Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. október 29., péntek

A török EU-csatlakozás és a radikális jobboldal

A Népszabadság a napokban hazánkba látogató török Európa-ügyi minisztert (valójában államminisztert, devletbaskan-t) szólaltatja meg emígyen: 

Egemen Bagis
A három leggyakoribb érv a török EU-tagság ellen: Törökország túl nagy, túl muzulmán és túl szegény. „Már nem vagyunk túl szegények, mert a növekedés kivételesen gyors, a gazdasági mutatók pedig arra utalnak, hogy tíz év múlva jó néhány EU-tagországnál gazdagabbak leszünk” – közölte Bagis. Szerinte a nagyság sem hátrány, mert Európának új piacokra és új munkaerőre van szüksége. Ráadásul Törökországé a legnagyobb, legerősebb hadsereg a kontinensen, és ez jól jöhet az európai védelmi politikában.

„És hogy muzulmánok vagyunk? Ébresztő! Már akkor is muzulmánok voltunk, amikor először jelentkeztünk az Európai Közösségbe 1959-ben, vagy amikor hivatalosan tagjelöltté váltunk 1999-ben, vagy amikor 2004-ben kitűzték a felvételi tárgyalások dátumát. Nem a közelmúltban tértünk át az iszlámra” – magyarázta Egemen Bagis. Az Európai Unión belül élő török közösség (5,5 millió) már most is nagyobb, mint néhány uniós tagország lakossága. A legtöbben helyi állampolgárok, választók, adófizetők.

Az európai radikális jobboldal egyes képviselőit -így a szlovák, osztrák, német, holland szélsőségeseket- mindhárom zavarja. Nevezetesen Törökország számukra túl nagy, azaz erős nemzetállamként könnyebben tudná érdekeit érvényesíteni a nemzeti öntudatukat vesztett nyugat-európai államokkal szemben. Törökország számukra túl szegény, s ezzel újabb bevándorlási hullámot generálhat. S végül Törökország túlságosan muszlim, s ez végletes kihívás a hitét elvesztő, helyét kereső öreg kontinensre.

Török zászló a Jobbik 2010. június 4-ei tüntetésén.
Akkor még nem zavarta a kurucokat.
A Törökország-polémia elérte a magyar nemzeti radikálisokat is. A Jobbik a filoszemita és iszlamofób nyugati szélsőjobboldallal szemben azonban nemzeti alapon, megfontoltan igyekszik kifejteni az álláspontját - Törökország, a rokon nép, s a tőlünk sem idegen iszlám világ mellett. Hegedűs Tamás, a radikálisok általános frakcióvezető-helyettese,  törökországi útja e külpolitikai nyitás sikeres példája.

Ez persze kiverte a biztosítékot a magyarországi iszlamofób (ám még nem filoszemita) médiában: a Kuruc, a Szentkorona rádió és a Hunhír egy emberként támadja a Jobbikot. Hegedűs most körlevélben is figyelmezteti a Jobbik és a magyar-török testvéri kapcsolatok barátait arra, hogy mi a magyar érdek.

Mindeközben a fideszes Martonyi János hadd rettegjen a Neoottomán Birodalom kialakulásától. A Fidesz ugyanis geostratégiai okokból támogatja a kis-ázsiai országot, ezzel is gyengítve azt, ezzel is gátolva Törökország regionális hatalmi pozícióját. A Jobbik ezzel szemben a kölcsönös szimpátia okán támogatja az ügyet.

2010. október 28., csütörtök

Vonalzóval méricskélik a holland iskolások muszlim fejkendőjét

A De Telegraaf jelentése szerint az egyik utrecht-i középskola az idén nyáron új dresszkódot vezetett be. Ennek értelmében az iszlám szerint előírt fejkendő továbbra is megengedett marad, de a diákok kötelesek arcuk minimum 90%-át felfedni. A mérték betartását pedig egy vonalzóval ellenőrzi az iskolavezetés. A megalázó bánásmód miatt pattanásig feszült a helyzet.

Bouazani, aki maga nem hord kendőt
A forrongó muszlim nebulók segítségére sietett Gadiza Bouazani, a munkáspárt arab származású képviselője is.

Az iskola igazgatója szerint egyetlen középiskolást sem tiltottak ki az intézményből, ám tény, hogy volt olyan muszlima, aki elhagyta azt.

Hollandiában a kormányrúd közelébe került az iszlámot nyíltan támadó Szabadságpárt.

A Mohamed a legnépszerűbb fiúnév Angliában


AFP

2009-ben a Mohamed volt a legnépszerűbb fiúnév Angliában és Walesben.


Az iszlám próféta neve 14 év után vette át az eddigi legnépszerűbb újszülött kisfiúknak adott név, a Jack helyét. A brit statisztikai hivatal adatai szerint tavaly összesen 7549 fiúnak adták a Mohamed nevet, a második legnépszerűbb fiúnév pedig az Oliver volt, 7364 újszülöttel.
A muszlim név azonban hivatalosan nem került a legnépszerűbb fiúnevek élére annak különböző írásmódjai miatt, mint például a „Muhammad” vagy a „Mohammad”.
A „Mohammed” viszont önmagában is a legnépszerűbb névnek számított a belső-angliai Birminghamben, illetve a negyedik legnépszerűbbnek a fővárosban, Londonban.

Életük árán is megvédik a novi pazari iszlám egyetemet

A vitatott épület, ahol iszlám könyvesbolt is található
A Délvidéki Magyar Szó cikke


Elmaradt a Novi Pazar-i Iszlám Stúdiumok Karának kiköltöztetése – A bíróság a Szerbiai Iszlám Közösség kárára döntött


A Novi Pazar-i Felső Bíróság majdnem ötéves eljárás után jogerős döntést hozott, hogy az Iszlám Stúdiumok Karának november 28-ai határidővel ki kell költöznie az általa jelenleg használt épületből. A bírósági döntés szerint csütörtökön végrehajtóknak kellet volna megjelenni az Uniprom vállalat tulajdonában lévő épületben, azonban helyettük Muamer Zukorlić főmufti hívei voltak csak jelen, megvédeni az egyetemi kart. A volt áruház épülete a Szerbiai Iszlám Közösség elöljáróinak érvelése szerint iszlám egyházi tulajdon, amelyet akár „az életük árán is” meg fognak védeni.

A MüPában koncertezett Nawal

 A Magyar Narancs beszámolója

Nem sokat hallani az indiai-óceáni Comore-szigetekről, erről a szegény országról, amelynek ünnepelt büszkesége, mondhatni egyetlen híressége az elszármazott, bár gyakran hazalátogató énekesnő. Konok ifjonti lázadónak írja le magát, amikor a múltjáról kérdezik. A családja a helyi arisztokráciához tartozott, amelyből aztán anyja kiszakadt, és magával vitte Franciaországba. Itt folytatta önfelszabadító küzdelmét, amelynek a zenélés volt az addigra már megszokott terepe. Évek múlva visszatalált a szufi zenei hagyományhoz is, és bár az elvont ezotériától visszafordult az iszlám felé, a vallási előírásokat erősen a saját képére alakítja.
De mindez végül is nem sokat színez koncertjének az élményén. Háromtagú kíséretével helyet foglaltak a színpadon, és már játszottak is, szerencsére mindenféle fakszni nélkül. Kellemesen csilingelő, zörrenő és koppanó ütő- és rázóhangszerek vették körül a hangját, amelyet visszafogott bőgőzés támasztott alá. A dallamokat gitárján, máskor meg egy hazájából hozott, jemeni eredetű hangszeren, gambusin kísérte, és szerepet kapott még a mbira, ez a tökhéjba foglalt pengethető lamellákból álló afrikai hangszer is. Hogy milyen maga a dallamvilág? Melankolikus, szívhez szóló, enyhén merengő és bánatos, egy kicsit mintha a nyugat-afrikai volt portugál gyarmatok zenéinek a hangulatát hozná - szóval érzékeny és szép. A gyökereket illetően arab, perzsa, indiai, bantu és madagaszkári hatásokról szokás beszélni - hiszen több évszázad hajósai érintkeztek a szigeteken, valamennyi említett kultúra küldönceiként.
Valóban sugárzott az előadásból valami halk belső béke, mint ezt elmondta a dalok közötti szünetekben, miközben a megértés, a szeretet és egy rokonszenvesnek vizionált isten dicséretét hirdette. A hiányzó gondolati árnyalatokért szerencsére bőven kárpótoltak a meleg szívvel előadott dalok, amelyeknek egyszerű, ismétlődő dallamait zsongító hangfürdővé telítették a kísérőzenészek.

Vallásközi kiállítás New Yorkban

A TRT, a török állami TV és rádió magyar (?) nyelvű adása jelenti

A világ legnagyobb könyvtárai egyike New York népi könyvtára hozzájárul a vallások közti dialógushoz. 

A világ legnagyobb könyvtárai egyike New York népi könyvtára hozzájárul a vallások közti dialógushoz. A könyvtárban megnyitották a "Három Vallás: Zsidóság, Kereszténység és Iszlám" témájú kiállítást. Az 1500 évvel ezelőtti műveket, a 200-nál több kéziratot, Korán mohamedánok (helyesen: muszlimok. - szerk.) szent könyvét, Bibliát és Mozés könyvét kiállítják. A szóban forgó kiállításon láthatók a három vallás kalligráfiai művei is. Az öt napon belül 8 ezer személy meglátogatta ezt a kiállítást, mely 2011 Február hónap végéig nyitva lesz.

2010. október 27., szerda

Börtönnel fenyegeti India a muszlimok mellett kiálló írónőt




Börtönnel fenyegetik az indiai hatóságok a világhírű írónőt, Arundhati Roy-t, mert nyilvánosan kiállt a Kasmír függetlenségét követelő kasmíri muszlimok mellett.




A legrangosabb brit irodalmi díjat, a Booker-díjat "Az Apró Dolgok Istene" című regényével elnyert szerző már korábbi beszédeiben és cikkeiben is kiállt a rendezetlen sorsú terület függetlensége mellett. Jammu és Kasmír hindu uralkodója a muszlim többségű országot 1947-ben Indiához csatoltatta, ám lakói leginkább függetlenednének mind Indiától, mind pedig Pakisztántól. Nyelvük, kultúrájuk nagyban különbözik a két országétól.

India a legdurvább terrorral nyomja el Kasmírt és lakóit.

Roy kiállása azért is értékes, mert a dél-indiai Kerala államból származik és keresztény vallású.

Megjelent A Kegyes Korán értelmezése és magyarázata magyar nyelven

Az új magyar nyelvű Korán-fordítás
Hosszú ideig hiánycikk volt az iszlám szent könyvének magyar nyelvű fordítása. A közelmúltban megjelent a boltokban Serdián Miklós verziója. Most itt egy sokkal részletesebb, prófétai hagyományokkal kiegészített magyarázat (tefszír), ami tartalmaz egy magyar-arab kétnyelvű részt is.

A Kegyes Korán értelmezése és magyarázata magyar nyelven Kiss Zsuzsanna munkája, ami Hanif Iszlám Kulturális Alapítvány gondozásában jelent meg. A kötetet Ahmet Bariscil és Kerékgyártó Áron lektorálták.

A könyvet Isztambulban, az Erkam kiadó nyomdájában rendezték sajtó alá.

A könyv a Budapesten piacvezető Librinél már megrendelhető kedvezményes áron!


A könyv a terjesztő Xantusz Kft-n keresztül is beszerezhető, akárcsak a kiadó alapítványnál (az utóbbi helyen garantált a 2500 forintos önköltségi ár!).

Meir Kahanét éltető zsidó szélsőségesek az iszlám mozgalom betiltását követelték

A rohamrendőrök az arabokat oszlatták
 a provokátorok helyett


Mintegy három tucat zsidó nacionalista vonult fel -a Jerusalem Post beszámolója szerint- a zsidó települések által körülvett, ám muszlim arabok lakta Umm el-Fahm városába. A tüntetők egyrészt a szélsőséges hitnézeteiről elhíresült rabbira, Meir Kahanéra emlékeztek, akit 1990. november 5-én gyilkoltak meg. Másrészt tiltakoztak az ún. Izraeli Iszlám Mozgalom (IIM) egyik vezetőjének kijelentése ellen, amiben amiatt aggódott, hogy a jeruzsálemi építkezések veszélyeztetik az iszlám harmadik legszentebb imahelyét, az Al-Aksza dzsámit. Egyben követelték IIM betiltását is.

A tüntetőket nagyjából 200 rendőr kísérte, akik összecsaptak a város muszlim arab lakóival, akik közül kilencet le is tartóztattak. A zsidó tüntetők "Halál a terroristákra!" feliratú transzparenst szerettek volna magukkal vinni, de azt a rendfenntartók eltetették velük. Azután szlogenként kiabálták azt.

A zavargásokban megsérült Haneen Zoabi arab parlamenti képviselő is.

Muszlim tömegsír a bosnyák víztározóban

MTI

Két és fél hónapi munkával mintegy száz lemészárolt boszniai áldozat maradványait gyűjtötték össze a Drina folyó egyik víztározójából - összegezte a munkálatok eredményét az eltűnt személyek után kutató szarajevói intézet vezetője.

Feltehetőleg annak a tömeggyilkosságnak az áldozatait találták meg, amelyet szerb rendőrök és katonák követtek el boszniai polgári lakosok ellen a boszniai háború kezdetén, 1992-ben Visegrad városában. A településről mintegy ezren tűntek el, miután a szerbek elfoglalták.
   
Amor Masovi, az intézet vezetője szerint ez volt az egyik legnagyobb szabású ilyen vállalkozás az eltűntek felkutatására, és kiemelte, hogy szerb szakértők is részt vettek benne, ami a kapcsolatok javulását jelzi a korábbi ellenfelek között. A munkát kétezer önkéntes segítette a Drinán felduzzasztott Perucac-tó medrében, amelynek vízszintjét egy erőmű karbantartása miatt erősen lecsökkentették.
   
Az 1990-es években lezajlott balkáni háborúk során eltűnt személyek közül még mindig nem tudnak 14 ezer emberről. Közülük tízezernek Boszniában veszett nyoma. Sorsuk kiderítése az egyik legfontosabb dolog a térség megbékélése szempontjából - mondta a szerb szakértők vezetője.

Ki ellen fegyverkeznek a szaúdiak?

Busralilmuhminin-bevezető: Szaúd-Arábia egyre inkább fegyverkezik, s egyre inkább kirajzolódik a megbízói kör, s az is talán már egyértelmű, hogy ki lehet a célpont. A sivatagi királyság a nem-muszlim nyugati hatalmak kiszolgálóivá silányul, s ugyanakkor a muszlim Irán a fő riválisa, mind vallási-ideológiai, mind regionális hatalmi tekintetben. Ehhez persze kell szaúdi nemzeti-nacionalista ideológiaként működő krédó és a szintén a nem-muszlim Nyugat által tüzelt, s egyben kreált ún. szunnita-síita ellentét. A Nyugat érdekeit azért is szolgálja a szaúdi-iráni feszültség és az esetleges konfliktus, mert ezzel az iszlám világ még jobban megosztható, belülről rombolható. S persze az sem mellékes, hogy ezáltal a középúton járó iszlám tömegek a médiában háttérbe szorulnak, s a "valódi iszlám" letéteményeseként két, az iszlám hittan, az akída szempontjából valójában "szélsőséges" látásmód kerül az érdeklődés homlokterébe.S ez az egyik lényeg a nyugati mesterkedésben: a klasszikus szunnita iszlám hit- és jogértelmezés helyére kerüljenek a kisebbségi szaúdi és iráni hitelvek (és persze az azokkal járó avítt nacionalizmusok).

Rijád egyik jellemző tulajdonsága, hogy nem kifejezetten szívbajos, ha egy kis pénzt kell kiszórni az ablakon egy-egy masszívabb fegyvercsomagért cserébe - írja a Haditechnikai Kerekasztal. Egy másik pedig az, hogy 1-1 képességet általában több forrásból beszerzett, hovatovább azonos képességű technikával igyekszik biztosítani. Az Egyesült Államok, Franciaország és az Egyesült Királyság, mint a tradicionális, nagy tételben szállítók mellé újabban Oroszország igyekszik felsorakozni és friss lapértesülések szerint a korábbi puhatolózások után a spanyoloknak is juthat egy nagyobbacska morzsa a tortából.
Spanyol lapértesülések szerint a szaúdi koronaherceg legidősebb fiának, a többek közt védelmi miniszter helyettesként tevékenykedő Khaled bin Sultan-nak novemberben esedékes látogatása során kerül ismét konkrétan terítékre a szaúdiak korábbi, a Leopard 2E iránti érdeklődése.
A spanyol média egy több mint 3 milliárd eurós csomagról cikkezik, melyben 200-270 Leopard 2E eladása és a kapcsolódó képzés, illetve karbantartási szolgáltatás foglaltathat benne. Hogy ebből mennyi az igazság az várhatóan a jövőben kiderül.
Mindenesetre a hírek szerint az is elképzelhető, hogy az anyagi gondokkal küszködő Spanyolország a harckocsik egy részét – 50 db – saját járműparkjából biztosítaná és csak a fennmaradó rész kerülne ki a 219 spanyol Leopard 2E-t 2003-2008 között leszállító General Dynamics Santa Bárbara Sistemas-tól.

Az iszlám monarchia egyébként a 90-es évek első felétől kezdődően rendelkezik 315 (szegényített uránt nem tartalmazó páncélzatú) M1A2-el, említeni kell az M1A1 átépítéssel kapott 58 db M1A2S-t is, hovatovább a hosszabb ideje alakulóban lévő, 4 milliárd dollárra taksált orosz csomag kapcsán beszélnek 150+ T-90S beszerzéséről is. Utóbbihoz kapcsolódóan: arról sajnos egyelőre nem szól a fáma, hogy az esetleges Leopard beszerzés, illetve a Washingtonnal összehozás alatt álló, potenciálisan 60 milliárd dolláros csomag részét képző helikopterbeszerzés hatással lenne-e az orosz fegyvercsomag összetételére.
Ahogy arról sem, hogy honnan lesz/lenne személyzet mindehhez, hiszen elvileg a pilótahiánnyal küzdő légierőhöz hasonlóan a szárazföldi erőknél sem fenékig tejfel az élet a megfelelően képzett élőerő vonatkozásában.

2010. október 26., kedd

Helyreállítják az ibériai kalifa középkori palotáját

A Múlt-Kor cikke

Száz éve kezdődött a 10. századi spanyol palotaváros, a Córdobához közeli Medina azahara feltárása, eddig azonban csak a terület tíz százalékát sikerült feltérképezniük a régészeknek.

A város fölé magasodó palota látványával a kalifa alattvalóit és külföldi vendégeit akarta elkápráztatni – magyarázza Ramon Fernandez régész.„Mivel a palota öt kilométerre volt Córdobától, ez arra kényszerítette az előkelőségeket, hogy al-Andalúz politikai, kulturális és adminisztratív központjától távol tegyenek sétát. A kalifátus központja elképesztő látvánnyal bírt, fenn volt a hegyen, így messziről is látni lehetett. Ma nehéz ennek jelentőségét felfogni, de a 10. században ez volt a világ legnagyobb városa” – tette hozzá a szakember.
A költséges építőanyagokon – elefántcsont, márvány, gyöngy és arany – túl már a díszítés puszta mértéke is olyan hatást keltett, amely a művészeteket és a tervezést alapjaiban változtatta meg. Azzal, hogy a kalifa kijelentette: ő Észak-Afrika és az Ibériai-félsziget egyeduralkodója, s ezt kulturális értelemben is érvényre kívánta juttatni, forradalmasította az építészetet. Ezt Antonio Vallejo, az ásatások vezetője is elismerte, aki szerint a klasszikus andalúziai építészeti stílus Medina azahara-nál fejlődött ki. „Itt tört magának utat a belső kertes udvar és a mellékcsarnok, amely a mai építészeti megoldásoknál is tetten érhető” – fogalmazott Vallejo.
Körülbelül harminc évbe telt, mire a palota elkészült, ahol a 10. században mintegy kétszázezer ember élt. A kalifátus minden pontjáról hívtak építészeket, hogy megteremtsék annak a városnak az alapjait, amely modellként szolgált az olyan, később híressé vált iszlám művészi stílust képviselő épületeknek, mint a granadai Alhambra-palota.
Az új technológiai eszközök miatt aligha vehet újabb száz évet igénybe a 115 hektáron elhelyezkedő palota régészeti feltárása, amelyet egy modern eljárással sikerült vizuális formában is élete kelteni, így megtudhatjuk, hogyan zajlottak a mindennapok az „andalúziai stílust” megteremtő épületegyüttesben.

Halálra ítélték Szaddam iszlámellenes keresztény miniszterét

MTI


Kötél általi halálra ítélte az iraki legfelsőbb büntetőbíróság kedden Tárik Azíz volt miniszterelnök-helyettest, külügyminisztert, a néhai diktátor Szaddám Huszein egyik legfőbb bizalmasát és képviselőjét az iszlám pártok üldözésében játszott szerepe miatt - közölte a bíróság sajtóhivatala és az al-Irakíja állami televízió.

Puli: "A mohamedán nő iszlám kendője és annak varázsa"

A székely nemzeti anarchizmus atyjának újabb tanulságos írása ITT érhető el.

Arany- és ezüstpénzt vezet be a maláj Kelantan állam

 
Az EuroASTRA cikke

 Arany dínárt és ezüst dirhamot, mint új törvényes fizetési eszközt vezet be Malajzia egyik szövetségi állama, Kelantan.

A körülbelül 2,1 millió lélekszámú államban több mint ezer üzlet, köztük számos étterem fogadja már el az új fizetőeszközt, melyet ez idáig csaknem 2 millió malajziai ringgitnek (625 000 dollár) megfelelő értékben bocsátottak ki. A kelantani kormányzat szerint a kereslet tartós növekedésének köszönhetően az év végére 60-70 millió ringgit értékű arany- , és ezüstpénz kerülhet forgalomba, melyből már a közalkalmazotti bérek egy részét is fizetni szeretnék.
Az arany dínárnak régi hagyománya van a muszlim világban, éppen ezért az új érméket is a hagyományos iszlám törvények szerint verték. A 4.25 gramm tömegű dínár értéke 582 malajziai ringgitnek (183 dollár) felel meg, míg a 3 grammos dirham 13 ringgitel egyenértékű.
Egy kelantani kormány alkalmazott Abdul Aziz Nik Mat nyilatkozata szerint: "A prófétánk életében egy  csirke ára 1 dirham volt, és most is egy dirham (13 ringgit)  körülbelül egy csirkét ér". Kelantan példáján felbuzdulva több másik állam is tervezi hasonló arany alapú pénzeszköz bevezetését, amellyel szemben a központi kormányzatnak semmilyen ellenvetése nincsen.
Az aranyban rejlő lehetőségeket mérlegelve Malajzia kormánya egy arany dínár alapú elszámolási rendszer bevezetését is tervezi. Partner országai számára megfogalmazott ajánlása szerint az egész iszlám világnak át kellene térnie az arany dínárra, hogy csökkentsék függőségüket a dollártól, és hogy létrehozzanak egy markáns, önálló iszlám pénzügyi rendszert. Amennyiben a trendek ilyen irányban haladnak tovább, az arany iránti kereslet is természetesen nőni fog.

2010. október 25., hétfő

Allah nevével ironizál a magyar parancsnok

Az Afganisztánban szolgáló Lippai Pétert idézve a Népszabadság mai száma írja a következőket: "Lippai ezredes szerint katonái a protokollnak megfelelően jártak el.  - Allah vigyázott rájuk megint – mondta némi iróniával és óriási megkönnyebbüléssel a parancsnok."


Lippai Péter csodálkozik azon, hogy a vallásos afgán nép támadja az alakulataikat, ha a parancsnokuk gúnyolódik a vallásukon. Kedves Lippai úr, a Mohamed-karikatúrák és a többi provokáció után Ön is méricskéli, meddig lehet elmenni? Csak bízni lehet abban, hogy a tálibok nem olvassák a Szabad Nép utódját!



Iránban tárgyal Afrikáról Mihálffy Balázs


Az Afriport cikke
kiskepKülönleges küldetésre indult a napokban az AHU bamakói képviselője, Mihálffy Balázs. Iránba hívták meg, ahol a helyi politikai, kulturális és vallási vezetők párbeszédet kezdeményeztek Afrikáról, a kontinens jövőjét fenyegető válságok megoldásáról.
Irán, amelyet az utóbbi években sok nyugati bírálat ért vitatott nukleáris programja és az emberi jogok helyzete miatt, nyitott a párbeszédre, és kész közreműködni az afrikai problémák kezelésében. Főként azokon a területeken, amelyeken az ENSZ és a nyugati világ erőfeszítései kudarcot vallottak vagy éppenséggel rontottak a helyzeten. Mihálffy Balázs beszámolójához egyedülálló képgalériát is csatolt, amelynek közléséhez a nyilvánosságot ritkán vállaló vendéglátói is hozzájárultak.
Bemutattam vendéglátóimnak a JAMA KAFO szervezetet, mely nemrégiben alakult Maliban. Ez nem vallási és nem politikai tömörülés. Civil csoportosulás, amelyet keresztény és muzulmán vezetők alapítottak az égető afrikai problémák kezelésére: otthonteremtésre, vidékfejlesztésre. Ezzel a szervezettel az iszlám világ bebizonyíthatja, hogy képes az együttműködésre Afrika fejlődésének érdekében. A JAMA KAFO muzulmán és keresztény elnökét 3-4 hónap múlva hivatalos látogatásra várják Iránban.
IMG_4202
A JK vezetése megbízott, hogy egy francia nyelvű levelet adjak át a két vezető aláírásával. Ebben az áll, hogy a nemzetközi erők, -legyen szó akár az ENSZ-ről, vagy idegen államok békefenntartóiról-, számos esetben kudarcot vallottak az afrikai konfliktusok, háborúk megfékezésében, a nyomor és a korrupció visszaszorításában. A helyi, nagy tekintélyű vezetők összefogása viszont segíthet a rendezésben. Számos olyan példa van, amely igazolja ezt az állítást.
Részt vettem azon a vacsorán, amelyet az Organization for Islamic World Peace adott, és felkerestem  az Ahl ul-Bait Alapítványt. Ez a szervezet az iráni vallási és kulturális központok fenntartója, finanszírozója a világban. Az Alapítvány elnöke örömmel vállal együttműködést a keresztény-muzulmán Jama Kafo munkájában. Az ilyen békés, politika és felekezeteken túlnövő emberbarát szervezetek támogatása Irán érdeke is, fejtette ki.
IMG_4206
A látogatás további eredményeiről hamarosan beszámolunk.
IMG_4207

IMG_4220

IMG_4230

IMG_4238

IMG_4241
Kiegészítés:


Dr. Mihálffy Balázs az Afrikai-Magyar Egyesület Bamakóban szolgálatot teljesítő képviselője Iránba kapott meghívást, ahol több fórumon az afrikai emberi jogokról adott tájékoztatót. Irán korábbi két magas rangú diplomatájával együtt Mashedben, a síita vezetés egyik központjában tartottak beszámolót az afrikai helyzetről.



Putyint támogatja a csecsen ügy árulója

A Hír 24 cikke


A dél-oroszországi Csecsenföld vezetője azt szeretné, hogy Vlagyimir Putyin jelenlegi miniszterelnök megválasztása esetén élete végéig maradjon Oroszország államfője.


Ramzan Kadirov ezt a Newsweek című befolyásos amerikai hetilapnak adott interjújában jelentette ki. A csecsen vezető hozzátette: mindenképp azt szeretné, hogy az általa „bálványozott” Putyin nyerje meg a 2012-es elnökválasztást. (Egy ember t bálványozni istenkáromlás az iszlám szerint. - szerk.)
Kadirov az első orosz regionális vezető, aki ilyen nyíltan kívánta a volt államfő visszatérését.
A csecsen vezér rendkívül jó viszonyt ápol a Kremllel, elemzők szerint Moszkva szabad kezet ad Kadirovnak azért cserébe, hogy biztosítja a politikailag ingatag régió stabilitását. "Amíg Putyin támogat engem, bármit megtehetek – Allahu Akbar!” – nyilatkozta a csecsen vezér az interjúban.
Kadirov a lapnak kifejtette saját iszlám-vízióját is, amit a kaukázusi orosz régióban kíván megvalósítani. „Egy nőnek csupán el kell fednie testét, a haját és a karjait ahhoz, hogy a mennyországba jusson. Az az álmom, hogy egyszer minden csecsen nő iszlám fejkendőt visel majd" – fejtette ki Kadirov. (Azért nem árt hinni is, ha az ember a Paradicsomba tart.!- szerk.)

Kevés a marha?

Fogyófélben. Esőben és sárban sorsuk felé.
Törökországban mindenképp. A kis-ázsiai országban úgy tűnik nincs elég marha, birka, kecske vagy épp teve, hogy áldozattá váljon a november 16-án esedékes ünnepen.

Törökországban ezek szerint nincs válság. A vallásos muszlimok jól élnek, s a helyi -amúgy híres- mezőgazdaság sem képes ellátni az igényeket.

A törökök ma ott tartanak, hogy külföldön vásárolnak elő állatot. Már Magyarországra is megérkeztek az első fecskék!

Az áldozati ünnep (amit arabul eid-ul-adhának, törökül kurban bayramnak nevezünk) az iszlám vallás két ünnepének egyike, ami a ún. hidzsra naptár tizenkettedik hónapjának tizedik napjára esik. Ilyenkor a muszlimok arra emlékeznek, hogy Ábrahám próféta kész volt elsőszülött fiát, Izmaelt feláldozni. Allah megkegyelmezett neki, s ezért megelégedett azzal, hogy egy kost áldozzon fia helyett.

Egy túszejtés margójára

- Volt olyan helyzet, amikor halálfélelmet érzett?
- Az első utam során, Irakban repülővel éppen egy homokvihar kellős közepén szálltunk le. Akkor azt hittem, nem úszom meg, de a svájci pilóták megoldották a problémát. Egy alkalommal Mozambikban a katonák lefegyverzését intéztük. Ez úgy zajlik, hogy akik beszolgáltatják a fegyverüket, beilleszkedési segélyt, pénzt kapnak. Igen ám, csakhogy kezdetben a helyiek intézték a kifizetést, akik kihasználva, hogy a katonák nagy része analfabéta, kevesebb pénzt adtak a kelleténél. Amikor ez kiderült, négy-ötszáz ember indult ellenünk lincshangulatban. Ám egyikük meghallotta, hogy magyarul kiabálunk egymásnak, s álljt parancsolt. Mint kiderült, annak idején a Bolyain végzett, híradó szakon. Kongóban pedig egyszer tűzharc közepén találtuk magunkat, amikor egyszerű felderítőútra mentünk ki egy terepjáróval. - kérdezte Papp István ENSZ-békefenntartót még szeptemberben a Fejér Megyei Hírlap.


Papp Istvánt, az ENSZ magyar békefenntartóját túszul ejtették a szudáni Darfúrban - adták hírül október elején a hírügynökségek. Al-Fasherből tűnt el, s legelőször egy helyi rádión keresztül adott életjelet. Nyilatkozata szerint a várostól mintegy száz kilométerre egy legalább százfős katonai táborban őrizték. Azt is tudni vélték egyesek, hogy Papp elrablása összefüggésbe hozható egy helyi piramisjátékkal, amin a szétesőben lévő afrikai nemzet egy jelentős része igen sokat vesztett. Máig tisztázatlan a békefenntartók szerepe mind a Papp-ügyben, mind a piramisjáték-ügyben.

Most -mint hírül is adtuk- a Bolek Zoltán vezetése alatt és Abdou Abdulmuneim fatvájával a kézben a Magyar Iszlám Közösség indul Papp megmentésére.Azóta remélhetőleg fejléc és pecsét is került a híres vallásjogi döntésre!  Bolek október 10. körül még nem tudta, hogy kik lehetnek a túszejtők. A Kegyes Koránból vett idézetekkel megtámogatott kérés hatására reméljük, hogy szabadon engedik a hazánkfiát. Persze kérdés, hogy egy "egyszerű" fatva meghatja-e a pénzéhes túszejtőket.

Csak akkor járunk a helyes úton, ha arra gondolunk, hogy Papp elrablása csak a pénzről szól? Természetesen valószínűleg pénzről is szól. Papp Szudán egy mélységesen szegény vidékén tűnt el. Egy olyan vidéken, ahol a szudáni kormány ellenőrző szerepe a nulla felé konvergál, ahol nincsenek kormánycsapatok, de felkelők sem igazán. Egy olyan vidék ez, ahol sem a banditáknak, sem békefenntartóknak nincs pénze. S minden jól jön, ami pénzzé tehető. Papp ilyen pénzzé tehető árucikké vált azon a vidéken, ahol ő és missziója is csak egy a sok szegény között.

Akkor miért Papp, s miért nem egy gazdagabb iparosodott nemzett fia? Papp Istvánról az is hírlik, hogy katonai hírszerző volt. Ha ezt figyelembe vesszük, akkor már beláthatjuk, hogy Papp értékesebb a többi kéksapkásnál. Persze jó az esély arra, hogy a többi is dolgozik ilyen vagy olyan szolgálatnak. Úgy hírlik, hogy a magyar szolgálatok emberei is a helyszínen vannak, de nem igazán kapnak a helyiektől támogatást.

Bízunk benne, hogy Papp kiszabadítása sikerrel jár. S persze ez sem mellékes. A mentőakcióban hőssé lehet válni.

Végső soron azért csak marad egy kérdés. Ki fogja a túszmentés számláját állni? S persze az sem lényegtelen, hogy a kialkudott összeg kinek is a zsebében fog landolni?

Bolek Zoltán az RTL Klub reggeli műsorában nyilatkozott a témáról. A videó ITT tekinthető meg.

2010. október 24., vasárnap

A magyar nyelvű iszlám oldalak értéke

Az interneten működik egy oldal, ahol megnézhetjük, hogy egy-egy honlap -a látogatottság mértékétől függően- dollárban kifejezve mennyit ér. Az oldal neve a Clear Webstats. Az alábbi lista ezen oldal segítségével rangsorol néhány önálló doménnévvel rendelkező iszlám oldalt. Néhány vonatkozó oldalról (Hanif, Gül baba stb.) nem találtunk statisztikát, s azokat ezért nem közöljük.

1. Iszlam.com (Iszlám közösségi oldal) - 3535$
2. Iszlamweb.hu (Magyarországi Muszlimok Egyháza)- 365$
3. Iszlam.net (Az iszlám magyar oldala) - 266$
4. Meghivoaparadicsomba.com (Meghívó a Paradicsomba) - 118$
5. Egyistenhit.com (Egyistenhit - Etteuhid) - 82$
6. Iszlam.hu (Dárusszalam mecset) - 72$
7. Magyariszlam.hu (Magyar Iszlám Közösség) - 67$
8. Islamsportal.net (A Kapu) - 60$
9. Mohamed.hu (Magyarországi muszlimok lapja) - 58$
10. Dialogusplatform.hu (Dialógus Platform) - 31$
11. Iszlamegyhaz.net (MME régi oldala) - 24$
12. Cmce-europe.eu (Európai Muszlimok Kooperációs Tanácsa) - 19$

Palesztin zászló egy megszállt város minaretjén

Szafed Palesztina megszállt területén található. A városban a közelmúltban állítottak helyre egy oszmán-török mecsetet annak minaretjével együtt.




A művészeiről híres település rabbijai arra szólították fel a város zsidó lakosságát, hogy ne adják ki lakásaikat palesztinoknak, beleértve az ott tanuló arab főiskolásokat is. A határozatot -többek között- a helyi főrabbi, Shmuel Eliyahu is támogatta. Ezen vallásjogi döntést követően zavargások törtek ki a zsidó szélsőségesek (haredim) és muszlim arab diákok között.


Mindezt követően szombatról vasárnapra virradó éjszaka ismeretlenek egy palesztin zászlót helyeztek el a minaret korlátján.


Ugyanakkor a Názáret közelében fekvő Maalul község mecsetjét vandálok rongálták meg. Az ősi imahely déli falának kőelemeit bontották el. Zahi Ndzsejdat az ún. Izraeli Iszlám Mozgalom szóvivője ingerült szavakkal ítélte el a zsidó barbarizmus újabb tettét, mely minden esetben műemlékeket gyaláz meg.

Tony Blair sógornője áttért az iszlám vallásra


Lauren Booth-t
iráni útja során érte spirituális hatás
FRISSÍTÉS! Lauren Booth-szal készült első, exkluzív interjú ITT olvasható!


Tony Blair egykori brit miniszterelnök sógornője felvette az iszlám vallást a Daily Mail cikke szerint. Cherie Blair féltestvére arról számolt be, hogy iráni útja során érte olyan döntő spirituális hatás, hogy annak hatására megtért. Qom városában Fatima al-Muszumeh sírját kereste fel, s amint visszatért Britanniába megtette a döntő lépést. 


Azóta ha elmegy otthonról fejkendőt visel, naponta ötször imádkozik, s rendszeresen felkeresi a helyi mecsetet. A negyvenhárom éves Booth 45 napja, azaz megtérése óta egy korty alkoholt sem fogyasztott, pedig annak előtte minden este megivott egy-két pohárka bort.
Az egykor az iraki megszállás ellen is kampányoló Lauren Booth ma újságíróként dolgozik.




A tory párt muszlim elnöke nem vehet részt egy iszlámról szóló konferencián


Sayeeda Warsi bárónő
MTI


David Cameron brit miniszterelnök megtiltotta, hogy tory pártjának az elnöke, Warsi bárónő részt vegyen egy vasárnap Londonban tartandó jelentős iszlám értekezleten, éles vitát robbantva ki a koalíción belül arról, hogyan kezelje a kormány az iszlám szélsőségesség ügyét - írta honlapján vasárnap a The Guardian című brit újság.


Warsi, a brit kabinet első női muzulmán minisztere így nem lehet ott a találkozón, amely a beharangozó szerint a legnagyobb szabású multikulturális összejövetel Európában. A londoni konferencia kinyilvánított célja a közösségek közötti viszony javítása, bírálói szerint viszont számos olyan felszólalója is lesz, aki helyesli az öngyilkos merényleteket, támogatja az al-Kaida nemzetközi terrorhálózatot, a homofóbiát és a terrorizmust.

Busralilmuhminin-közbevetés: A Global Peace and Unity Event (Globális Béke és Egység Esemény) elnevezésű rendezvényt ezen a héten tartják London Excel nevű városrészében. Az előadók között feltűnik Yusuf Estes, aki Jehova tanújából lett muszlim prédikátor, Germaine Jackson, Michael Jackson testvére és Yisroel Dovid Weiss rabbi, a Naturei Karta anticionista zsidó mozgalom egyik vezetője, Tariq Ramadan, Muhamed Tahir-ul-qadri, a Minhaj-ul-Quran mozgalom vezetője, és az iszlám világ számos további véleményformálója. Fellépnek az iszlám dalművészet legjobbjai így Al-Hufasi, Bhika és Bukhatir. Ezen kívül tucatnyinál is több fotós, szobrász és költő mutatja be remekeit. Ezek fényében a tiltás elkeserítően cinikus.

A bárónő, aki befolyásos tagja a nemzetközi muzulmán közösségnek, úgy véli, hogy a szélsőségesekkel nyilvános eseményeken szembeszállni hatékonyabb eszköz a fundamentalizmus ellen, mint kitérni előlük. Egy kormányzati forrás szerint Warsi "remélte, hogy ott lehet, de véleménykülönbség van azt illetően, hogyan foglalkozzunk a szélsőségesekkel, és a miniszterelnök - Theresa May (belügyminiszter) támogatásával - szilárdan kitartott amellett, hogy egyetlen tory se legyen ott".
Paul Goodman, az önkormányzatok és helyi közösségek egykori tory minisztere szerint "a szervezők célja az, hogy a politikusok jelenlétét kihasználva erőt gyűjtsenek, befolyást és hitelt szerezzenek a brit muzulmánok körében", és "a politikusoknak nem szabad belemenniük az ő játékukba".
Az arról szóló vita, mi lenne az szélsőségek elleni fellépés leghatékonyabb stratégiája, szakadáshoz is vezetett a koalíció liberális demokrata és konzervatív tagjai között. Míg Cameron megtiltotta a toryknak, hogy elmenjenek az Excel Centre-be, Nick Clegg, a liberális demokrata miniszterelnök-helyettes határozottan ellenezte az esemény politikusi bojkottját, egyetértve Warsi bárónővel abban, hogy a szélsőségesekkel nyilvánosan kell szembeszállni.
Végül kompromisszum született: Andrew Stunell, az önkormányzatok és helyi közösségek liberális demokrata minisztere elmegy és kemény beszédet mond a fundamentalizmust támogatók ellen. "Világossá fogja tenni, hogy a koalíciós kormány semmilyen formában sem tűri el a szélsőségességet, a gyűlöletet és az intoleranciát" - idézte a minisztérium szóvivőjét a The Guardian.

Magyar muszlim a Ground Zero mecset fő szponzora

Az Origo cikkének részletei


Magyar származású üzletember annak az alapítványnak az egyik legnagyobb támogatója, amelyik mecsetet és iszlám kulturális központot építene a 2001-es New York-i terrortámadások emlékhelyének közelében. A férfi családja évtizedek óta az amerikai közélet egyik fontos szereplője.


Deák László Róbert



Egy magyar származású üzletember is támogatja annak az iszlám kulturális központnak és mecsetnek a megépítését, amelyet a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokban elpusztult New York-i World Trade Center közelébe terveznek. Robert Leslie Deak szerepéről néhány hete számolt be a The New York Observer. A férfi apja, Nicholas L. Deak (Deák Miklós) a második világháború előtt emigrált Magyarországról Amerikába, ahol bankárként komoly szakmai és politikai karriert futott be.



Az 52 éves Robert Leslie Deak (Deák László Róbert) a New York Observer szerint a New York állambeli Scarsdale-ből származik, vagyis már az USA-ban született. A férfi a lap szerint az elsők között kezdte támogatni a Cordoba Initiative nevű nonprofit csoportot, amely a 2001-ben lerombolt felhőkarcolók helyétől, a Ground Zerotól néhány sarokra szeretné felépíteni muszlim központot. Deak 2004 óta tagja a szervezet tanácsadói testületének, és egyben ő a szervezet legnagyobb támogatója is: 2006 és 2008 között 98 000 dollárt (kb. 20 millió forint) adományozott az egyesületnek családi alapítványán, a Deak Family Foundationon keresztül.
Deak a szakmai kapcsolatépítés segítésére létrejött közösségi oldal, a linkedin.com portálon található adatlapja szerint a nemzetközi kapcsolatok szakértője, akinek nagy üzleti tapasztalata van a Közel-Keleten, évi hat hónapot él és dolgozik Egyiptomban. Magát "gyakorló muszlimnak" nevezi, bár jelzi, hogy keresztény és zsidó gyökerei vannak. A New York Observer szerint keresztény családba született, majd zsidó hitre tért, mikor elvette első feleségét, egy ortodox zsidó nőt. A muszlim hitet akkor vette fel, amikor második feleségével, a szintén muszlim Mosira Szolimannal összeházasodott.