Európa-szerte tiltják be az muszlim eredetű viseleteket, néhol a minaretek építésének is megálljt parancsoltak, a politikai versenyfutásban pedig egyre jobb ütőkártya az iszlamofóbia, mindeközben a Balkánon terrorista hálózat épül – forr a levegő Nyugat-Európa és a muszlimok között. Mindezek hátteréről, okokról és lehetséges következményekről, a muszlim-integráció megoldási modelljeiről Rostoványi Zsolt professzorral, a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Tanulmányok tanszékének vezetőjével, iszlámszakértővel beszélgettünk.
Az utóbbi időben Belgium, Franciaország, Hollandia és a katalóniai Lérida valamilyen formában betiltotta, Dánia pedig korlátozta a köztudatban az iszlámmal összeforrt ruhaviseleteket, a nikábot és a burkát. Úgy tűnik, Európa rá tudja erőltetni akaratát az iszlámra, miközben az európai felvilágosodás, valamint az EU alapeszmeként tekint a szabad vallásgyakorlásra. Van-e visszaút, vagy Európa egy radikálisabb útra lép az iszlámmal való párbeszédben?
Az igazi törésvonalak nem ebben a kérdésben vannak. Szerintem nincs huntingtoni értelemben vett civilizációs összecsapás az iszlám és a Nyugat között. Már csak azért sem, mert mind a két fél rendkívül megosztott: nincs sem egységes iszlám, sem egységes európai iszlám, és egységes Európáról sem beszélhetünk. Az viszont igaz, hogy a dolog valóban abba az irányba látszik alakulni, mintha törésvonal lenne az ún. iszlám értékek és az európai, nyugat-európai értékrend között. Valójában nem csak a muszlimokról van szó, hanem a bevándorlókról együttesen, de nyilvánvalóan a muszlimok a legszembetűnőbbek, amiben közrejátszanak az elmúlt másfél évtized eseményei; pl. szeptember 11., és az ezt követő terrorizmus elleni háború, stb. A helyzet azonban nem annyira súlyos.
Az európai értékek értelmezése - jelen esetben a vallásszabadság felfogása - többféle lehet. A nikáb - , vagy burkatilalom látszólag ellentmond ennek, európai oldalról is nagyon sokan kifogásolják a rájuk vonatkozó intézkedéseket. Egyfelől kérdés, hogy vajon a nikáb és a burka részei-e az iszlám vallásnak? Felelős muszlim vallástudósokkal összhangban mondhatom: ezek nem vallási ruhaviseletek. Tavaly pl. Egyiptomban nagy vihart kavart, hogy az Al-Azhart vezető imám, Sayed Tantawi ellátogatott egy leányiskolába, és maga szólította fel a nikábot hordó lányokat, hogy vegyék le, és ne takarják el vele az arcukat.
Másfelől többféle megfontolás húzódik a tilalmak hátterében. Vannak nagyon racionálisnak tűnő biztonsági megfontolások is, pl. hogy nem lehet egy adott személyt azonosítani, ha csak a szeme látszik ki. Megint Egyiptomot hoznám példának: az egyiptomi belügyminiszter nemrégiben hozott egy olyan rendeletet, hogy az oktatási intézményekben a hölgyek viselhetik a nikábot, ám amikor bemennek az épületbe, a bejáratnál kötelesek felfedni az arcukat a biztonsági őr előtt. Szóval komplex a kérdéskör, de azt gondolom, hogy a burka – és nikáb - kérdésből még nem kell olyan következtetéseket levonni, hogy törésvonal feszülne az iszlám és a nyugati civilizáció között. Annál is inkább, mert ez a kérdés nem csak a nyugatiakat osztja meg, de a muszlimokat is, hiszen közülük is vannak, akik nem értenek egyet a nikáb – és burka viseletével, ahogyan a tilalmával sem.
Még egyet hangsúlyozni kell: valójában nagyon kevés embert érint ez a kérdés; Franciaországban 500 és 2000 között lehet összesen azoknak nőknek a száma, akik ilyen öltözéket viselnek. Tehát összességében nem olyan nagy horderejű ez probléma, mint ahogy beállítják. Az viszont tény, hogy növekednek a feszültségek az iszlám és az európai értékrend között.
A gazdasági világválság kapcsán ezek a fesztültségek nőttek, Európában megindult a bűnbakképzés, erősödött a bevándorlás-ellenes, idegengyűlölettel teli közhangulat. A krízis enyhülésével, vagy elmúltával vajon csökken-e a muzulmánok elleni intolerancia?
Bevándorlás-ellenesség mindig is létezett, erre alapozó pártok és szervezetek mindig voltak. Ha csak az Európai Unió országaiban élő muszlimok számát nézzük, 15-25 millióan vannak, de inkább ez utóbbihoz közel. Arányuk pedig folyamatosan növekszik, hiszen az uniós lakosság száma a legtöbb országban vagy stagnál, vagy csökken, ezzel szemben a muszlimok körében magas a népszaporulat. Nem véletlen, hogy sokan Európa iszlamizációjáról beszélnek. Kétségtelen, hogy a válság felerősítette ezeket a hangokat, megerősödtek a bevándorlás-ellenes pártok. Jó példa a holland Geert Wilders Szabadság Pártjának esete, aki látványosan erősítette pozícióit a válság ideje alatt, igaz, ő már azt megelőzően is antiiszlamista húrokat pengetett. Vagyis kétségtelenül van összefüggés, de az idegenellenesség már évtizedek óta jelen van. Ezt a kérdést Európa sem az országok, sem az Európai Unió szintjén nem tudta megfelelőképpen kezelni.
A civilizációs-kulturális törésvonal egybeesik egy strukturális törésvonallal; egy gazdasági, szociális, politikai jellegű törésvonallal, amelyek felerősítik az egész problémakört. A muszlimok reprezentációja sokkal alacsonyabb, a szociális mutatóik nagyságrendekkel rosszabbak, mint az őshonos lakosságé. Periferizálódnak, a városok peremterületein élnek , sokkal rosszabb körülmények között. Tehát ez egy nagyon összetett problémakör, amelynek a megoldásával jó ideje próbálkoznak eltérő módszerekkel, különböző országok.
Ezek között van-e olyan, amit példaként lehetne állítani az integrációs törekvések elé?
Nincsen, mert mindegyik ország más módszerrel közelíti meg a problémát. Franciaország az asszimilációval próbálkozott, Nagy-Britannia a multikulturalizmussal. Ez utóbbi kudarcáról az utóbbi időben rengeteg cikk született a brit és a német sajtóban is. Ezzel az a baj, hogy a multikulturalizmus nem feltétlenül negatív fogalom. Bassam Tibi, Németországban élő neves iszlámszakértő pl. az integráció ellentettjeként, gettósodásként értelmezi. Az ő felfogásában a multikulturalizmusban szeparált közösségek élnek egymás mellett, anélkül, hogy bármiféle közös nevező lenne közöttük. Mégis, a multikulturalizmus sikerére létezik élő példa, elég Kanadára gondolni, ahol évek óta jól működik a brit és francia közösség együttélése. Franciaországban, Németországban és Nagy-Britanniában is vannak olyan minták, amik követendőek lennének, de országosan nem mondhatjuk, hogy mindenütt ugyanúgy megoldott a kérdés. Összességében inkább a negatív példák dominálnak.
Léteznek azonban nemzetközi kezdeményezések is, az ENSZ égisze alatt felállított Civilizációk Szövetsége (UNAOC) pl. diskurzusra szólít fel - az ilyen próbálkozásoknak lehet foganatja?
Ezek a kezdeményezések egyfelől nagyon jók, másfelől viszont semmit nem oldanak meg. Rengeteg ehhez hasonló kezdeményezésre sor került már az elmúlt években. Például minden évben rendeznek olyan találkozókat, ahol három nagy világvallás képviselői összeülnek, és rendre megállapítják – amit én is vallok - , hogy nincs szignifikáns különbség a különböző vallások között és semmi akadálya nincsen a párbeszédnek. De önmagában ettől a muszlimok európai integrációja egészen biztosan nem oldódik meg. Nagyon hathatós és konkrét intézkedésekre van szükség. Még egyszer hangsúlyoznám: nem civilizációs-kulturális, hanem szociális, gazdasági, politikai és egyéb intézkedésekre van szükség. Arra, hogy Németországban a német, Franciaországban a francia, Hollandiában a holland vezetés tegyen meg mindent ennek a problémának a megoldása érdekében. A foglalkoztatás, az egészségügy, a szociális gondozás terén próbálja meg minél jobban integrálni a muszlimokat.
Tehát valójában az államokon múlik sok minden. Meg kell keresniük azt, hogy ki a megfelelő partnerük, mert az is probléma, hogy különböző muszlim szervezetek vannak egyes országokban különböző vezetőkkel, akik egymással rivalizálnak. A kormányok így esetenként azt sem tudják, kivel tárgyaljanak. Azt gondolom, hogy nagyon hosszú távra ható, rendkívül komplex intézkedéssorozatra van szükség, ami ezeknek az embereknek az életkörülményeit, politikai képviseletét, egészségügyi viszonyait, oktatását javítja. Jobban be kellene vonni őket mindebbe, azzal együtt, hogy meghagyják nekik azt a lehetőséget, hogy a kulturális sajátosságaikat megtarthassák. Abban nem látok semmi kivetnivalót, ha másfaja öltözékben járnak, másfaja szokásokat követnek. Nyilván azzal a feltétellel, hogy az adott országban uralkodó jogrendszert és politikai intézményrendszert mindenképp tisztelniük kell. Kétirányú folyamatnak kell lennie, ami az állam részéről is, és a közösségek részéről is nagyon sokrétű intézkedéssorozatot igényel. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a jelenlegi helyzet mindennek nem látszik kedvezni, inkább a negatívabb folyamatok látszanak felerősödni, a szélsőségesség látszik növekedni mindkét fél részéről. Ezt kellene háttérbe szorítani úgy, hogy a mérsékelt többség kapjon hangot és megfelelő állami intézkedéssorozattal párhuzamosan csökkentsék a konfliktusokat.
Mi a helyzet az EU szerepvállalásával?
Kérdés, hogy milyen módon tudna szerepet vállalni. Rengeteg tanulmányt, ajánlást készítenek a probléma megoldására, de mivel teljesen eltérő az egyes országok helyzete, ezért kevéssé tudnak egységes megoldást kínálni. Általánosságban ezt a kérdést nem lehet kezelni. Pl. Franciaországban elsősorban maghrebiek vannak, akik a nyelvet kiválóan beszélik. Nagy-Britanniában főleg ázsiaiak élnek, akik a régi Brit Nemzetközösségnek voltak a tagjai (pl. Bangladesből, Pakisztánból) - nekik ugyancsak nem okoz gondot a nyelv. Németországban zömmel törökök adják a muszlim kisebbségek nagy részét, egész más háttérrel, nyelvi problémákkal is vegyítve.
Mindezek párosulnak az eltérő nemzetfogalommal. Franciaország klasszikusan államnemzet, ahol azok képezik a nemzet részét, akik az országhatárokon belül élnek. Ezzel szemben a német nemzetfogalom a kultúrnemzet fogalmat hirdeti, ami szélsőségesen fogalmazva azt jelenti, hogy az válik a német nemzet részévé, aki beleszületik. Nagy viták folynak arról, hogy mi a britség, vagy éppen a németség és vajon egy törökből mikor lehet német. Lehet-e egyáltalán akár egy második, harmadik generációs török német. Most már azt mondják, hogy lehet.
Magyarán szólva ezek lokális kérdések, ezért nem hiszem, hogy az EU bármit el tudna érni ebben a kérdésben. Nincs globálisan ilyen konfliktus, hogy iszlám és a Nyugat, csak a sajtó szintjén. Konkrét problémákat kell megoldani: a Kölnben élő muszlim törökök helyzete nem hasonlítható össze egy más városban élő muszliméval, aki történetesen algériai. Ezek gyakran nem is országos problémák, hanem helyiek. Országos szinten sem könnyű kezelni, még kevésbé az EU szintjén.
Az Európában végzett közvélemény-kutatások egyértelműen rámutatnak, hogy bár az emberek az iszlámot a terrorizmussal és a nők elnyomásával kapcsolják össze, nagy részük valójában vajmi keveset tud magáról a vallásról. Hogyan lehetne változtatni ezen a helyzeten?
Megítélésem szerint ez az egyik legnagyobb probléma, de a másik oldalon is hasonló a helyzet: kölcsönösen elég keveset tudnak egymásról. Vagy, amit tudnak, az tendenciózusan a médiából és egyéb helyekről kiragadott tudás, ami messze van attól, hogy reális képet kapjanak a másikról. Ahhoz, hogy ezek a konfliktusok megszűnjenek, vagy legalább enyhüljenek, az is alapvetően szükséges, hogy megismerjük a másikat. Mindig attól félünk, amit nem ismerünk, és amiről tévképzeteink vannak. Rengeteg minden múlik a médián, illetve összességében az oktatási rendszeren, hogy reális képet adjon más kultúrákról, hogy elfogadtassa a másságot, toleranciát tanítson más kultúrák és gondolkodásmódok iránt. Ez pedig így, hogy 25 millió muszlimmal élünk együtt, különösen indokolt. Nem beszélve arról, hogy Törökország esetleges EU-csatlakozásával 70 millió fővel gyarapodna az EU muszlim lakossága, ami jelentősen megváltoztatna mindent az unión belül is, elég csak az európai identitás kérdésére gondolnunk.
Az európai muszlimokat mindazonáltal annak figyelembevételével kell megítélni, hogy ők hogyan látják saját magukat. A muszlimok integrációs hajlandóságáról pl. Franciaországban, Nagy-Britanniában, Spanyolországban és Németországban is megkérdezték a keresztényeket és a muszlimokat is. A keresztények többsége azt gondolta, hogy a muszlimok nagy része nem akar integrálódni, a muszlimok nagy többsége pedig azt, hogy igenis akarnak.
A Nagy-Britanniában élő muzulmánokat arról is megkérdezték, hogy minek tartják magukat elsősorban: muszlimnak, vagy britnek. Ebből az derült ki, hogy nagy többségük elsősorban muszlimnak érzi magát, ugyanakkor arra a kérdésre, hogy ebben látnak-e valami ellenmondást a brit államhoz fűződő lojalitásukban, 95 százalékuk nemmel felelt. Vagyis az, hogy elsősorban muszlimként tekintenek magukra, nem akadályozza őket abban, hogy hazájukhoz lojális, jó brit állampolgárok legyenek
Az Ön által is említett Geert Wilders mostanra olyan mértékű befolyásra tett szert Hollandiában, hogy döntően képes lehet befolyásolni az állam törvényhozását. Ha Hollandiában lehet politikai tőkét kovácsolni az iszlámellenes szólamokból, akkor gyaníthatóan másutt is működhet ez a módszer.
Igen, elképzelhető, sőt, szinte biztosra vehető, hogy az erre alapozó pártok növelik a befolyásukat. De hozzátenném, hogy a politikai vezetések reálisan nézve hangsúlyozzák, hogy itt nem iszlámellenességről van szó, és elismerik az iszlám vallás értékeit is, azokat a pozitívumokat, amit a világ az iszlámnak köszönhet. A probléma az, hogy a szélsőséges pártok rendkívüli módon leegyszerűsítőek. Általában egy kalap alá veszik a muszlimokat, akiket azonosítanak bizonyos szélsőségességgel, és ezt a hangulatot lovagolják meg. Jóllehet, legalább akkora a törésvonal a muszlimokon belül, mint a nem muszlimok és muszlimok között, állandó küzdelem folyik az iszlám értelmezéséért. A másik fő probléma, hogy a radikálisok tematizálják az iszlám diskurzust. A mérsékeltek defenzívában vannak, a szélsőségesek hangja hallatszik a legerőteljesebben, és a média is zömmel a velük kapcsolatos hírekkel van tele. Annak nincs hírértéke, ha valaki becsületesen végzi a dolgát, annak viszont természetesen van, ha valahol erőszakos cselekményre kerül sor. Az emberek hajlamosak az általánosításokra, könnyen összhangba hozzák az egész iszlámot a szélsőségességgel.
Nagy probléma, hogy a muszlimok azok, akik a legláthatóbbá váltak. Gondolok a hagyományos női öltözékre, ami nagyon különböző az európaitól; a városok fölött magasodó minaretekre, amik szintén nagyon különböznek a megszokott európai épületektől. Itt van pl. a svájci minaret építési moratórium, amely megint csak egyfajta szimbóluma az ellenérzéseknek. Jóllehet, Svájcban összesen négy ilyen épület található, mégis roppant nagy támogatottsággal fogadták el ezt a meglehetősen kétséges tilalmat. Ezek a tilalmak arra mutatnak rá, hogy elsősorban az európaitól szembeötlően eltérő másságot próbálják betiltani. Mindazonáltal ezek az intézkedések ellentétbe kerülnek az európai felvilágosodásban gyökerező alapértékekkel is. Nagyon nehéz meghúzni azt a határvonalat, hogy egy ilyen intézkedés mennyiben sérti, vagy nem sérti az Európában elfogadott értékrendet.
Az európai iszlámellenességet deklaráltan Geert Wilders vállalja fel a legnyíltabban, lépten-nyomon iszlamofób megnyilvánulásokkal hívja fel magára a figyelmet, sőt, kimondottan az iszlám elleni nemzetközi együttműködésen munkálkodik. Fitna című rasszista felhangú filmje és diszkriminatív megnyilvánulásai miatt a hetekben az amszterdami bíróság elé citálták. Sokak szerint az itt születő ítélet akár szimbolikus is lehet az iszlám és Nyugat közötti feszültségekre nézve. Mi erről a véleménye?
Bizonyos szempontból mindenképpen meghatározó lehet. Maga a Fitna egy rövid, de rendkívül tendenciózusan elkészített film. Részint a Fitna, részint pedig Wilders azon kijelentései, amelyekben a Mein Kampfhoz hasonlította a Koránt, valóban látványos, szélsőséges megnyilvánulások voltak. De nyilván nem ő az egyetlen. Itt van pl. Theo van Gogh filmrendező, akit néhány évvel ezelőtt egy muszlim férfi gyilkolt meg. Ő ugyancsak rendkívül szélsőséges, a muszlimokat becsmérlő kijelentéseiről volt ismert.
A szólásszabadság alapvető európai érték, amiről nagyon nagy vita van. Magyarországon is nagyon nehezen dönthető el, hogy hol kezdődik egy gyűlöletbeszéd, meddig terjed a szólásszabadság határa. Az a kérdés, hogy egy liberális értékrendben mit és hol lehet korlátozni. Meddig terjedhet az, amíg valaki – akár nyilvánosan – másokat, mások hitét becsmérli. Ebben soha nem volt konszenzus, így most sincs. Tehát egy ilyen ügyben hozott döntésnek nyilván nagyon komoly kihatásai lehetnek, de nem hiszem, hogy jelentősen befolyásolná a globális, európai helyzetet. Nem hiszem, hogy döntés - kimenetelétől függetlenül – befolyásolná Wilders szavazóit, vagy a muszlimok magatartását. Hovatovább, a holland muzulmánok körében éppen nemrég készült egy felmérés, ami arra mutatott rá, hogy a Hollandiában élő muszlimokat elgondolkodtatja a Szabadság Párt erősödése, hogy ilyen körülmények között érdemes-e nekik ebben az országban maradni.
Sokan a saría újraértelmezésében látják az iszlám alkalmazkodásának egyik zálogát, ami már csak azért is lenne időszerű, mert pl. az imént említett Theo van Gogh gyilkosa, Mohammed Bouyeri is ennek betartására hivatkozva védekezett a bíróság előtt, mondván, a hitetlenek ellen elkövetett erőszak az iszlám törvények szerint engedélyezett. Irán ugyancsak az iszlám törvényekre hivatkozva dobta be, hogy valójában nincs is atombombájuk, hiszen az az iszlám törvényekkel ellentétes. Úgy tűnik, egyesek pusztán a politikai - , vagy jogi taktikázás eszközeként használják fel az elavult törvényeket. Mit gondol erről?
Azt gondolom, hogy a fennálló konfliktusok meghatározóan politikai jellegűek. Az iszlám, mint vallás és a kereszténység, mint vallás között abszolút nincs kibékíthetetlen ellentét. Sőt, azt gondolom, hogy a három nagy monoteista világvallás (a judaizmussal együtt) közös tőről ered, ezért rengeteg a hasonlóság bennük. Mindegyik ugyanazokat a célokat tűzi ki maga elé. Mindegyik egy istenben hisz. Nem hogy kibékíthetetlen ellentét, de érdemi ellentét sincs közöttük. A probléma azok között van, akik a vallásaikat a saját céljaik érdekében használják fel, rendszerint politikai, vagy ideológiai célok érdekében. Az iszlám esetében is az jelenti a problémát az elmúlt években, hogy erőteljesen átpolitizálódott, ami a reiszlamizáció folyamatának egyik jellegzetes része. Ami az iszlám törvényekre való hivatkozásokat illeti, megint csak hangsúlyozni szeretném, hogy az iszlámon belül két nagyon markáns irányzat különíthető el egymástól: az egyik az iszlamistáké, a másik pedig a modernistáké. Általában előbbiek felfogása látszik uralni az egész iszlámot, de ott van mellettük – sajnos kevésbé hallhatólag és láthatólag – a modernista felfogás képviselői, akik egészen másképpen értelmezik az iszlámot és annak törvényeit.
Az európai iszlámnak van egy nagyon jelentős képviselője, Tariq Ramadan. Ő éppen az európai iszlám sajátosságaiból – vagyis abból, hogy Európában kisebbségben vannak – indul ki, holott az iszlám törvénykezés általában az iszlám többségi pozíciójából definiálja magát. Tehát egész más feltételrendszer az, ahol kisebbségben van az iszlám, és ahol szükségképpen neki kell alkalmazkodnia. Az, hogy pontosan mit mond ki az iszlám törvény, az is állandó vita kérdése, a muszlimok között is. Sokan hivatkoznak a saríára, mint iszlám törvényekre (igaz, ez a meghatározás nem egészen pontos). A modernista muszlimok éppen arra hívják fel a figyelmet, hogy a saría is emberi termék. Vagyis adott korban, adott feltételek között emberek hozták létre, és amikor az iszlám keletkezett és létrejött a saría is, az az iszlám terjedésével egészen más volt Iránban, majd megint más Indonéziában. Éppen ezért mondják sokan, hogy Európában dekulturalizálni kell az iszlámot, a saríát pedig - mint egyfajta kulturális rárakódást - le kell bontani az iszlámról. Egészen más feltételrendszer van a mai Európában, mint volt többszáz évvel ezelőtt Szaúd-Arábiában, vagy Iránban, később Indonéziában.
Tény ugyanakkor, hogy az iszlám világban ezek az intézkedések, adott esetben mondjuk a halálbüntetés, vagy a különböző büntetőjogi intézkedések - ami a saríának csak egy nagyon szűk szegmense – európai környezetben egészen másképp alkalmazandók. Sokan mondják, hogy ezekre moratóriumot kellene hirdetni. Nicolas Sarkozynek még belügyminiszterként volt egy televíziós vitája Tariq Ramadannal, ahol Sarkozy megkérdezte a muszlim képviselőt, hogy vajon hogyan értékeli azt a törvénypontot, ami kimondja, hogy házasságtörésért megkövezéssel lehet elégtételt venni az iszlám törvénykezés szerint. Erre Ramadannak az volt a válasza, hogy hosszas, meghatározatlan idejű moratóriumot hirdetne a megkövezésre. Azért nem mondhatta, hogy ezzel a törvénnyel egyáltalán nem ért egyet, mert tudja, hogy az iszlám világban sokan ezt úgy értelmezik és úgy tartják, hogy ez tulajdonképpen Isten rendelkezése, ráadásul párhuzamba állítják a nyugati, szabados erkölccsel. Sokan úgy érvelnek, hogy Iránban az ilyen jellegű szexuális szabadosság, a női test áruba bocsátása elképzelhetetlen, mert ott betartják az isteni törvényeket, amik tiltják az ilyen cselekedetet.
Ez megint egy sokoldalú kérdés, de az nyilvánvaló, hogy egy európai országban kisebbségben élő muszlimnak az ottani politikai, jogi rendszert el kell fogadnia. Ha multikulturalizmusról beszélünk, akkor a kulturális sajátosságok megmaradhatnak, de az adott ország játékszabályait mindenkinek be kell tartania, mert egy közös normának léteznie kell, amibe egy ilyen jellegű gyilkosság nem fér bele. A saría alkalmazása Európában tehát nem lehetséges.
Az iraki politikus, Ijád Alláwi a közelmúltban tartott előadást a CEU-n, ahol beszédében háromféle iszlám felfogást különböztetett meg : a fundamentalistákat, azokat, akik a saría újravizsgálása alapján, nyugati elvek szerint reformálnák az iszlámot, végül azokat, akik a politikai intézményeket és a liberális demokráciát átvennék, de a mindennapi életre vonatkozó iszlám előírásokat érintetlenül hagynák. Lehet-e egységet alkotni a három vonulatból?
Ezeket kombinálni valószínűleg nem lehet: az iszlámon belül mindig is voltak irányzatok, teljes egységre nincsen esély. Rendkívül megosztott az iszlám világ. Ezért is gondolom, hogy azok az aggályok, amelyek egy világméretű iszlám kalifátus létrehozásáról szólnak, teljesen alaptalanok. Kérdéses lehet ugyanakkor, hogy az irányzatok közül melyik lehet a legelterjedtebb. A fundamentalisták az iszlám gyökerekhez nyúlnának vissza, a modernisták pedig átvennék a nyugati elvek egy részét. A fundamentalisták inkább a világot akarják megváltoztatni, és az iszlámhoz igazítani, míg a modernisták inkább az iszlámot akarják megváltoztatni és a világhoz igazítani. Az alapvető dilemma a retradicionalizáció és a modernizáció kettőssége. Mint említettem, a 70-es évek eleje óta felerősödött az iszlám gyökerekhez való visszatérés, másfelől pedig van egy modernizációs kényszer, hogy a globalizálódott világot követni tudják, különben leszakadnak.
Még egy dologra felhívnám a figyelmet: nekünk nem az iszlámot kellene szem előtt tartanunk, hanem a muszlimokat. Az iszlám világ végtelenül differenciált: jelen pillanatban az iszlám országaiban olyan autoriter politikai rendszerek vannak hatalmon, olyan gazdasági berendezkedéssel, amiknek – megkockáztatom – közük nincs az iszlámhoz. Egyiptom politikai berendezkedését a legkevésbé az határozza meg, hogy az iszlám világon belül van. De mondhatnék mást is, a lényeg, hogy a politikai rendszerek nem az iszlám vallás szerint működnek. Éppen ez a fundamentalisták fő baja a saját politikusaikkal és ezért támadják őket. Előfordul, hogy Európában egyes iszlám közösségekben sokkal inkább az iszlám a meghatározó, mint egyes iszlám országokban.
Kétségtelen tény, hogy nagy előrelépés lenne, ha a modernisták hangját jobban lehetne hallani, akik között nagyon sok kiváló teoretikus van, és akik összeegyeztethetőnek gondolják a demokráciát és az iszlámot, valamint az iszlámot és a különböző ún. európai értékeket, a liberalizmust, vagy más effélét. Nagyon sok olyan anyag születik, amiben az szerepel, hogy az iszlám és a demokrácia nagyon is összeegyeztethetők. Nagyon sokan az európai keresztény pártok mintájára azt hangsúlyozzák, hogy elviekben minden további nélkül létrejöhetne egy muszlim demokrata, liberális, vagy akár szocialista párt is.
Végezetül térjünk ki Európa aktuális terrorfenyegetettségére: Franciaországban és Hollandiában egyre több olyan intézkedést vezetnek be, ami a radikális iszlamisták célkeresztjébe vonzza az országokat, október eleji sajtóhírek pedig potenciális brit és német al-Kaida-célpontokról is beszámoltak. Ezzel párhuzamosan a boszniai vahabita merényletek láttán sokan az iszlám terrorizmus új melegágyának születéséről beszélnek Bosznia-Hercegovina kapcsán. Lesz-e újabb terrortámadás, és lehet-e Bosznia az európai terrorhálózat centruma?
A veszély állandóan fennáll, de igen komoly készültségben vannak a biztonsági erők. Nagy-Britanniában állítólag sokkal több merényletre került volna sor, ha nem lettek volna annyira éberek a brit szolgálatok. Azt nem gondolom, hogy a fenyegetettség növekedne, ugyanakkor azt sem lehet mondani, hogy ne lehetne bármikor számítani terrortámadásra, ha 9/11 hasonló volumenűre talán nem is, de mondjuk madridi, londoni merényletekhez hasonló nagyságrendű merényletre tömegközlekedési eszközön, vagy bárhol, elvileg lehet számítani. Hogy a merényleteknek Bosznia lehet a melegágya, azt nem hiszem, Szaúd-Arábia és Irán már jóval korábban kiépítette a nemzetközi hálózatát.
Ami a kézzelfogható problémát jelenti, az a radikális imámok tevékenysége, mert az általuk vezetett mecseteknek óriási szerepe van a Nyugat-Európában élő muszlim kisebbségek körében. Ezeket az imámokat általában importálják a Közel-Keletről, Pakisztánból, innen-onnan. A radikális imám könnyebben szervez meg maga körül egy merénylet végrehajtására képes közösséget. Erre már a nyugat-európai országok vezetői is rájöttek, és most kezdték felismerni az imámképzés fontosságát. Franciaországban és Németországban olyan imámokat próbálnak képezni, akik tisztában vannak a Nyugattal, az adott ország viszonyaival, és tökéletesen beszélik a választott ország nyelvét.
Azért kellene jobban együttműködni a mérsékeltekkel és mindenképpen törődni az életkörülmények javításával, mert ezáltal csökkenthetők azok a motivációk, amelyek egy-egy csoportot erőszakos akciók végrehajtására ösztönöznek. A 2005-ös londoni támadások után is kiderült, hogy olyanok hajtották végre az akciót, akik már Angliában születtek, anyanyelvi szinten beszélték a nyelvet, és ott jártak iskolába. Tehát ezeket felderíteni még sokkal nehezebb, mert nem más országokból jöttek be. Tony Blair akkor nagyon helyesen járt el, mert azonnal összehívta a különböző muszlim közösségek vezetőit és közösen próbálták megtalálni a megoldási lehetőséget. Ebből is látszik, hogy lehetséges, és nagyon fontos az állandó kommunikáció a kormányzat és a különböző muszlim közösségek között.
