, s sztálinista szellemben is nevelkedett. Már 1996-ban parlamenti képviselő lett, s egyben a nőügyi bizottság elnöke is.

Solodkin most a Haaretz-nek azt meséli, hogy dél-franciaországi nyaralása során -horribile dictu- burkába öltözött nőket látott, s ezt mint volt szovjet polgár (értsd kommunista) és hívő zsidó nő (aki számára a muszlim csak goj, azaz alsóbbrendű) nem engedheti meg a zsidó igazgatás alatt álló területeken.

Két nappal azután, hogy a francia törvényhozás betiltotta az arc elfedését az iszlamofób zsidó képviselő is hasonló javaslatot tett.

2010. szeptember 30., csütörtök

Betiltja az új holland kormány a burkát

MTI
Betiltják Hollandiában a burkát és szigorítanak a bevándorlási szabályokon - ezeket is tartalmazza a holland koalíciós pártok csütörtökön elfogadott kormányprogramja.
Megállapodott csütörtökön a kisebbségi kormány két pártja (a liberális VVD és a konzervatív CDA) és a koalíciót kívülről támogató iszlámellenes párt (PVV) az új kormányprogramról amely jelentős engedményeket tesz a PVV-nek. Így drasztikusan csökkentik a bevándoroltak számát, betiltják a burkát, kötelezik a török bevándorlókat az úgynevezett beilleszkedési vizsgára, és az azon megbukottak nem kaphatnak tartózkodási engedélyt.
A takarékossági intézkedések jegyében egy milliárd euróval akarják lefaragni Hollandia hozzájárulását az Európai Unió költségvetéséhez - áll a Volkskrant holland újság honlapján.

2010. szeptember 26., vasárnap

Meglepő szempont: fedezékből nézegethetik a nők a férfiakat

A Stop cikke


A nyugati világban az iszlám országokból bevándorlók tömegeitől, és a radikális iszlámtól való félelem felfokozta a muzulmán hagyományokkal kapcsolatos vitákat. Kiemelt téma a burka, a fejkendő viselésének engedélyezése vagy korlátozása. Szokatlannak számító nézőpontot mutatunk be cikkünkben.


A Mozgó Világ júliusi számában jelent meg Lángh Júlia afganisztáni útitrajza (Afgán - útirajz, Mozgó Világ, 2010. július ). A szerző az afgán történelem ritkán előforduló békés időszakában járta be az országot. A szovjet megszállás előtti utolsó években járt ott, és nagyon sok érdekességről számolt be. Személyes taasztalatot szerzett a burkaviselésről is, amelyről így ír:

"Ami pedig a nőket illeti, az elfátyolozott, elnyomott nőket... Afganisztán, ez a varázsos ország - mindegyik az, ha megpróbáljuk megismerni -, néhány nappal a szovjetpárti hazafival való találkozás előtt, megajándékozott engem egy mesés tapasztalattal.

A városokban időnként lehetett a nomád asszonyokon kívül is fedetlen arcú nőt látni, de többségben ott is burkát viseltek, vidéken pedig mindenütt. A burka a legalaposabb nőbújtató ruhanemű a muzulmán világ fátyolválasztékából: a teljes fejet letakaró, elöl-hátul földig érő kendő alatt csak egy rácsosra varrt kisablak mögött villan a női tekintet, de ezt a villanást kívülről nem lehet észlelni. Így aztán a férfi nem eshet kísértésbe, hiszen semmit nem lát a nőből, hacsak nem járása kellemét, fejtartása üdeségét. Valamit azért lát, és figyel, és, nyilván, képzeleg.

A nő viszont mindent lát. Kipróbáltam. Egy szőnyegszövő és kereskedő kisvárosban egy napra befogadott egy muzulmán család. Útitársamnak, mert férfi, a ház első helyiségeiben kellett maradnia a családfővel, engem zegzugos udvarokon át bevezettek a nők házába. Az ismerkedés kézzel-lábbal, mosolygással hamar ment, nemsokára beöltöztettek saját ruháikba, sikongtak a gyönyörűségtől, amikor fölfedezték, hogy földig érő, lenge, hosszú ujjú nyári öltözetem alatt (a ruhát magam varrtam az utazásra, tudván, hogy helytelen muzulmán országban csupasz végtagokat mutatni), a 40 fokos hőségre tekintettel, semmi más nincsen, még egy árva alsónemű sem. Alig akartak hinni a szemüknek, de nagyon tetszett nekik a dolog. Talán azt gondolták, Nyugaton ez az általános szokás. Kulturális ismeretcserénk jegyében tetőtől talpig felöltöztettek a saját ruháikba, aggódtam, hogy meg fogok sülni, de mutatták, hogy ők is ilyen sok réteget viselnek, jó ez így. Szívesen mutogatták magukat, én is örömmel néztem őket, szépek és vidámak voltak, feleségek, sógornők, lánytestvérek és kislányok kiismerhetetlen rokoni kavarodásban, és igen jó hangulatban egymás között. Volt néhány kisfiú is, ha jól értettem, a fiúk négy-öt éves korig maradnak a nők házában, azután kezdődik a férfiélet. Általános jóindulat uralkodott, az eleven kicsiket hagyták futkározni, nem szóltak rájuk. Az egyik apró fiú le nem vette rólam szigorú tekintetét, minden mozdulatomat aggályosan szemmel tartotta, mintha meg kellene védenie tőlem az övéit; órákba telt, míg végül sikerült belőle egy félmosolyt kicsalni.

Miután a nők beöltöztettek, javasolták, hogy menjünk ki az utcára.

A burka kisablakára úgy varrják a rácsokat (ugyanabból az anyagból, mint az egész öltözéket, ez mindig egyszínű pasztell), hogy nem zavarnak a látásban. Vagyis én mindent látok, engem viszont nem láthatnak. Szokatlan érzés, majdnem illetlen, mintha titokban leskelődne az ember.

A nők megállás nélkül, halkan fecsegtek egymás között, a legfiatalabb, akit iskolába járattak és tudott kicsit angolul, időnként összefoglalta nekem, miről van szó. Ilyenkor, az utcán járva, mindig a férfiakról beszélgetünk, mondta. Jól megnézzük, aki szembejön, milyen a szeme, a szakálla, az öltözéke, megbeszéljük, milyen boltja vagy hány birkája van; ha feleséget keres, hányadikat, és mi hírlik róla, hogyan bánik az asszonyaival. Szóval mindent, ami fontos. És mi látjuk az arcukat, ők meg nem a miénket, tette hozzá diadalmasan. El kellett ismernem, hogy ennek vannak előnyei.

Ezek a nők azóta, ha élnek még, elvesztették férjüket, fiaikat, fivérüket a háborúban, megrokkantak, tönkretették és megalázták őket, és egyáltalán nem biztos, hogy kedvük támadna nyugati utazóval barátkozni. Én sem sétálnék olyan vidoran a burka védelme alatt, ha tudnám, hogy viselése korbácsolás terhe mellett kötelező. Akkor még nem volt az. Ma már szintén nem, de a tálibok idején, 1996-tól 2001-ig igen.

Nem tudtam, mit gondoljak. Az európai nő öntudatával és szabadságképével szemben ott voltak ezek a fiatal nők, akik az együtt töltött nap alatt olyan hiteles előadást nyújtottak az életükről, hogy azt nem lehetett megjátszásnak tekinteni. Persze nyilván egy kivételesen boldog családba pottyantam. Különben talán meg sem hívtak volna. Mivel a nyelvet nem értettem - csak egy-két tucatnyi pastu szót tudtam -, figyeltem, hogyan villan a szemük, a válluk, hogy érnek egymáshoz, ki kihez van közelebb, kitől távolabb, milyen hangsúlyokkal beszélnek egymással: pompásan kirajzolódtak a viszonyok, de negatív érzelmek nem látszottak. Volt ott tisztelet, engedelmesség - a család idősebb nőtagjai iránt -, kíváncsiság, humor, csipkelődés, és egyértelműen volt összetartás, valamilyen családias biztonságérzet. Ha itt élnék Ázsiában, valószínűleg én is csak köztük érezném biztonságban magam, a kinti világ túlságosan keménynek látszik.



A burkáról pedig azt gondoltam: itt ez a szokás, ez a hagyomány, miért akarnám elvárni tőlük, hogy az én, számukra idegen eszméimet tartsák jobbnak?

Tetszett nekem, hogy most, ha csak ilyen röpke időre is, belebújok egy másik életbe, hogy a másság, ez a ma sokak számára sajnos idegesítőnek tekintett fogalom, egyenesen testet ölthet bennem. A megszokottól, az ismerttől eltávolodva átadom magam valaminek, nem is mások életét próbálom ki, hanem inkább a saját egyik lehetőségemet: voltaképpen születhettem volna itt is, ez is lehetne az életem, és akkor még mindig én lennék én - szédítő érzés. Persze nem minden félelem híján, mert ha arra gondolok, hogy igen, ez az életem, mostantól itt vagyok teljes földi valómban, máris jön a belső sikítás: uramisten, mindörökre? De hogy lehet innen kiszabadulni? Átlátok a saját szitámon: az egész csak kacérkodás volt, képzeletjáték, amit a valóság néhány órára teljes anyagiságában nekem adott, szagában, ízében, színeiben, érintésében kézzelfoghatót, de aztán kibújok a barátnői ruhából, ami nekem jelmez, nekik a hétköznapjuk, és megyek tovább, ezek a nők pedig maradnak, egész álló életükre bezárva a magas agyagfalak mögé, be-zár-va - rettenetes még a gondolat is."