Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. november 5., péntek

Európának kéne nyomást gyakorolnia a zsidó entitásra


A Magyar Külügyi Intézetben péntek délelőtt Ahmad Abdelrazek, a Palesztin Hatóság hazánkba akkreditált nagykövete tartott előadást a közel-keleti béke esélyeiről. A néha felfokozott hangulatú vitából megtudhattuk: a nagykövet szerint Európának sokkal többet kéne tennie a palesztin nép érdekében, többek között nagyobb gazdasági nyomást kéne gyakorolnia a zsidókra a béke megteremtéséért.

A nagykövet szerint a jelenlegi helyzet megértésében sokat segíthet, ha abból indulunk ki, hogy háború van a két fél között. Az emberek szeretik azt hinni, a zsidók és a palesztinok minden tekintetben egyenlők, és ezért mindkét fél felelősségét is egyenlőnek tartják, ami azonban alapvetően rossz feltételezés. Palesztina megszállt terület, ezért a tárgyalások alapját eddig is és ezután is az fogja képezni, hogy Izrael hagyja el a megszállt területeket.
A nagykövet elmondta: az oslói megállapodás óta folyamatosan nőtt a megszállt területeken élő zsidó telepesek száma, ezért a palesztin oldal nem igazán érti, hogyan bízhatnának meg a másik félben a tárgyalások során. A palesztin oldal igyekszik ellenőrzés alatt tartani saját szélsőségeseit és a nyugati segítséggel megszervezett rendőrség is hatékonyan működik. Ennek ellenére az zsidók sokszor behatolnak a palesztin területekre, és letartóztatnak embereket, amit a palesztinok természetesen azonnal elítélnek.
A nagykövet szerint az egyik legfontosabb ügy a biztonság megteremtése, ugyanis ez teszi lehetővé a békés építkezést és a normális életet. A zsidó megszállás a mindennapi életre is nagy hatással van. Jelenleg több mint 130 kolónia van palesztin területeken, de igazából nem is a településekkel, hanem az azokat körbevevő „biztonsági területekkel van”, amelyek a Nyugati Part (Ciszjordánia) 42 százalékát foglalják el. A víz is komoly probléma: az izraeliek napi 400, a palesztinok 60 liter vizet használatnak fel fejenként, ami fájó egyenlőtlenség, és teljességgel tarthatatlan. A víz még a palesztin területeken is zsidó ellenőrzés alatt van, a hozzáféréshez pedig a zsidó hadsereg engedélye kell.
Abdelrazek szerint most nem jelenthetjük ki, hogy a Palesztin Hatóság lenne Ciszjordánia kormánya, ugyanis a PH csak a palesztin városokat és a palesztin embereket ellenőrzi, minden más állami funkció zsidó kézben van. A helyzet sokszor teljesen abszurd: a palesztin rendőrség nem foghatja el a zsidó telepeken fosztogató tolvajokat, ugyanis számukra tilos a belépés a biztonsági zónákba.
Cionista oldalról Benjamin Netanjahu a nagykövet véleménye szerint nem tudja támogatni a béketárgyalásokat, mert azonnal megbukna a kormánya. A palesztinok szeretnének tárgyalni, de csalódottak a zsidó álláspont változatlansága és a folytatódó telepépítések miatt.
A nagykövet a kétoldalú tárgyalások menete miatt is kifejezte kiábrándultságát. Szerinte már eddig is sok cionista kormánnyal tárgyaltak, egy dolog azonban mindig közös volt az asztal máik oldalán: az újabb és újabb izraeli tárgyalók soha nem ismerték el a korábban elért eredményeket, és mindig a nulláról akarták kezdeni a megbeszéléseket. Ezzel rengeteg értékes időt veszítettek a tárgyalópartnerek, ami nyilvánvalóan lehangoló volt a palesztinok számára. Abdelrazek szerint újra fel kell venni az oslói tárgyalások fonalát, és egyezségre kell jutni a biztonság kérdéséről is. A nagykövet szerint Jeruzsálemnek kell Palesztina fővárosának lennie, a palesztin kormány nem nyugszik bele más megoldásba. A menekültek kérdéséről és visszatéréséről sem mondanak le, és ráadásul ebben az ügyben az ENSZ is támogatja őket.
Ha a zsidók nem mennek bele a tárgyalásokba, és nem fejezik be az építkezéseket, még mindig több választása marad a palesztin kormánynak. A palesztinok elzárkózhatnak a további egyeztetések elől, valamint az Egyesült Államokhoz és az ENSZ-hez fordulhatnak. Ha a zsidó entitás nem enged, akkor apartheid fog kialakulni, de egy ilyen rendszer szükségszerűen bukásra van ítélve, ahogy Dél-Afrikában is, és Izrael nemzetközi tekintélyének elvesztéséhez vezethet.
Mi lesz Európa szerepe – tette fél végül a kérdést a nagykövet, aki aláhúzta: Európa a palesztinok legnagyobb támogatója, az uniós tagállamok eddig is nagylelkűen támogatták a palesztin népet, de politikai támogatást sajnos nem adtak. Európa ugyanakkor komoly nyomást gyakorolhat mindkét félre, ugyanis az EU Izrael legnagyobb kereskedelmi partnere, így Brüsszelnek jelentős súlya lehet a béketárgyalások során.

Ima a kiégett mecset előtt


Jászberényi Sándor emlékezése a  Mindennapi oldalán


Palesztin férfiak imádkoznak a Gázai övezetben készült felvételeinken. A pénteki nagy imádságot (Szalátul-Al Dzsumaa) az izraeli rakétatámadásban kiégett a Khulfa ar Rásidún mecset előtt, Dzsabalijában végzik.
A mecsetet a Mohamed prófétát ( صلى الله عليه وسلم‎ ) követő „helyesen vezetett” Kalifákról nevezték el. Miután a Hamász politikai mozgalom fegyveres puccsot hajtott végre a Gázai övezetben, a mecsetet politikai célokra és egyfajta vallási központként is használták. Izrael 2009 januárjában az Öntött Ólom hadművelet keretein belül bombázta le, mert fegyveres Hamász harcosok kerestek menedéket a falai között. Az épület teljesen kiégett.
A képeket 2009 márciusában készítettük, közvetlenül az Öntött Ólom hadművelet lezárulása után. Az imám Móser Maszri volt, a Hamász egyik vallási ideológusa. Pénteki példabeszédében (kutba) úgy jellemezte a háborút, hogy az „angyalok is fegyvert fogtak” az „elnyomó” Izraeli Védelmi Erők ellen.
Az imádság alatt számtalan utcagyerek gyűlt össze, főleg azok, akiknek szülei meghaltak az offenzíva során, hogy a vallásos muszlimoktól alamizsnát kérjenek.

Nekitámadt egy nikábot viselő nőre - csak felfüggesztett börtönt kapott!


Egyre inkább tartanak a muszlim nők
potenciális támadóiktól a "művelt Nyugaton"

A Borsod Online híre


Egy hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt egy francia bíróság csütörtökön egy nyugdíjas tanárnőt, aki rátámadt egy arab nőre, mert az arcát eltakaró muzulmán ruha volt rajta. A vádlott korábban több arab országban tanított.




A volt tanár egy üzletben támadt rá a 26 éves nőre, aki az Egyesült Arab Emírségekből jött. Először megpróbálta róla lerángatni az egész testét és arcát eltakaró niqabot, aztán megütötte, megkarmolta, egyik kezét pedig megharapta.


"Tudtam, hogy egy nap nem bírom tovább, mert nagyon dühített ez a ruhaviselet" - mondta a vádlott, aki saját állítása szerint régóta küzd a nők jogaiért. 

A párizsi bíróság csütörtöki ítéletének indoklása szerint a nyugalmazott tanár viselkedése "olyanok intoleranciáját is gerjeszti, akik tagadják az együttélést és a párbeszédet a különböző életformájú, kultúrájú és hitű emberek között." 

A francia törvényhozás októberben hagyta jóvá azt a jogszabályt, amely betiltja az egész testet, így az arcot is eltakaró muzulmán női ruha, a nikáb és a burka nyilvános viselését Franciaországban, ahol becslések szerint hatmillió muzulmán él, (de maximum csupán kétezer hordhat nikábot vagy burkát -szerk.).

Az evangélikusok ellenzik a muszlimokkal való konfliktust

A Lutheránus Világszövetség (LVSZ – LWB) főtitkára, Martin Junge óva intett attól, hogy az iszlám és a keresztpnység közötti konfliktust hagyjuk elhatalmasodni. „Nem szabad hagynunk, hogy az iszlámmal folytatott párbeszéd során elfeledjük azokat a közös vonásokat, amelyek a kereszténységet az iszlámmal összekötik” – mondta a chilei teológus az epd-nek nyitalkozva. A 49 éves férfi hivatalosan hétfőtől lett főtitkár.
Az LVSZ főtitkára az iszlám-konflitus ellen van
A keresztény egyházknak nagyon nyitott magatartást kellene tanusítaniuk az iszlámmal szemben – mondta Junge. Emlékeztetett egyidejűleg arra, hogy a gyengék és szükséget szenvedőkről való gondoskodás mennyire fontos alappillére mindkét vallásnak. A humanitárius projektekben muszlimok és keresztények két a kézben tudnak együtt munkálkodni, így például az indonéziai tsunami katasztrófakor is így volt 2004-ben.
„Az emberek félelmeit megértem az iszlámmal szemben, de nem szabad, hogy ez a félelem határozza meg az egész párbeszédet” – mondta Junge.
Az LVSZ főtitkára emlékeztetett arra, hogy a svájci minaretek tilalmát a keresztény egyházak elutasították, az állampolgárok azonban mégis 2009-ben az építési tilalomra szavaztak a népszavazáskor.
Junge utalt az 1530-ból származó Augsburgi Hitvallásra is, amely kritizálta az iszlámot, de ezzel egyidőben hozzátette, hogy maga luther Márton a Korán fordítását is szorgalmazta, sőt még előszót is írt hozzá. Luther tehát szerette volna elérni, hogy az emberek a Korán igazságát megtapasztalhassák.

2010. november 4., csütörtök

Közel-keleti témájú könyvbemutató Budapesten

A szír keresztény apától született Al Ghaoui szerint
a veszélyre nem lehet felkészülni

Al Ghaoui Hesna: Háborúk földjén – Egy tudósítónő vallomásai
a válságövezetek megrázó hétköznapjairól című kötetének bemutatójára.
 
 
Időpont: 2010. november 9., (kedd), 18 óra
Helyszín: Nyugati téri Alexandra Pódium
(1055 Budapest, Nyugati tér 7.)
 
Al Ghaoui Hesna beszélgetőtársa: Vujity Tvrtko, Pulitzer-Emlékdíjas televíziós riporter.
 
 
Al Ghaoui Hesna szerkesztő-riporter.
Az elmúlt években tizenöt országból, számos háborús övezetből tudósította a Magyar Televíziót.
Elsősorban a Közel-Keleten mozog otthonosan, hiszen édesapja szíriai.
Riportjaival kétszer is Kamera Hungária Díjat nyert.
 
 
A meghívónk mellett csatoljuk a kötet borítóját is, illetve küldjük a könyv ajánlószövegét.
 
 
Al Ghaoui Hesna: Háborúk földjén
Egy tudósítónő vallomásai a válságövezetek megrázó hétköznapjairól
 
165x235 mm, 232 oldal, ára: 2.999,- Ft
 
Háború...
terrorizmus...
bombázás...
éhezés.
Nekünk híranyag, millióknak viszont húsba vágó valóság, a mindennapok része. Hiába hullanak bombák az ellenséges repülőgépekről, hiába lövöldöznek vaktában az utcán járókelőkre, az élet nem áll meg. Csakhogy a háborús hétköznapok nem férnek bele a híradásokba. Ezért utazik a helyszínre a riporter, hogy egyszerű, emberi helyzeteken keresztül mutassa be, hogyan lehet túlélni mindezt.
A "Háborúk földjén" persze a szerzőről, Al Ghaoui Hesnáról is szól, akinek a válságövezet veszélyein túl meg kell küzdenie az élet legbanálisabb szituációival is: egy lemerült akkumulátorral vagy a lábán felejtett papuccsal, ami nem igazán passzol a golyóálló mellényhez. És aki civilben ugyanolyan átlagember, mint bárki más: a húgával bulizni jár, és karácsonyi partikat rendez a családjával. Kivéve, amikor nem. Amikor pillanatok alatt kell mindezt hátrahagynia és elutaznia oda, ahonnan mindenki más menekülni próbál...
Al Ghaoui Hesna szerkesztő-riporter. Az elmúlt években tizenöt országból, számos háborús övezetből tudósította a Magyar Televíziót. Elsősorban a Közel-Keleten mozog otthonosan, hiszen édesapja szíriai. A jogi diploma megszerzése után külpolitikai újságíróként kezdett dolgozni. Riportjaival kétszer is Kamera Hungária Díjat nyert, a Gázai övezetben forgatott tudósítása pedig bekerült a Monte-carlói Televíziós Fesztivál döntős alkotásai közé. "Néma bölcsők" című, gyerekhalandóságról forgatott dokumentumfilmjét az Al-Jazeera Filmfesztiválon is vetítették. A Millenniumi Fejlesztési Célok jószolgálati nagykövete.
 
 
Ajánljuk figyelmükbe a www.hesna.net oldalt is, ahol további fotókat találnak a könyvhöz kapcsolódóan, illetve hamarosan elindul itt a szerző video-blogja is.
Ide azok a videók kerülnek feltöltésre, melyeket a szerző az utazásai során készít, valamint interjúkat, kritikákat is olvashatnak ezen az oldalon.

Muszlimok a keresztények védelmében


Egyiptom, Kairó – Egy egyiptomi iszlamista szervezet elítélte az Al-Kaidát, amiért megfenyegette az ország keresztény közösségét. A fenyegetést azért kell komolyan venni, mert Bagdadban a terroristák hétvégén elfoglaltak egy keresztény templomot, és megöltek 46 hívőt.

A Muszlim Testvériség szervezete felszólította az egyiptomi kormányt, hogy biztosítsa a Kopt keresztény szent helyek védelmét. A felhívás válasz arra a fenyegetésre, amelyet az Al-Kaida az Egyiptomban élő keresztényeknek címzett.  A Muszlim Testvériség közleménye arra emlékezteti, főként az iszlám követőit, hogy kötelességük megvédeni a monoteista vallásokhoz köthető szent  helyeket .
Az egyiptomi biztonsági erők a bagdadi támadás és a fenyegetés után megerősítették a keresztény közösségek védelmét, a templomok őrizetét.

Geert Wilders és a muszlimok



Hollandiában most zajlik az ország első gyűlöletbeszédpere. A vádlott, aki a bíró egyetlen kérdésére sem volt hajlandó válaszolni, parlamenti képviselő. Neve Geert Wilders, ő a Szabadság Párt vezére, ugyanakkor az iszlamizmus elleni fellépés élharcosa. Szokás őt szélsőjobboldalinak, a holland földön normaszámba menő tolerancia esküdt ellenfelének minősíteni, de téved, aki azt hiszi, hogy ennek a politikusnak baja van a kisebbségekkel, a mássággal, netán nácikat dicsőít, vagy maga is neonáci. Épp ellenkezőleg: támogatja a melegeket, a teljes női emancipációt, egyszersmind lelkes híve Izraelnek. De a moszlimokat, akikből éppen egymillió él Hollandiában – valamennyien bevándoroltak –, nem bírja. Se a vallásukat, se a szent könyvüket, se a szokásaikat. Közönséges és durva kirohanásaiért áll most bíróság előtt.



Geert Wilders mindaddig a Liberális Párt vezető egyénisége volt, amíg Törökország nem kérte felvételét az Európai Unióba. Ez 2004-ben történt, s időben egybeesett azzal, hogy a hollandiai muszlimok politikai erőként is megjelentek a színen. (Ma már a nagyvárosokban eldöntik az önkormányzati választás kimenetelét.) Wilders Szabadság Párt néven saját politikai szervezetet alapított, s rá két évre kilenc mandátumot szerzett a parlamentben. 

Ez a szám idén, a júniusban megejtett választáson majdnem megháromszorozódott, és Wilders – az összes leadott szavazat tizenhét százalékával – hirtelenjében a „királycsináló” szerepébe öltözhetett. A liberális–kereszténydemokrata koalíció csak a Szabadság Párt külső támogatásával képes kormányozni. E támogatásnak az volt az ára, hogy szigorítják a bevándorlási törvényeket, megtiltják – miként Franciaországban – a muszlim nők egynémely tradicionalista viseletét, és több pénzt fordítanak az időskorúak jólétére (nota bene: a bevándoroltak között nagyon kevés az idős ember).


MTI-fotók
Egy év börtön

Még mielőtt azonban ez megtörtént volna, 2009 őszén a parlament – elsősorban a multikulturalizmusban hívő politikusok erős nyomására – módosította az ország büntető törvénykönyvét. Éspedig úgy, hogy részben elzárással, részben pénzbüntetéssel tette szankcionálhatóvá a gyűlöletbeszédet. „Bárki, aki nyilvánosan, szóban, írásban vagy képpel szándékosan megsért fajtájában, vallásában vagy hitében bármely népcsoportot, egy évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható” – mondja ki a holland Btk. 137/c paragrafusa.

S lőn. A nagy választási siker után szélsőbaloldali szervezetek följelentették Wilderst. De nem a kampányban elmondott szövegeiért, hanem korábbiakért. 2007–2008-ban hangzottak el a legdurvább „wildersiádák”. A politikus a Koránt, a muszlimok szent könyvét Hitler Mein Kampfjához hasonlította; az iszlámról azt mondta, hogy előbb alávetni, majd lerombolni akarja a nyugati civilizációt, Mohamed prófétáról pedig azt, hogy maga az ördög. Lakatot soha nem tett a szájára, dacára a halálos fenyegetéseknek, amelyek őt is elérték.

Annak ellenére, hogy Hollandiában gyúanyaggal teli a levegő, és nemcsak fenyegetések voltak és vannak, hanem gyilkosságok is történnek (Pim Fortuyn bevándorlásellenes politikus, majd Theo van Gogh antiiszlamista filmrendező vált áldozattá az elmúlt évtizedben), Wilders rosszul tette, amit tett. A Korán „dzsihadista” (szent háborús) értelmezése, tanulatlan prédikátorok elvakult Nyugat-gyűlölete nem volt és soha nem is lehet elégséges ok több száz millió ember hitének, kiváltképp a példátlanul gazdag iszlám kultúrának a lefasisztázására, lerombolására. 

Jakartában is tüntettek Wilders ellen
Iszlám hódítás

A magam részéről pedig ócska historizálásnak mondanám azt, ha valaki a 8. századtól a 15. századig tartó iszlám hódítások korát idézi fel ma, mondván, hogy Európának éppúgy kell féltenie identitását a muszlimoktól, amiképp a mór Spanyolországtól Észak-Afrikán és a Közel-Keleten át a Balkánon túlig húzódó ívben volt oka akkortájt féltenie. Se számszerűség, se fizikai, se szellemi erő nem indokol ilyesmit.

Identitásukat ma mindenekelőtt maguk a muszlimok féltik. Tagadhatatlan, hogy a gyökerekhez való ragaszkodás erősebb, mint a befogadó (francia, holland, brit) társadalmakba való integrálódás vágya, bármilyen juttatásokkal, anyagi előnyökkel járjon is ez. A mecsetek, kulturális központok, iskolák stb. elszaporodásának megvan a maga ideológiája, amelyben – ha valaki profánnak találná a párhuzamot, vessen magára – mi, magyarok is osztozunk. Aki olvasta Sütő Andrást, tudja, hogy abban a pillanatban, amikor megszűnik a templom és az iskola, velük együtt megszűnik a magyarság is. Templom és iskola nélkül a muszlimok se maradhatnának azok, akik azonosak önmagukkal. 

Jó hollandok?

Ettől még persze lehetnének „jó hollandok”, azaz tisztességes, dolgos, törvénytisztelő állampolgárok, de tagadhatatlan, hogy létezik a köreikben egyfajta erős, a politikai, a radikális, a hódító iszlámban gyökerező „nyomulás”. Minthogy az ő tudatukban vallás és politika általában egybemosódik, nehezen békélnek meg azzal, hogy Európában a „laikus állam” a norma; s az ilyen állam törvényei nemcsak a gyűlöletbeszédet nem tűrik, azt sem, hogy egyes közösségek a saját vallási tradícióikból eredő törvények, szokások szerint akarnak a „köztereken” élni. Ami értendő úgy, hogy ha egyszer „odahaza” – lett légyen az Irán, Marokkó, Indonézia vagy Szomália – halállal büntetendő istenkáromlásnak számít akár két rossz szó is a prófétáról, vagy hogy a nőknek súlyos alávetettségben kell élniük, akkor a bevándorolt muszlimok elvárják az új hazától, hogy igazodjék az „odahaza” megszokotthoz. Ha pedig nem teszi, átkok áradatát szórják rá. Olykor gyilkolnak is.

Félelmeivel Wilders nincs egyedül. Bevándorlás- és iszlámellenes politikai pártok, csoportosulások nemcsak Hollandiában, de Dániában, sőt újabban Svédországban is komoly – a mérleg nyelvének számító – parlamenti-politikai szerephez jutottak. 

Mecsetek, iskolák 


A közös és az érdekes bennük az, hogy hajdanán szinte valamennyien liberálisok voltak – és szavakban ma sem rasszisták. A szabadságot vélik védelmezni az iszlám fokozódó erőszakosságával, jogszerző kísérleteivel szemben. Minden mecsetben, minden iskolában, minden muszlim viseletben az európai kultúrától fokozatosan, de annál masszívabban elkülönülő, egyre nagyobb „entitás” rákszerű terjedését látják, beláthatatlan végkifejlettel. 

Annyiban föltétlenül igazuk van, hogy mindazok a szabadságok, amelyeket a muszlimok – közöttük a harcos iszlamisták – Európában élveznek, adott esetben a(z iszlám világban legfeljebb nyomokban létező) demokráciával való visszaélés minősített eseteinek számítanak.


Holland szimpátiatüntetés Wilders mellett
Lép a Vatikán?

A gondolkodásnak ehhez az iskolájához legújabban egy váratlan hely, a Vatikán szolgáltatott muníciót. Ez idő szerint ülésezik Rómában egy különleges püspökkari konferencia (szinódus), amely az előtte levő munkaokmányból ítélhetően most első ízben reflektál azokra az aggodalmakra, hogy a keresztények tömegesen menekülnek el a Közel-Keletről. Miért is? Mert „az iszlám szélsőségesek támadásban vannak”. 

Eddig a római katolikus egyház vonakodott attól, hogy az izraeli–palesztin konfliktuson kívülbármi mást is a Közel-Keleten tapasztalható nyugtalanság okaként jelöljön meg. Mára „sürgős okként” fölfedezte a muszlim országokban mindenütt jelen levő keresztényellenes repressziókat is. Voltaképpen kimondta azt, amit amúgy mindannyian tudunk: miközben fél Európa azzal van elfoglalva, hogy a muszlim bevándorlóknak milyen politikai, kulturális és egyéb jogai lehetnek, soha senki nem tematizálta a politikai közbeszédet úgy, hogy mindezenközben hány katolikus templom épül vagy épülhet (pláne állami segédlettel) a muszlim világban, vannak-e ott jogaik a keresztény kisebbségeknek, ha egyáltalán.

Keresztény jog

Mint az imént említettem, az iszlám gondolkodásban politika és vallás nem különül el egymástól, következésképp minden „keresztény jog” értelemszerűen – tudatilag – az ezer év előtti keresztesek háborúihoz kapcsolódik, s mint ilyen a tűrhetetlen kategóriába van utalva.

Helyet követelnek a muszlim bevándorlók Németországban

Mazyek sajtótájékoztatót tart
Aimen Mazyek, a Németországi Muszlimok Központi Tanácsának elnöke a Neue Osnabrücker Zeitung mai számának kifejtette, hogy azt szeretnék, ha a közszférában kvótarendszert vezetnének be a -muszlim- bevándorlók elhelyezkedését segítendő. Mazyek állítása szerint sok idegen hangzású nevet viselő, ám megfelelő végzettséggel bíró személy került hátrányba a született német munkavállalókkal szemben a közigazgatásban.

Az Amerikai Egyesült Államokban bevett ez a "fordított numerus clausus", s a német rendőrség is már használ egy ilyen rendszert. Mazyek szerint ha ez bevált a rendőrségnél, akkor miért ne lehetne máshol is használni.

Török, európai, német:
Kenan Kolat
Mazyek mindezt a szerdai bevándorlásügyi fórum után mondta, amit komoly kritikákkal illetett, akárcsak Kenan Kolat, a németországi török közösség feje.

Kenan Kolat, a Németországi Török Közösség elnöke a ZDF televíziónak nyilatkozva azt tette szóvá, hogy a fórumon nem volt "vezérfonal". Öt-hat különböző témában hangzottak el előadások, ám azokat nem követte általános vita, amelyben a meghívottak is kifejthették volna a véleményüket. Még a tanácskozás előtt Kolat arról beszélt, hogy a Sarrazin-könyv nyomán "forrponton van" a török bevándorlók hangulata, az inkriminált műben a külföldiek elleni hangulatkeltés eszközét látják.

Amerika-ellenes tüntetés Teheránban: több ezren mentek az utcára

Amerika a nagy sátán - hirdetik az iráni tüntetők 

MTI
A teheráni amerikai nagykövetség elfoglalásának 31. évfordulóján, csütörtökön - mint minden évben - több ezer embert megmozgató tüntetést rendeztek az iráni fővárosban. A főként iskolásokból álló tömeg Halál Amerikára!, Halál Izraelre! jelszavakat skandált, miközben transzparenseiken dicsőítette Ali Hameneit, Irán vallási és politikai vezetőjét, akiért - a feliratok alapján - a demonstrálók akár életüket is készek feláldozni. Iszlamista diákok 1979. november 4-én megrohamozták az amerikai nagykövetséget, az ott dolgozó diplomatákat túszul ejtették, és 444 napon át tartották őket fogva. Ennek nyomán a két ország között megszakadtak a diplomáciai kapcsolatok. Azóta minden évfordulón tüntetést szerveznek a volt külképviselet épületénél.
Ali Hamenei a tömeg előtt mondott beszédében hangoztatta: a 31 évvel ezelőtti akció jelképe a forradalmi ifjúság bátorságának az Egyesült Államok hatalmával szemben. A "kémfészek" elfoglalása előtt az Egyesült Államok térdre kényszerült - fűzte hozzá. A szónok az amerikai elnököket bírálva úgy vélte, hogy barátinak tűnő szavaik valójában bársonykesztyűbe bújtatott vasöklöt takarnak, burkoltan utalva ezzel Barack Obama tavalyi üzenetére, amelyben a Fehér Ház jelenlegi lakója javasolta, hogy Washington és Teherán kezdjen új fejezetet kétoldalú kapcsolatainak a történetében. 
A 31 évvel ezelőtti szakítás óta tovább romlottak az amerikai-iráni kapcsolatok, különösen Teherán vitatott atomprogramja miatt. Júniusban az ENSZ Biztonsági Tanácsa amerikai nyomásra újabb Irán-ellenes szankciókat fogadott el. Ezt követően az Egyesült Államok és az Európai Unió saját büntetőintézkedésekkel sújtotta az iszlám köztársaság energetikai, bank- és tengeri szállítási szektorát.

Hamarosan kész a mekkai óriásóra



Az utolsó simításokat végzik az iszlám legszentebb városában,Mekkában épülő gigantikus óratornyon, amely egy internetes arab hírmagazin szerint novemberben el is készülhet. A 601 méter magas Abraj Al-Bait a világ legmagasabb épületei közé tartozik (összehasonlításképpen: a legmagasabbnak számító Burj Khalifa 828, a tajvani Taipei 509 méter magas).
A mekkai óartorony építés közben - Kép © Omar A., flickr.com
A torony négy óralapja közül három már kész, a negyedik befejezése pedig hamarosan várható. Elkészültük után igazítják az órákat az egyezményes koordinált világidőhöz (Universal Time Coordinated, azaz UTC). A tornyon lesz majd egy 23 méteres félhold is, valószínűleg a világ legnagyobb ilyen létesítménye, és hangszórók, amelyek imára szólítják a hívőket. Utóbbiak hangját állítólag hét kilométeres távolságban is hallani lehet majd. Az óra átmérője több mint hatszor nagyobb a londoni Big Ben óralapjáénál, arab betűs „Allah nevében felirat” díszíti, és kétmillió LED-es fényforrás világítja meg. Az órák alatt körben kilátóteraszt is kialakítottak.
A mekkai óriás óratorony látványterve - Kép © Saudi Binladin Group
A szeptemberben már felavatott torony a szaúdiak reményei szerint a Mekkát a greenwichi időszámítás alternatívájává teheti. A torony építése két hónapot vett igénybe. Augusztusban a létesítmény szabályos pánikot okozott a Mekkába zarándokolt muszlim hívők körében, ekkor ugyanis egy időre ködbe burkolózott, amit tűz okozta füstnek véltek – a tűzoltókhoz befutott számos riasztást követően a polgári védelem is kiszállt a helyszínre.

Istent káromolja a Hit Gyülekezete lapja

Németh Sándor a Hetek első példányával.
Tudatosan készültek Isten káromlására?
Megszoktuk már a filoszemita-iszlamofób szektától, hogy az iszlám ellen igen éles kirohanásokat tesz. Savanyú a szőlő mondhatnánk, hiszen -többek között- az áll a gyűlöletbeszéd mögött, hogy a felekezet több tagja is muszlim lett. Megszoktuk azt is, hogy válogatott fegyverekkel harcolnak: uszító röplapokat ragasztanak a pesti utcákon, lejárató internetes oldalakat létesítenek, melyek rendre megszűnnek, vagy éppen tüntetést szerveznek az arab-magyar közeledés ellen.

A szennyes hadviselés azonban új fázisba lépett. A teológiai-politikai hadakozás terén merőben új, hogy már attól sem riadnak vissza, hogy Hetek nevezetű, kétes minőségű sajtótermékükben egy cikkük címe a Teremtőt káromolja.

Ennél nincs lejjebb! Lehetünk ellenérdekeltek, kritizálhatjuk egymást, de Istent ne! A Hit Gyülekezete magát ezzel kiírta az egyistenhívő vallások közül!

2010. november 3., szerda

Palesztinai Barguzin: a zsidók szerint Bilal sírja Ráhelé

Bilál sírja.
A fekete müezzin zsidó lett volna?

FRISSÍTÉS!


A zsidó kormány közli, hogy az alábbi hír félrefordítás eredménye. Nem szakítanak az UNESCO-val, csupán nem hajlandók betartani annak határozatait.


Ezek szerint a világszervezet döntései nem kötelezőek a Mózes-hitűekre....

A zsidó megszállók kormánya úgy döntött, hogy felfüggeszti az együttműködést az ENSZ szakosított szervezetével, azaz az UNESCO-val, mert a szervezet Ráhel állítólagos Ciszjordániában található sírjáról azt írta, hogy az tulajdonképpen a muszlimok szent helye, mivel ott található a Bilal Bin Rabah mecset, és semmi köze a zsidókhoz.

A zsidó politikusok a határozat mögött a Palesztin Hatóság befolyását sejti, s attól félnek, hogy a világ elismeri a muszlimok jogát a területre.

Az UNESCO öt, a megszállt palesztin és arab területeket érintő határozatot fogadott el október 21-én, köztük a fent említettet Bilal mecset. A "fekete asszony fia", Bilal al-Habasi, az etióp rabszolgából lett korai muszlim hős volt az iszlám első müezzinje. Mohamed próféta (béke legyen vele) halála után Damaszkuszba költözött, ahonnan csak egyszer tért vissza Medinába, de a bántó nosztalgia kiűzte a városból, s Palesztinában halt meg.

Ezen kívül vita tárgyát képezi még a zsidók által is tisztelt hebroni pátriárkák barlangja, ahol az al-Ibráhími mecset is emelkedik, amely pedig a muszlimok számára szent. Ugyanígy a Templom-hegy hovatartozása is kérdéses.

Kurd szerelmi történet tarol a római filmfesztiválon

A Kirkuk virágai film, szerelmes pár
A Kirkuk virágai című muzulmán társadalomkritikaként értelmezhető alkotás tarolt a római filmfesztiválon, a főszereplő szerint a mű fontos szerepet játszik a tettre kész muzulmán nőkép hirdesében
Az iraki kurdok 1980-as évekbeli lemészárlásának idején játszódó tragikus szerelmi történet indította meg a római filmfesztivál közönségét.
Az alkotás rávilágít a muzulmán társadalmak bátor nőinek jelentős szerepére - mondta Fariborz Kamkari, a film iráni születésű rendezője az olasz fővárosban.
A The Flowers of Kirkuk, azaz a Kirkuk virágai című film az előkelő iraki családból származó Najla történetével ismerteti meg a nézőket. A nőnek választania kell egy perbe fogott kurd doktor iránti szerelme és családjának hagyományai között.
A film az emberiesség elleni bűntettek közepette tanúsított egyéni felelősség témáját járja körül, egyben bemutat egy olyan nőt, aki fellázad a muzulmán társadalomban.
"Sok nőt ismertem a muzulmán világban, akiknek volt erejük változtatni, és akik nap mint nap harcoltak a merev társadalmi törvények ellen, amelyek gúzsba kötötték őket" - mondta a rendező a fesztiválon.
A film Marokkóból származó női főszereplője, Morjana Alaoui azt emelte ki: a Kirkuk virágai fontos szerepet játszhat abban, hogy az erős, tettre kész muzulmán nők képét hirdessék.
A Kirkuk virágai film rendezője, F. kamkari
A fesztivál szervezői szerint ez az első nemzetközi koprodukcióban készült film, amelyet az öbölháború óta Irakban forgattak, olasz, svájci és iraki produkciós irodák részvételével.
Az Olaszországban élő rendező saját bevallása szerint Roberto Rossellinitől tanulta meg, miként mutassa be egy háború történetét, hogy meséljen el egy nagy ívű eseményt a főszereplők személyes történetein keresztül.
Az iraki kurdok autonóm területeit az Irak és Irán közötti háború alatt érték súlyos csapások, az iraki hadsereg rengeteg kurdot mészárolt le. "Nem fordíthatunk hátat az ország történetének" - mondta Kamkari, megjegyezve hogy mások is bátorságot meríthetnek a kegyetlenségek feltárásához.